Bálint György breviárium (42) – adalékkal

A sokezeréves műemlékek látványát megszoktuk, az ókori tojás viszont egy kissé elakasztja a lélegzetet. Intellektuális gőgünkben csak a műalkotások halhatatlanságát ismerjük el; az „ércnél maradandóbb” tojás és borsó látványa olyan, mint valami szentségtörő lázadás a szellem szuverénitása ellen.Milyen jogon vagytok itt? – kérdezzük sápadtan és sértődötten az örökkévalóságba jutott ételektől. Mai tojásokra és főzelékfélékre gondolok, melyek szintén túlélhetnek bennünket, valamilyen jól sikerült elemi csapás segítségével. Az ételnek, ha megtette kötelességét, el kell tűnnie, meg kell semmisülnie a biológiai Nirvánában. Ezek az ételek nem tették meg a kötelességüket és tetejébe még át is mentették magukat a halhatatlanságba, koruk legszebb szobrai és képei közé. És ami a legsúlyosabb: pontosan olyanok, mint a mai tojások, diók és kenyerek. Csak ábrázolásuk stílusa változott két ezredév alatt, ők maguk nem. További kétezer év mulva is ilyenek lesznek. Fütyülnek a művészi stílusokra és általában mindarra, amire mi oly büszkék vagyunk. Gondolataink idővel elavulnak, nevetségessé válnak, főzelékféléink soha. A borsó halhatatlanabb, mint Cicero… (Búcsú az értelemtől, 1937. július 11., Nápoly)

Folytatjuk

(Ad ’Bálint György breviárium (42) ’ )

A kifogyhatatlan (és megunhatatlan) breviáriumból kiderül: Bálint György mindenről ír, és mindenről pontosan, mint egy jó lexikon.
A Káféban itt olvasott rész legvégén jöttem rá, hogy kerül Ciceró Nápolyba meg a főzelékbe. Cicero (fontoskodó bölcsészkiejtéssel: kikeró – angol-amerikaiul: szájszeróu) ugyanis Latiumban (ma: Lazio) született és a szörnyű halál is ott érte; Nápoly meg a szomszédos régió, Campania székhelye. A ’bejátszásból’ nem derül ki, melyik múzeum ihlette meg a breviárium-írót; van belőlük Nápolyban és környékén elég. Kenyér is akad bőven, különösen a – legenda szerint – a városban föltalált kenyérlepény, a pizza. Dióra nem leltem, de tojásra igen: a város ’ikonikus’ vára, a Castel dell’Ovo jelentése Tojásvár… És az ércnél maradandóbb borsó is előkerült a szócikk záró mondatában: a nagy szónok, filozófus és politikus ‘kapott’ nemzetség- (gúny-?)neve a Cicero, ami egy borsóhoz kötődik. Méghozzá a latin szóból (cicer) a magyarba is átkerült csicseriborsóhoz (egyes adatok szerint a székelyeknél a hegyes formája okán csücsör- vagy csucsor-borsó a neve), régies elnevezése: bagolcsa vagy bagoly borsó. A köztudatból (a gasztronómiaiból is) eléggé eltűnt étel-alapanyag manapság a (hasonló latinos magyar szó, a ’humusz’ miatt félreérthető) arab-izraeli hummusz vagy húmusz divatételben látszik visszajönni. Nem ilyen flancos ennivalóként szép magyar hazánk több
táján is esszük ősidők óta, pl. ’törött paszuly’ néven. De a közel-keleti, szezámmag-pürével és olívaolajjal kikevert ’törött bagolcsa’ is finom… (Szentgyörgyi N. József)

2017. szeptember 14.

Szóljon hozzá!