Daczó Katalin: Temetetlen dögjeink

Itt egy kilapított róka, néhány kilométerrel arrébb egy „élére vasalt” kutya (ahogyan egy ismerős nevezte), pár perccel később egy újabb temetetlen állattetem mellett haladunk el, de már nem felismerhető, hogy macska vagy róka volt-e élő korában. Nem jól van ez így, morfondírozom rajta, s próbálom megfogni a témát, fülétől, farkától. Először is: miért ez a sok elhullott állat? Mert sok a kóbor eb, s a róka se kevés, mert nagy sebességgel közlekedünk, mert ők is hozzászoktak az autók hangjához, s már nincs meg bennük az életmentő félsz. Mert nem takarítjuk el magunk után. Aki kisállatot üt el, leginkább csak azért áll meg, hogy megnézze, sérült-e az autója, de nem veszi a fáradságot, hogy a szegény párát félrehúzza az út szélére vagy netán értesítse az illetékeseket, ahogy illene.
De ki is lenne az illetékes? Ha innen közelíteném meg a problémát, meg vagyok győződve, hogy dobálná oda-vissza a döglött macskát a polgármesteri hivatal és az útkezelőség, s kiderülne, hogy már nem is ők, hanem a megyei tanács feladata lenne ez is, akárcsak az egyéni gazdaságokban elhullott haszonállatok tetemének begyűjtése és megsemmisítése. De ehhez alkalmazott kellene, szerződés kellene az elszállításra és feldolgozásra egy szakcéggel, hisz régen lejárt a dögkutak ideje, s a kérdés európai nívójú kezelése olyan bonyolult és pénzigényes, hogy jobb bele sem gondolni.
Azt is kérdezhetnék, mit foglalkozzunk a tekergő kutyákkal s a botladozó sündisznókkal, amikor a medve által elejtett szarvasmarhák tetemének „elrendezése” jóval nagyobb gondot okoz? De ha szarvast vagy netán medvét gázol el az autó, igazán csak akkor gyűlik meg a baja a sofőrnek: hívni kell a rendőrséget, a vadásztársulatot, s nem elég a károsodás és a bosszú, még büntethetnek is, de mégis örvendhet az autós, hogy emberéletben nem esett kár. Szóval, ennek a dögkérdésnek sok ága-boga van.
Például ahogy így elmélkedve keresgéltem, megtudtam, hogy nem az általunk ismert kerítéses módszer az egyetlen döglött macska stratégia: van egy nemzetközi szinten ismert döglött macska stratégia is, amely a nevét egy Lynton Crosby nevű ausztrál stratéga hasonlatáról kapta. Az illető szerint ez az a jelenség, amikor egy vezérigazgató úgy próbálja elterelni a figyelmet a kedvezőtlen statisztikai adatokról, hogy a kiértékelő ülésen egy döglött macskát dob az asztalra. (Azt hiszem, ez a stratégia hazánkban is ismert, csak nálunk döglött macskaként a magyarságot szokták „bedobni”.) És ha mindez nem elég, döglött ló elmélet is létezik! Ez állítólag a dakota indiánok egyszerű megállapításából indul ki, amely szerint „ha észreveszed, hogy holt lovon lovagolsz, szállj le róla”. Csakhogy a döglött ló elmélet felállítói szerint a mai világban ez a szentencia nem elfogadható, sokkal differenciáltabban kell eljárni, ezért az elmélet felsorol jó néhány lehetőséget, amiből biztos számunkra is akad ismerős: például meg lehet bízni egy szakértői csoportot, hogy elemezze a lovat vagy nagyszabású kutatásba fogni a holt lovak életre keltésének céljával… No de visszatérve az útszéli dögökre: leggyakrabban a helyzet magától elmúlik: felemészti őket a forgalom, vagy egy dögevő lecsap rájuk. De azért ugye mind tudjuk, hogy nem ez az igazi megoldás?
És óhatatlanul eszembe jut a kérdés: hogy bírjunk elbánni az élő állatokkal, ha a döglöttekkel sem tudunk megbirkózni?

Forrás: Hargita Népe, 2017. szeptember 15.

2017. szeptember 17.

Szóljon hozzá!