Petrozsényi Nagy Pál: A 3. Antikrisztus (13)

Tabuk

(Kultikus sci-fi regény)

Ahogy telt az idő, egyre jobban megkedveltük egymást a stoppossal. De rokonszenvezett vele a család is, ezért nagyon megörült, amikor bejelentettem, ezentúl tekintsék családtagnak Dzsamillát. A mézesheteket Nudisburgban töltöttük. Összetákoltunk magunknak egy vityillót, és ugyanúgy jártunk, étkeztünk, mint a többi nudista. Nem mondom, hogy nem figyeltek fel reánk, de csak annyira, mint egy kutya az előtte masírozó bogárra. Csak ez a meztelenség ne lenne! Hiába, nálunk ez nem divat. Aztán megszoktuk, és a végén kifejezetten élveztük, hogy ugyanúgy járhatunk-kelhetünk, mint Ádám és Éva a Paradicsomban. Nagyjából passzoltunk. Lelkileg, műveltségben nem sok különbség volt közöttünk. Legfeljebb annyiban, hogy én sohasem fogadtam el bizonyíték nélkül semmiféle tant, állítást. Jelszavam: bizonyítsd be, akkor elhiszem.
– Tipikus tudós attitűd – állapította meg Dzsamilla. – Nem is értem, miért nem lett belőled is csillagász.
– Mint apámból? Jó kérdés. Talán ugyanazért, amiért orvos Stephen Hawkingból.
– Eszedbe jutnak-e még néha a robotok?
– De mennyire! Legszívesebben azonnal átugornék hozzájuk
– Eredeti ötlet. Annál is inkább, mert eddig még senkinek sem sikerült. Kivéve Jehovát, Krisztust és az angyalokat.
– Hát éppen ez az, angyalkám! Ha nekik lehet, nekem miért nem?
Dzsamilla megriadt.
– Állj, állj! Ezt meg sem hallottam. Téged hallgatva valami azt súgja… Jaj, ki sem merem mondani.
– Nyugi, nem vagyok ateista, ha véletlenül erre gyanakszol. Én hiszek Istenben, mert ha ő nem volna, kinek köszönhetnénk a Paradicsomot, a halál, betegség stb. nélküli életet? A tudománynak biztos nem, legalábbis én erről még egyszer sem hallottam. Beszélni róla persze beszéltek, és beszélnek a mai napig is, de azzal, hogy feltalálták volna például a sejtek elöregedésének titkát, nem igen dicsekedett el egy orvos sem.
– Neki, csakis Neki köszönhetjük. Egek, mégis kezdtem azt hinni, hogy egy istentagadót szeretek.
– Ettől ne félj, nem vagyok az. Egyedül az gondolkoztat el néha, miért nem jelenik meg sohasem a Jóisten előttünk.
– Hát aztán, olyan fontos neked, hogy láthasd is? Vagy azt hiszed, amiért láthatatlan, már nem is létezhet? – nézett rám gyanakvóan Dzsamilla.
– Dehogyisnem! Annyit már én is megtanultam, hogy a világ kétharmadát a sötét energia, negyedét pedig a sötét anyag teszi ki. És mindkettő láthatatlan, ez tény, de korántsem észlelhetetlen. Hogy mi árulja el ezek kilétét? Egyszerű. Az előbbi vonzza, az utóbbi pedig taszítja a testeket. Márpedig a semmi se nem vonz, se nem taszít, nemdebár? És a szubatomok világáról még nem is beszéltem. Ugyanez a helyzet Istennel. Nem látjuk, mégis mindenre rávetül a lelke a legkisebb kozmikus porszemtől a leghatalmasabb csillagig.
– Na látod!
– Én speciel mégis, érted, mégis szeretném, ha látható alakban is megjelenne közöttünk. Az ember már csak ilyen kicsinyes: szeretjük látni, tapintani a dolgokat. Lám, Jézus is megjelent, pedig ő is isteni eredetű szellemlény. Olyan nagy kérés ez? Szerintem ennyit megérdemlünk az Atyától. Cserében a hódolatunkért, hitünkért.
– Merész eszmefuttatás. Tekintetbe véve, hol vagyunk, majdhogynem bűnös is, ugyanis köszönő viszonyban sincs a Bibliával, ezért barátilag javaslom, tartsd meg az ilyen és ehhez hasonló tippeket magadnak! – halkította le a hangját Dzsamilla, nehogy mások is meghallják, miről pusmognak itt ezek a turisták. – Én személy szerint megértelek. Nem osztom ugyan a nézeted, de tudom, hogy gólya létedre nem sok bibliaórán vehettél részt mostanig. Tehát semmi zűr, ahogy te szoktad mondani. Bízom benne, hogy ha jobban megismered Jézus és az apostolok igéit, utoljára vallottál ilyen téves elveket.
– Nem vallok én semmit sem. Ezek csak olyan kusza óhajok. De még ha vallanék is, az É–2 Isten kegyelméből szabad égitest, ahol senki sem gátol meg abban, hogy kimondjuk, amit érzünk, gondolunk.
– Abban nem, és következményei sincsenek. Egyet kivéve: ha a Bibliát vesézzük. „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”, nyilatkozta Jézus, úgyhogy számolj tízig, mielőtt kitárod a lelkedet. Más szóval óvakodj a tabuktól!
Okos nő ez a Dzsamilla, amiben csak az a leverő, hogy az embernek mindig óvakodnia kell valamitől – ködlött fel előttem a Szent Mihály-hegyi szoborcsoport almafája. Hát igen: Ádám és Éva idején az a fa, a mi kertünkben pedig a Biblia szent és sérthetetlen.

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)

Előzmények1. rész2. rész, 3. rész4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész8. rész9. rész10. rész11. rész, 12. rész

2017. szeptember 24.

Szóljon hozzá!