Zsidó Ferenc: Könyvek élete 2.

Még feb­ruárban írtam egy rövid szössze­ne­tet Köny­vek élete címmel, mely­ben különös élményről számol­tam be: hogy egy on­line köny­ves­bolt kínálatában rábuk­kan­tam Las­ka La­jos című köte­tem egy an­tikvár példányára, ben­ne de­dikációval. (Az írás itt ol­vas­ható). Ak­kor azon mor­fondíroz­tam, va­jon ki fog­ja meg­ven­ni a köny­vet, s mit je­lent majd neki az a se­cond hand de­dikáció, mennyi­re értel­me­zi újra az íráso­kat. Nos, most ismét be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a köny­vek sor­sa ugyan­olyan hánya­tott le­het, mint az em­beré: eme köte­tet a mi­nap születésna­pi ajándékul hozták a barátaim!

Ez igen, meg­le­petés! Először nem is értet­tem, miért ka­pom tőlük ajándékba a saját köny­ve­met. Aztán láttam az ötlet­gaz­da Balu arcán a vi­gyort, és le­esett a tan­tusz. Hogy igen, ez, ez az! Ki­nyi­tot­tam a köte­tet és fel­nyerítet­tem. Van hu­morérzékük, ugye? Megvásárolták, ne­kem. Szép gesz­tus, én értékel­tem, s sze­rin­tem a kötet is. Immár meg­nyu­god­hat, hazaérke­zett. Mind­az, ami a de­dikáció óta történt vele, talán több is, mint ami a lap­ja­in nyom­tat­va található. Szto­ri­ja van, poénja. Féltve őrzött kin­csemmé vált, biz­tos, hogy többé már nem kerül ke­res­ke­de­lem­be, a de­dikált ol­dalt sem fo­gom kitépni, naná, hogy nem! Emlék ma­rad, ked­ves emlék. Szóval, megéri szerzőnek len­ni, na: már egy ilyen vic­ces szi­tuáció mi­att is… S az sem baj, ha az em­ber­nek akad hálátlan ol­vasója, és aztán meg néhány jó barátja… Így ke­rek az élet! Jól mondják: egy­szer min­den visszatér a ki­in­duló pontjához.

Forrás: eirodalom.ro

2017. szeptember 30.

Szóljon hozzá!