Hídavatás

1.

A budapesti Erzsébet-híd
E hó [1903. október] 10-ikén nyitották meg szép ünnepélyességek közt Budapest hatodik dunai hidját, melyet boldogult királynénk emlékére Erzsébet-hid-nak neveztek el.
Az új hid valóban nagyszerű alkotás s díszére válik nemcsak fővárosunknak, hanem a magyar műszaki tudománynak és iparnak is, mert magyar emberek tervezték s magyar munkások épitették fel csupa hazai anyagból. Annyival nagyobb dicsőség volt pedig ezen hatalmas hid felépitése, mert egész Európában ennek van leghosszabb nyilása: 290 méter, a mi a munkálatot rendkivül megnehezitette.

Négy óriási vassodrony tartja a függő lánczokat.
E vassodronyok 62 méter magasak s csúcsaik épen a pesti oldalon levő szomszéd plébánia templom tornyainak keresztjéig érnek. A hid rendkivűl erős, teljesen szilárdan áll s nem mozog úgy, mint a régi lánczhid. Nagy erősségét bizonyitja a megnyitás előtt végzett teherpróba, mely alkalommal annyi kővel rakták meg, a mi körülbelől 35 ezer ember sulyának felel meg. És e hid e roppant suly alatt alig hajolt meg.
A hidon különben van kocsiút és két oldalt gyalogjárók; az előbbi 11 méter széles, – ezen villamos kocsik is fognak közlekedni, – a gyalogjárók pedig egyenként negyedfél méteresek, tehát kétszer olyan szélesek, mint a Lánczhidnál.

A nagy mű épitéséhez 1898 tavaszán fogtak.
Igen sok nehézséget kellet leküzdeni a miatt, mert a budai oldalon a feltörő melegforrások nagyon akadályozták a munkát, sőt tavaly őszön a már majdnem kész hidfő kisség a Duna felé is kezdett csúszni. Ezen azonban csakhamar alaposan segitettek, többek közt azzal is, hogy a láncz végek fölé több ezer métermázsás sulyu oszlopot épitettek, a melyekre idővel majd szobrokat is állítanak. Ilyen két oszlop látszik képünk alsó balsarkán. Ezen oszlopoknak csak külső részük van kőből, belől azonban, – hogy annál sulyosabbak legyenek, – vastéglákból állanak.

A hid felavatására igen sokan jelentek meg.
A király készült eljönni az ünnepélyre, de lejövetele elmaradt, s József főherczeg képviselte. A hid megnyitása rosz időben történt meg. Zuhogott az eső, hidegen fújt az őszi szél. A pesti hidfőn ment végbe a megnyitás szertartása, miniszterek, állami méltóságok különböző hatóságok képviselői és számos meghivott vendég jelenlétében. Itt emeltek diszes sátort a király képviselőjének és állványokat a meghivottaknak.

Pontban 11 órakor érkezett József főherczeg nejével, Klotild főherczegnővel.
A főherczegi párt Láng Lajos kereskedelmi miniszter köszöntötte, ki beszédében megemlékezett a hidnak fővárosra nézve nagy fontosságáról, épitésének történetéről, és a nemzet kegyeletéről, melylyel Erzsébet királyné nevével ruházta föl az új hidat.

József főherczeg igy válaszolt:
„Ezen híd, mely előtt állunk, a magyar iparnak és mindazoknak dicsőségére válik, a kik létrehozatalán közreműködtek. Egyedül áll a maga nemében, nemcsak székes fővárosunk, de hazánk diszére is. Az a felejthetetlen név, melyet visel, mélyen be van vésve minden magyar szivébe. Boldogúlt Erzsébet királyné, hazánk védangyalának neve ez, akit nemcsak tiszteltünk, de rajongva szerttünk is és a kinek emléke élni fog minden magyar hű szivében, mig magyar él a haza földjén. Éljen a hid és éljenek boldogúl mindazok, a kik rajta járni fognak!”
Az éljenzés csillapúltával a főherczegi pár többeket megszólított, majd Láng miniszter bemutatta a hid tervezőit és épitőit: Czekélius Aurél miniszteri tanácsost és Szántó Albert műszaki tanácsost. A főherczegi pár és az előkelőségek a nagy eső miatt hintóban tették meg az első útat a hidon, mig a nagy közönség gyalog és esernyő alatt ment végig a hidon a budai hidfőhöz. A mint a megnyitó menet végig ment, a hidat átadták a forgalomnak. Éjfélig tartott a szabad közlekedés, aztán a vámszedők megkezdték a négy fillér hidpénz szedését. (huszadikszazad.hu / 1903)


2.

Arany János: Híd-avatás

Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!”
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta… késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
„Egy fiatal élet-remény.”

A kártya nem „fest”, – a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!… ő vándorútnak
– Most már remény nélkül, magán –
Indúl a késő éjtszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; –
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
„Uj hid! avatni mind! vigan.”

„Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, – mint egykor igazán.

Taps várja. – „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” –
„Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsűletet, – pedig
Viseltem négy évtizedig.”

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: „Én most tanúlám
Az elsőt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” –
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve –
Egy úri nő lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
„Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!”
A többi sugdos: „a bolond!…”

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
„Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”

„Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
„Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!”
Eltűnnek mind, a járt uton.

„Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó’! -”
„Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -”

Igy, s már nem egyenkint, – seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú… nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sürübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, –
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. –
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, – csend mindenütt.

(1877. augusztus 22.)


3

Az első öngyilkosság az uj hídon

Okt. 10-én nyílt meg Budapesten a hatodik híd a Dunán, az Erzsébet-híd. A szép hídra az első megjegyzés az volt, hogy az öngyilkosok számára alkalmatlan, mert gyalogjáróját nemcsak vasrács veszi körül, hanem azon kívül még egy méter szélességű vas párkány, úgy hogy a halálba ugrónak a vízbe vetni magát nem lehet, csak ha van ideje átmászni korláton és felállni a széles párkányra.
A szerencsétlen Kovács Ferencz 17 éves szegedi cserepes legényt ez nem akadályozta. November első napjának késő estéjén beugrott a Dunába.
Látták, mikor felmászott és a vízbe vetette magát, csónakkal utána is mentek a vízen, de hiába. A hídon ott hagyta kabátját. abban munkakönyvét és egy czédulát, melyre azt írta, hogy ne bonczolják fel. (huszadikszazad.hu / 1903)

4

Vásáros kofák szerencsétlensége a Dunán Budapestnél

Október 10-ikére virradó éjszaka nagy szerencsétlenség történt Budapestnél a Dunán. Az „Aluta” nevű vontatóhajó az Erzsébet-hid alatt összeütközött egy gyümölcsös bárkával, mely a kedd reggeli hetivásárra jött a fővárosba.
A bárkán 18 kofa tartózkodott. Ezek közül négy belefult a vizbe, hat sulyos állapotban a Rókusba került és többen eltüntek, a kiknek sorsáról a késő éjjeli órákban mit sem tudtak. A szerencsétlenűl járt vásárosok Sziget-Monostor dunaparti községből valók.
Kilenczedikén este fél nyolcz órakor 18 gyümölcsárus kofa közös bárkára ült, hogy áruját elhozza a fővárosba. A bárka rendesen úszott le a Dunán. Végczélja a központi vásárcsarnok előtti rakodópart volt, a hol ki akart kötni.
Az éjszaka sötétjében azonban váratlanul sulyos szerencsétlenség érte. A bárkával szemközt jött „Aluta” nevű vontatóhajó, a melynek Porszász Lajos a kapitánya, az Erzsébet-hid alatt, a bécsi állomás közelében nekiment a bárkának, azt derekán kettéhasította.
Velőtrázó sikongás hallatszott. A kofák egy része a bárkának egyik felével együtt a vizbe esett. A partról több járókelő és a sarki rendőrök hozzáláttak a mentéshez.
Értesitették a mentőket, a kik nagy készenléttel vonultak ki a helyszinére. Az éjszakai közönség és a rendőrök főgondja arra irányult, hogy az el nem merült bárkarészt a rajtalevőkkel együtt partra húzzák, a mi sikerült is.
A mentők hozzáláttak a vizbefultak megmentéséhez. Hármat: Koncz Gábornét, Pap Gábornét és Széchény Nánit holtan húzták ki a vizből. Szalay Kálmánt, Makay Józsefnét, Kiss Esztert, Szikoránét, Zajácz Istvánt eszméletlen állapotban vitték be a Rókusba.
Négy asszony eltünt s valószinű, hogy ezek szintén halálokat lelték a vizben. (huszadikszazad.hu / 1905)


5

Ember a híd alatt

Máky Gerő az Indig-féle darabban

Egy az éhhalál küszöbén álló fiatal orvos le akar ugorni az Erzsébet-híd alól a Dunába, egy jószívű betörő visszarántja, megeteti és megtanítja betörni. Ez, mint a lapokban olvassuk, olyan kitünő ötlet, hogy nem is a szomszédba, hanem Kolozsvárra kellett érte menni és egy régiségkereskedőtől kölcsönkérni. Nekünk azonban az az érzésünk, mintha Indig Ottó nem ezt a kiindulópontot, hanem Ember a híd alatt darabja többi részeit vette volna kölcsön a régiségkereskedőtől. A cselekmény minden fordulata, minden alak régiség, – nem antik, hanem ódivatú – s az iró úgy akarja beadni, mint legfrissebb modern újdonságot.
Gazdag orvosprofesszor, aki haragszik, ha a lánya ott akarja hagyni gazdag vőlegényét a szegény asszistensért, professzorné, aki még jobban haragszik ugyanezért, a leány, aki hősiesen küzd szüleivel szerelméért – az egész társaság abból a régiségtárból van kikotorva, ahova Feuillet, Ohnet, Marlitt egykor népszerű alakjait raktározták, – érezni rajtuk a modern parfüm alól a naftalinszagot.
Fiatal orvos, aki csak addig látszik embernek, amíg betör a professzor lakásába, attól fogva ő lesz az a fal, amelyre a borsót hányták. Mese, amely sohasem tudja magáról, dráma-e vagy vígjáték, jelenetek, amelyek mintha nem tudnák, mi összefüggésük van a többi jelenetekkel.
Sajátságos, szinte érthetetlen tévedése a Vigszinháznak, hogy ezt a darabot előadta. A színészek vitézül küzdenek a reménytelen harcban, élükön Góth Sándorral, aki megfeszíti minden komikai eszközét, hogy mentse, ami még menthető. Mellette Mály Gerő küzd ösztönös nyers humorával s Muráti Lili is tehetséggel elegyedik a harcba. Nagy üggyel-bajjal megvédik a zászló becsületét s ilyen darabban ez is nagy eredmény. (huszadikszazad.hu / 1933)


Az Erzsébet-híd újjáépítése


6

Helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került sor. Sok vitát szült, hogy érdemes-e helyreállítani a régi hidat a régi helyen, vagy esetleg egy teljesen új hidat építsenek más vonalvezetéssel. Végül Sávoly Pál modern külsejű, de az eredeti pilléreket hasznosító terve alapján, 1961 és 1964 között történt meg az újjáépítés. (egykor.hu)

Erzsébet híd – ma / Fotó Cseke Péter, 2016

2017. október 10.

Szóljon hozzá!