Nászta Katalin: Gondolatdepó

/avagy az agy polcain keresgélés közben/

1.
• Végül is az van, amit kitalálok. Ha nem mondja ki, vagy el, kigondolom. Úgyis mindig az történik, amit kigondolok. Vagy sikerül, vagy nem. Vagy bejön, vagy nem. Örülhetek, vagy bosszankodhatom. De ha az igazságot nem ismerem, mert nem osztják meg velem, akkor csak a találgatás marad.
Írj erről, arról. És máris befogták az irányultságodat a szekerükbe.
• És csinálom is, mert hasznosnak érzem magam, bár egyre idegenebb tőlem ez a fajta munka.
Talán ezért is nem lettél regényíró. Fárasztott – már a gondolata! – hogy hosszan írj ugyanarról, előre kigondolt szereplőkről. Kell ehhez egyfajta perverzitás, mazochizmus.
• Tudod…, így kezdeném a levelet…
Már látom, vallomásjellegű lenne, nem érdekel. Idegesít.
• Mindenkit idegesít. Utolsó szó? Kinek? Mikor már az elsőt sem hallgatja meg?
Igaza van a némáknak. Együnk, igyunk, majd belehalunk, slussz.
• Nincs nagyobb kín, mint magadnak hazudni szépeket, amitől aztán megbetegszel. Na, ekkor már tényleg az idegeire mész a másiknak.
Ez a legnehezebb, elviselni saját magam. Ezért is foglalkoznak az emberek mással, mert maguknak túl nehezek.
• Azt hiszem, úgy gondolom, és nem is érdekel, ha tévedek, mert elsősorban magamat akarom megnyugtatni, hogy érdekel, amit írok, azaz a személyem. És milyen jó, hogy távol vagyok, bármikor félreteheted a levelem, vagy a szavaim, még a gondolatom is. Nem tolakodom az arcodba. Meg elképzelhetsz ilyennek, olyannak, amilyennek akarsz. Végeredményben a rólam kialakított képed zavar, ha zavar, nem én.
Ezzel én is így vagyok.
• Akivel nap mint nap találkozom, attól tudom, mit várhatok. És elkerülöm, ha úgy akarom, vagy elszenvedem, ha muszáj, de itt a távolság nagy szabadságot ad, ezért jobb. Amiből nincs elegem, azok a szavak. Tehát keresem a szavakat. Ezért a cím: gondolatdepó.
Hallod-e, veled aztán nem könnyű. Legalább magadat hallgasd végig.
• Csak az a baj, hogy nem tudom, mikor ki beszél. Én vagy én.
Mert nem ismered a gondolatok természetrajzát. Jönnek, mennek. Csak fülön kell csípni azt, ami ide passzol. Ehhez tudni kell, mit akarsz mondani.
• Épp azt keresem. Csak állandóan közbeszólsz. Ne ellenőrizz már annyira. Úgysem tudok elfutni sehova. Be vagyunk egymásba zárva, tudhatnád. És ezt már hányan megírták sokkal jobban.
De azok ők voltak, nem mi.
• Mondj amit akarsz, én szeretek írni. Mikor jókedvem van, fecsegek is.
Ki nem állhatlak ilyenkor.
• Nekem is az agyamra mész az okoskodásaiddal.
Pedig segíthetnél, hogy tisztábban lássak. Állj őrfalat legalább, mikor jönnek.
• Kik?
Hát a hátsó gondolatok.
• Na, ne kezdd elölről. Azok rég le lettek írva.
Mégis ide tolakodnak előre, mihez kezdjek velük? Segíthetnél.
• Ismerd el őket, mindjárt elkotródnak. Ők csak hátul érzik jól magukat, tudod.
Ezért szeretlek. Mindig van legalább egy épkézláb ötleted.
• Nekem is könnyebb, ha békén hagysz. Olyan jól aludtam! Most egy darabig ne szólíts.
Rendben, de..
• Hrrr…. hrrr…
Én is lefekszem.

2.

Hogy aludtál?
• Hallottad. Kösz, hogy őrködtél.
Mindegyiket kifogtam. Itt vannak.
• Lejegyezted őket?
Még csak az kéne! Neked mi marad akkor reggelre? Csak tessék dolgozni, most én pihenek. Az izmaidat ellazítottam, a homlokodat kisimítottam. Tiéd a pálya.
• Az a mosolygós képű nem jelentkezett. De válaszolt a visszahúzódó. És jött egy új impulzus is! Olyan édes, el ne riaszd!
Én olyat nem szoktam. De ragaszkodom az elveimhez.
• Hát ez az. Az elveid már meguntak, nem vetted észre?
Szükségük van rám. Nélkülem semmi értelmük. Bennem öltenek testet.
• Meg bennem. Jó nehezek.
Mert nem gyakorolsz! Hányszor ültél rá arra a kerékpárra?
• Azoknak ez meg se kottyan. Olyankor elszállnak valamerre, hagynak tekerni maguk nélkül. Mert nekik mindegy.
Én sem szeretem őket, olyan elvszerűen elvtelennek érzem magam, mikor csak fizikai terhelésnek teszem ki magunkat.
• Jó nekünk egymással.
Időnként. De még meg kell írnod azt a… tudod. Ne halogasd.
• Az a baj, hogy félek nevén nevezni a dolgokat, mert talán agyoncsapnak, ha megteszem. Mert ilyen a természetük. Rám omlanak, mert leleplezem őket. Ki vakar ki alóluk?
Nehogy elkezdj itt nekünk siránkozni! Itt vagyunk neked, megoldjuk. És besegít az Öreg is. Nem vagyok tiszteletlen
• …tudom, tudom. Olyan jó vele. Mekkora türelme van!
Azt ígérte, nem fogy el.
• Azért ne éljünk vissza vele. Most legutóbb is milyen sokat várt ránk…
Ránk? Rád! Én végig ott voltam mellette!
• De nagyra vagy! Azért jó, hogy ott voltál… elcsámborogtam a régi mezőkön, és felkapott a szél. Kösz, hogy kifogtál belőle…
Érte tettem, ne hálálkodj magunknak. Majd mondd el Neki, ha végre ráérsz felébredni…
• Azon a mezőn nagyon szép virágot találtam. Meg milyen finom gyümölcsöt is! Színes mesék, mint a lepkék szállongtak körülöttem, meg-megsimogatva, olyan régóta vágytam erre, tudod!
Tudjuk. Ő is. Még nincs itt az ideje. Ez mind halvány képe az igazinak.
• De azért hallgass végig! Kedves hangjuk volt a pillangóknak, beszéltek, pedig azt hittem, nincs hangjuk, de nekik volt, és pont azt mondták ki, azt a mondatot, amire úgy vágytam, nem tudtam ellenállni, elmentem velük arra a rétre… csodálatos hely volt. Íze volt a levegőnek, zamata, ereje a szélnek, és selyme a szavaknak. Főleg a ki nem mondottaknak! Tudtad, hogy azok a leghangosabbak? Még sosem hallottam ilyen hangosan a néma szavakat! Egész mondatok, versszakok voltak, énekeltek is valami könnyű dalt, de mégsem könnyedet, olyan súlya volt, mint a legkisebb és legboldogabb léleknek…
Mint az a pár grammos?
• Pontosan! Teljes volt, mint egy egész élet, mégis könnyű, repülni tudtam benne!
Nyugi. Várd ki türelmesen.
• Most sokkal könnyebb, hogy meghallgattál. Mert azért nehéz volt ellenállni a legvége felé…
Honnan tudtad, hogy a vége jön?
• Onnan, hogy el se kellett volna kezdődnie… Csak megmutatta magát, hogy itt vagyok, mint aki bekopog, hogy megjöttem, itt várlak kint, amíg a vendégeid elmennek..
Van türelme. Meg ideje is.
• Tudod, mi a legjobb? Hogy nem veszítettem semmit! Hiszen mindent megtaláltam, amire szükségem volt. És minden megvár, ami az enyém. Látni fogom és érezni mindazokat, akiket beszerettem az életünkbe. Te is sokkal gazdagabb lettél bennem.
….
• Most hova tűntél?
….
• Már megint egyek vagyunk?

2017-10-10

2017. október 12.

Szóljon hozzá!