Para Olga: Hullámzó Ádám és Hallgatag Hajnalka

Ők is a tenger hullámai közt sodródtak, sodródtak, aztán egy szép nap egymáshoz sodródtak, együtt hömpölyögtek. Tetszett a közök hullámzás, egyre többször szóba elegyedtek. Valami tündéri nyelven folyt a csevej, minden volt benne: kedvesség, báj, elragadtatás sokáig .
Hallgatag Hajnalka szíve mindannyiszor kinyílt, ahányszor Ádám a lábai elé hullámzott, nem sejtette, hogy Hullámzó Ádám becéző, évődő szavait más hullámoknak is a fülébe suttogta. Nem tudta. Nem sejtette… Ő mindig hallgatott, nem locsogta ki szíve rejtett titkát, mert mintha mégis megérezte volna, hogy Ádám más hullámok hátán akar kiemelkedni a kisebb hullámok hódolatát élvezve, elfelejtkezve őróla,és valóban Ádám csak sodródni, oldódni akart, hűségesküjét már rég nem tartotta, lubickolt a hajbókoló hullámok sűrűjében.
Hajnalka hallgatott, már nem is várta a kedvese közelségét, megérezte, hogy el kell engednie, hadd sodródjon az árral, de ő mindig az eget fürkészte, ebből a túl harsány hullámzásból az ég kékje túl a parton vonzotta egyre, a megnyugvás kékjének magasába, a csendbe, a tisztaságba vágyott. Gondolatai testet öltöttek. Még egyszer utoljára elmerült és megfürdött párszor, aztán kivált, a felkelő hajnal bearanyozta a cseppjeit, pára lett belőle, aztán sírt az örömtől, eleredtek a könnyei és hűségesen hullt vissza a régen elhagyott szülőföldje porába.
Hallgatag Hajnalka hazaérkezett. Boldog volt.

(Sepsiszentgyörgy, 2017. október 23.)

2017. október 28.

2 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Nagyon szép.

  2. Kapui Ágota:

    Nagyon szép, lírai történet.

Szóljon hozzá!