Hamarosan olvashatjuk…

Koszta István első világháborús trilógiájának második, Erdélyről szóló kötetét

2014. június 24-én portálunkon ismertettük a Csíkszeredában élő szerző A sors kereke a végzetre forog című könyvét. Elmondottuk abban, hogy a kötet első része csupán egy trilógiának, amely korabeli, ismert és kevésbé ismert dokumentumok összevetésével próbálja a ma emberét eligazítani a több mint száz évvel ezelőtti Nagy Háború eseményeinek és okainak szövevényében. Igazi nyomozás élményét kínálja Koszta könyve, s ezt csak fokozza a hamarosan megjelenő második kötet várható olvasói hatása: az Erdély a Nagy Háborúban. 1914-1916 augusztus című rész már a nyomdában van, hogy további támpontot kínáljon számunkra az értő olvasáshoz és a helyes tanulságok levonásához.
A rendelkezésünkre bocsátott szerzői előszóból idézzük a bevezető sorokat:

„Könyvemnek nem tárgya a világháború első 24 hónapjának hadműveletei, kitérek azonban – helyenként részletesebben is – azokra a harcszíntéri helyzeteknek és történéseknek a leírására, amelyeknek meghatározó, pontosabban általam meghatározónak vélt következményei voltak Erdélyben. Akkor és később.
Ilyen volt, Berzeviczy Albertet idézve, a szeptember 11-én elrendelt „dicsőséges visszavonulásunk” mindenhol, és hogy eközben, október közepére, végére, decemberre elfogytunk.
Nyomunkban a kozák-orosz portyák szeptember végén már Sáros, Zemplén, Ung és Máramaros vármegyékben rekviráltak, október elején meg – ideig-óráig – bevonultak Máramarosszigetre, megfordultak a Visó völgyében, ami már Erdély határa. A Visó-völgyi portya Beszterce futását váltotta ki, és a tájékozottabbak útra csomagoltak Kolozsváron.
Augusztus 30-án Macha Gusztáv nyugalmazott bankpénztárnok, akinek két veje volt a háborúban, az utcasarkon lévő patika előtt mesélte Gyalui Farkas könyvtárigazgatónak, hogy ő úgy hallotta, hogy a kolozsvári honvéddandár, a 22. és 23. honvéd gyalogezred nagy része elesett. A vasúti üzletvezetőség egy előkelő emberétől meg azt hallotta, hogy a honvédjeinket meglepték egy hegytorokban, és úgy szétlőtték, hogy Halicsig 2 futottak, ott vonatra ültették őket, és Stanislauba vitték. A Kolozsvárra érkezett Lippmann 3 dandárparancsnok szerint 0% a veszteség. Koncz alezredes visszajött, az ideggyógyászati intézetben van, idegsokkot kapott, amint látta, hogy körülötte hull le mindenki.
A 23. (nagyszebeni) népfelkelő ezred III. (fogarasi) zászlóaljának szolgálaton kívüli tartalékos hadnagya augusztus 27-én, útközben, még a határunk átlépése előtt hallja a tragikus hírt: „Éjszaka sebesültszerelvények jöttek velünk szembe. Voltak közöttük az egy héttel korábban kiutazott, fogarasi honvédzászlóaljból is néhányan. Mesélték, hogy beérkezésük után nyomban kivitték őket az arcvonalba és megsemmisült az egész zászlóalj. Azt nem tudták elmondani, hogy hol harcoltak, Galíciában, vagy orosz földön. Mi, a tisztek gyanítottuk, hogy még Galíciában harcolhattak, s ennek már a gondolatától is megborzadtunk. Ha a harcok csakugyan Galíciában vannak, akkor nekünk, népfelkelőknek mi dolgunk van a harcmezőn?”
A futás hírét a menekülők is hozták. A bukovinaiak, a kelet-galíciaiak. Akkor hatóságilag nem volt még rá forgatókönyv. Rokonok, ismerősök, egyházközségek fogadták be őket. E kérdéskörbe tartozik az internálások ügye is, ami viszont már a háború első hónapjában, pénzkérdés lévén, hatósági intézkedés gondja lett folyamatosan a háború ideje alatt. A minisztertanácsban azonmód együtt is kezelték a két ügyet…”

Tanulságain túl valódi olvasmánynak ígérkezik Koszta István új könyve, amelyről hamarosan részletesebben is beszámolunk, miután alaposan áttanulmányoztuk. Hogy majdani felismerését elősegítsük, mellékeljük a kötet borítóját Mihály László tervezte, Márton Ferenc Vonuló bakák című 1917-es pasztelljének (a Csíki Székely Múzeum tulajdona) felhasználásával. (csg)

2017. október 29.

2 hozzászólás érkezett

  1. Szabó Tihamér:

    Jaj Istenem, egy újabb?

  2. csekegabi:

    Ezt most hogyan értsük? Hogy nem kellett volna?

Szóljon hozzá!