Ernst Lajos eltűnése – korabeli sajtószemle

1. Meglepő fordulatot várnak Ernst eltűnési tragédiájában

Ernst állítólag él és vagy Apcon a bátyjánál vagy egy pesti ismerősénél bujkál- Ha előkerül, mindent rendezni lehet, sőt Ernst még nagy csomó készpénzhez is juthat – mondja báró Herzog András, a legnagyobb hitelező.


Vasárnap délelőtt a Nagymező ucca 8. alatti híres Ernst-palotában megnyitott az 55 – ik Ernst művészeti vásár, amelyen mindazok részt vettek, akik ilyen művészeti aukciók elmaradhatatlan vásárlói. Csak egyetlen ember hiányzott, maga a múzeum tulajdonosa: Ernst Lajos, aki a lépcsőfeljárónál, vagy a hallban szokta üdvözölni szerény mosolyával a régi ismerősöket, a híres pesti műgyűjtőket, a művészeket és akinek minden komoly műgyűjtő számára volt egy-egy elrejtett művészi értéke, amelyet ilyenkor szokott nagy titokzatossággal megmutatni azoknak, akikről tudja, hogy a becses ritkaságok kedvelői.
Ernst Lajos helyett fia, Ernst Endre állott a kiállítás előcsarnokában és fogadta a részvétnyilvánításokat abból az alkalomból, hogy harmadik hete nyomtalanul eltűnt a híres műgyűjtő és nem ad életjelet magáról.
Azt kell hinnem, hogy tényleg öngyilkos lett az édesapám, – mondta a fiatal sápadtképű Ernst. – Valószínű, mert már kétszer megpróbálta, hogy a nyomasztó gondjait valahol a hűvösvölgyi erdőben dobja el magától, mert eltűnése előtt kétszer is nyakig sárosan érkezett haza, ő, aki a Városligetig nem ment ki soha, mert sem fizikuma, sem idegzete nem bírta el a hosszabb magános sétákat.
Sokan akik a boldogtalan Ernst Lajos családi körülményeit ismerik, úgy vélekednek, hogy az Ernst- fiú egészen biztosan tudja mi történt atyjával és ha él, hol tartózkodik. Az egyre tömegesebben érkező látogatókat most dr. Lázár Béla, a múzeum igazgatója fogadja, aki két héten keresztül cáfolta Ernst Lajos eltűnését.
– Sajnos, nekem az a kötelesség jutott, mondja Lázár Béla, hogy leplezzem, amennyire lehet, a drámát. Az érdeklődőknek azt mondtam, hogy Ernst Milanóban tartózkodik, ahonnan a hét végén hazajön Budapestre. Milanóból, most már megmondhatom, egyetlen szó sem igaz. Soha nem hittem volna, hogy Lajosban annyi energia van, hogy önkezével vet véget az életének és egy pillanatig sem tételeztem fel, hogy ennyire szívére veszi a dolgokat. Éppen, most beszéltem egy híres pesti műgyűjtővel, aki csodálkozva kérdezte, hogy miért nem fordult anyagi bajai közben Ernst hozzá, sőt, ha a tragédiát meglehet előzni, még most is szívesen ál rendelkezésére…
– Hogyan, hát még meg lehet előzni a tragédiát?- kérdeztük
– Ha Ernst Lajos nem követett el végzetes bolondságot, úgy igen…- mondotta Lázár Béla.
– Remény van arra, hogy Ernst életben van?
– Remény mindig van…

Pólya Tibor karikatúrája Ernst Lajos igazgató úrról (1915) A grafika a Japán Kávéházban készült

Nem lett öngyilkos
Általában a közvetlen hozzátartozókon és a legszűkebb baráti körön belül mintha az a remény uralkodna, hogy Ernst Lajos nem lett öngyilkos, nem végzett önmagával, csak bujkál. Vagy itt Pesten, vagy hozzátartozóinál a környéken. Nehéz elhinni, hogy ez a bujkálás hetekig tarthasson, vagy legalábbis addig, ameddig az egyezkedési tárgyalások lefolynak.
A hitelezők nem könnyen egyezkednek: a 700.000 pengős Ernst-féle tartozást 500.000 pengő műkincsbiztosíték fedezi a Nemzeti Múzeumban biztos helyen letéve.
Az állami és a bankhitelezőkkel lehetne is hamarosan egyezséget létrehozni, de – ahogy ezt Ernst közelállói hangoztatják- annál nehezebb a csetei Herzog-családdal, mert báró csetei Herzog András semmiféle egyezségbe nem akar belemenni.
Báró Herzog András édesapjától, báró Herzog Móric magánbankártól örökölte az Ernst -féle tartozásokat. Az öregúr, aki nagy műgyűjtő volt és Ernstnek barátja, üzleti összeköttetésben állott Ernst Lajossal és nagyobb összegű kölcsönöket bocsátott rendelkezésére. Ezek az összegek kamatokkal együtt 240.000 pengőre növekedtek fel, de mint ahogy azt a hitelezői védegyletnél dr. György Ernőnek, az egyezkedés irányítójának bejelentették, még esetleg ez az összeg sem a végleges követelés.
A kiállítás megnyitásán vasárnap délelőtt különben részt vett báró Herzog András a feleségével, de itt nem került szóba az egyezkedés kérdése. Ezt a kérdést kizárólag a báró ügyvédje, dr. Willheim Károly irányítja. Sajnos,- amint mondják- komplikálja a Herzogékkal való megegyezés lehetőségét, hogy Ernst Lajos a tartozás törlesztésére a Herzog- családnak 40.000 pengő értékben egy Tintoretto képet adott át és a kép tulajdonjoga körül bizonyos zavarok támadtak.

Mit mond báró Herzog András?
Munkatársunk kérdést intézett úgy báró Herzog András bankárhoz, mint a hitelezési ügyeket irányító ügyvédhez, akik meglepő képet adtak arról, hogy tulajdonképpen hogyan is áll a helyzet Ernst Lajos vagyonával, tartozásával és követeléseivel? A beszélgetésekből kiderül, hogy inkább az apró uzsorás hitelezők akadályozták meg az eddigi megegyezést, mint akár a báró, akár ez a bankház, amely a nagy hiteleket folyósította.
– Azzal kell kezdenem – mondja dr. Wilheim Károly ügyvéd – hogy báró Herzog Andrásnak semmi szerepe nincs ebben az ügyben, hiszen az egész dolog a Büchler és Társa bakházra tartozik. Magának az egyezkedési ügynek a lebolonyolítása unalmas sablon lett volna, hogyha nem adott volna szomorú szenzációt a dolognak Ernst eltűnése. Tényleg 240.000 pengővel tartozik a Büchler bankháznak Ernst Lajos. Erre az adósságra odaadott egy Tintoretto – képet fedezetül,
több lekötött értéke azonban nem került a családhoz. Sajnos, a Tintorettot ma értékesíteni roppant nehéz, de a család ezt nem is akarta eladni, hiszen egyébként is, eladhatatlan és aligha képviseli azt az értéket, amilyennek annak idején azt feltüntették.
A báró Herzog- család és Ernst Lajos között semmiféle differencia nincs és nem volt. Eddig azonban még a státus sincs készen, senki nem tudja, mik a köztartozások, mennyi a házbértartozás, amelyek egyezség esetén mindent megelőznek és így senki semtudja, milyen összegre számíthatnak a hitelezések. Természetes, ha a státus meg lesz állapítva, akkor kvótális alapon meg fogjuk az egyezségeket kötni.
A Büchler bankház ennek nem fog útjába állani. És az egyezkedési tárgyalások csak akkor kezdődhetnek, ha tisztázódik, hogy tényleg kell-e 500.000 pengőért az államnak az a műkincs- tömeg, amiből majd a hitelezők várhatják megállapodás szerinti kielégítésüket.
Báró Herzog András munkatársunknak a következőket mondotta:
– Én nem vagyok és nem voltam hitelező. Sőt, az én bankom se hitelezője Ernst Lajosnak. A hitelező a Büchler banhkáz, amelynél érdekeltségünk van. De hogy a Büchler bankház mennyire állot útjában az egyezségnek, arra jellemzésül csak azt tudom elmondani, hogy ezelőtt egy esztendővel, amikor még szó sem volt Ernst eltűnéséről, akkor a bankház felajánlotta, hogy minden további tárgyalás nélkül 60.000 pengővel csökkenti a követelését, jóllehet, az Ernst- gyűjtemény másik Tintoretto- képe. Szent István ( az egyik Tintoretto a családuknál van), a Corvin kódex és még néhány nagyon értékes műtárgy, kizárólag a Büchler és Társa bankház kölcsönének a biztosítására van lekötve. Sajnos azonban, akkor ez az egyezkedési tárgyalás nem fejeződött be szerencsésen, mert rengeteg apró kis uzsorás, akik a tárgyalások folyamán egyenként bukkantak elő és akikről senkinek tudomása nem volt, nem akart egyetlen fillért sem engedni a követeléséből.
Az akkori tárgyalásokat kizárólag az újra és újra felbukkanó uzsorások sötét követelései hiúsították meg. Eddig egyáltalán nem folytam bele az ügy irányításába, de ha rajtam múlik, hajlandó vagyok minden eszközzel oda hatni, hogy a megegyezés létrejöjjön. Ha ez sikerül, Ernst műkincseinek eladása után nemcsak a hitelezők lesznek teljesen kielégítve, hanem az előkerülő Ernst Lajos nagy csomó kézpénzhez is juthat.

Hol bujkál Ernst?
A regény másik részét – rendőrség hivatott tisztázni. Mert a rendőri nyomozás folyik.
Mértékadó helyen a rendőrségen az a vélemény, hogy Ernst Lajos Budapesten bujdosik. Az egyik híradás szerint egyik megbízható alkalmazottjánál húzódott meg arra az időre, amíg ezek a kínos egyezkedési tárgyalások lefolynak. Érdekes, hogy az egyik hitelező meg is nevezte azt az alkalmazottat, akinél szállást kapott volna Ernst Lajos. Ez az öreg altiszt, Szigeti bácsinak hívják, harminc esztendeje szolgálja a méltóságos urat.
Hogy nálam volna?… – kérdi erélyesen. – Ugyan kérem, boldog volnék, ha nálam volna. Ilyet még csak ki is találni?
A rendőrség nagyon nehéz munkát végez, mert hiszen a bejelentések nem maradnak el, amelyek például arról is tudni vélnek, hogy Ernst Lajos testvérénél, Ernst Sándornál, Apcon húzódik meg addig, amíg az egyezkedés lefolyik.
Tény az, hogy Ernst Lajos eltűnése előtt idefent volt a testvére, együtt is ebédeltek, azonban vasárnap délben Pestre érkezett Ernst Sándor apcoi földbirtokos fia, aki kijelentette Ernst pesti hozzátartozói előtt, hogy nem tud arról, hogy Ernst Lajos Apcon tartózkodna. Mindenesetre a hatóságok megkeresték az illetékes csendőrőrsöt, hogy nézzenek utána, nincs-e Apcon Ernst Lajos, mert lehetetlennek tartja a hatóság, hogy a jellegzetes külsejű, ismert figurájú műgyűjtőre valami módon rá ne akadjanak.
A hatóságok szerint vagy tényleg a főváros környékén barátnál, rokonnál húzódott meg Ernst Lajos, vagy pedig itt Pesten valami ismerősnél bújt el, amíg ügye egyenes vágányra kerül, mert az életvédelmi osztály nem nagyon hisz abban, hogy öngyilkos lehetett…

2. Harmadik napja fekszik temetetlenül a ráckevei vályog- halottasházban Ernst Lajos

,,Hát bizony ez kódis gyászszertartás, pedig azt mondják, méltóságos úr volt..”
Hat gyönyörű ezüst kandelláber a büszkesége és a ritkasága volt Ernst Lajos múzeumának, amelyet híres gyászszertartásokhoz nem egyszer kért kölcsön a főváros temetkezési intézménye. Ez a hat remekbe készült kandelláber is megborzongott volna talán, ha vasárnap délután a ráckevei temető vályog – halottasházának ajtajából megnézte volna azt a két kopott, pecsétes gyertyatartót, amely ott pislákol Ernst Lajos koporsója mellett és elnézte volna azt a két ráckevei virrasztót, akit, hogy a halott egyedül ne legyen, a község zsidó hitközöségnek elnöke, bizonyos Schlesinger úr rendelt oda kegyeletből a koporsó mellé…
Ilyen koldusszegényen aligha ravataloztak Ráczkevén is, mint a szomorú végű, világhíres, egykor milliomos műgyűjtőt a község kietlen halottasházában.
Három napja Ráczkeve lakója már a szerencsétlen Ernst Lajos. Három nap óta nem lehetett beszállítani Budapestre és örök pihenőre helyezni az igazán boldogtalan embert.
– Mert kérem- mondja az öreg sírásó-már mi itt ácsorgunk kora reggel óta. Aszonták, délelőtt jön a pesti autó és elviszi a koporsót, de most már késődélután van, még senki se jelentkezett. Este meg nem lehet kivinni a községből a halottat. Úgy látszik, az lesz ami szombat este volt, hogy majd csak ez a két fiatalember fog megint itt virrasztani egész éjszaka, mint ahogy virrasztottak ma hajnalig,-ha ugyan lesz valaki, aki megfizeti nekik a virrasztást…
– Nem volt itt senki Pestről, aki intézkedett volna a beszállítás iránt?
– Senki! Tegnap délután ugyan volt valaki kint, azt mondták, hogy majd vasárnap elviszik, de aztán többet nem érdeklődtek. A nagyságos dr. Zonda József körorvos úr a kórház hallotasházában
kiállította a bizonyítványt, én betettem ide a koporsóba, leszögeztük, idehoztuk és most várjuk, hogy vigyék innen tovább. Én szedtem ki a zsebéből az írásokat én találtam meg ingében a betűket, amikből a kilétét megállapították, mert bizony az arcából nagyon nehéz lett volna megállapítani, hogy kicsoda a megboldogult. Ilyen összetört arcot még életemben nem láttam, pedig idestova ez a harmincadik holttest, amelyet itt a kanyarban Ráczkeve alatt a Duna kivetett. Legalább két hete feküdt a vízben és amíg a víz sodorta bizony rettenetesen összerombolódott.
A hitközségi elnök úr hozatott két faggyúgyertyát, azt odaállítottuk a szegény ember fejéhez…Hát bizony ez kódisgyászszertatás, pedig aszondják, méltóságos úr volt…
A községházán vasárnap nem intézkednek a halott elszállításáról. Ráczkeve nagy eseménye a hallott Ernst Lajos, mindenki csak erről beszél. Valóságos népvándorlás indul meg a hegyoldalban fekvő homokos temető felé, hogy megnézzék a ravatalát…

Pénteken reggel fél kilenckor…
Szabó Sándor erdész egy parti bokor ágai között két emberi lábat látott, aztán mélyen a fövénybe belenyomódva arccal a föld felé elnyúlva egy emberi testet, amelyet a hullámok verdestek. Innen körülbelül 200-250 lépésre van Szepesváry főerdész lakása. Háromnegyed 9-kor futva érkezett az erdészlakhoz Szabó Sándor és riadtan jelentette, hogy milyen látványban volt része. Szepesváry térden felül gázolva a vízben, ment be a lelet mellé, amelyet mintha összekötözött volna a vékony cserje néhány vékony ága.
Azonnal a csendőrségre telefonáltam.- mondja Szepesváry – majd egy-két kővel megtámasztottam. Másfél óra telik el addig, amíg a faluból a csendőrjárőr ide kiérkezik. Tizenegy órakor érkezett Munkácsi törzsőrmester Rákóczi csendőrőrmesterrel, a községi halottkémmel, egy fuvarral, és két községi emberrel. Munkácsy törzsőrmester levélborítékot talált a halott zsebében, amely
méltóságos Ernst Lajos kormányfőtanácsos címére szólt és a borítékban levél is volt, de a szövegét lemosta a víz. A borítékban meg két 20 pengős bankjegy is meglapult. Néhány nyugta, egy-két hivatalos, teljesen elmosódott írás volt még a kabátzsebben. A nadrágzsebben viszont három pengő 74 fillér aprópénzt találtunk. Az órazsebből arany zsebóra került elő…
Már napok óta a hajtásban feküdhetett a holttest. Szinte már emberi formája sem volt a fejnek, annyira ütötte-marta a kő és a kavics itt a part mentén. Pénteken délután félháromkor már értesítés ment Budapestre, hogy Ráckevén ráakadtak Ernst Lajos holttestére.
Egészen érthetetlen, hogy szombaton késő délig senki nem jelentkezett a hallottért!
Dr Zonda József körorvos pénteken délután vizsgálta meg a halottat s elszállításáról akart gondoskodni, közben azonban beesteledett és miután péntek este volt, a zsidó temető hallottasházából nem lehetett továbbvinni a holttestet, csak szombaton este kerülhetett a sor arra, hogy Ernst Lajos holttestét a kórház halottasházából a ráckevei zsidótemető halottasházába átszállítsák.

Kedden vagy szerdán temetik Ernst Lajost
A ráckevei községházán szombaton délután jelentkeztek a hozzátartozók, akik minden kétséget kizáróan megállapították, hogy Ernst Lajos az, akit a schillingi uradalmi erdőnél a víz kivetett. Kérték az elszállítási engedélyt, amelyet minden további nélkül meg is kaptak és azzal távoztak el, hogy az elszállítás miatt Budapesten azonnal intézkednek. Ez az intézkedés vasárnap késő délutánig nem történt meg, a községházáról a hivatalos személyek el is távoztak, úgyhogy Ernst Lajos hazaszállítása legjobb esetben csak hétfőn délelőtt történhetik meg.
A rendőrség elrendelte Ernst Lajos boncolását és amint értesülünk, a család a hatóságokhoz azzal a kérelemmel fordult, hogy miután a személyazonosság meg van állapítva, a boncolást mellőzzék és így a temetésre kedden vagy szerdán kerül sor.

Kikre panaszkodott Ernst halála előtt
Művészeti körökben megdöbbenéssel beszélnek arról, hogy az Ernst-múzeum aukció-vállalkozói hétfőn délelőtt is folytatni akarják a most elkezdett árverést, még addig sem akarják szüneteltetni üzletüket, amíg a múzeum alapítója és tulajdonosa kiterítve fekszik.
Ernst baráti köre a leghatározottabban tiltakozott az ellen, hogy azt az üzleti tevékenységet a gyász óráiban se hagyják abba és ne legyenek tekintettel a halottra. Megrendüléssel beszélnek arról is, hogy Ernst Lajos közvetlen halála előtt különösen három személyre panaszkodott barátainak,
két olyan emberre akikkel üzleti összeköttetésben állott és egy harmadikra, akikhez családi kapcsolatok kötötték.

Kétmillió pengőt vesztett tíz év alatt
A művésztársadalom szeretettel és kegyelettel emlékszik meg Ernst Lajosról, aki tényleg százezreket költött művészi és kulturális célokra, akinek csillogó kis egérszeme holtbiztosan látta meg a tehetséget, aki lázban égve tanította a gazadagokat igazi értékek gyűjtésére és aki maga csak olyan holmit vásárolt, ami csak az ő és az egyetemes magyar kultúra számára volt érték. Szegény Ernst Lajos, mint ahogy az köztudomású volt, gyűjteményének egyetlen darabját soha el nem adta.
Kétségbeesetten ragaszkodott minden darabhoz, amit vásárolt, rengeteget fizetett rá a kiállításokra, ahol a fiataloknak mindig ingyen adott helyet és akit tulajdonképp a múzeum átadása körül keletkezett hercehurcák törtek teljesen össze.
Azok, akik anyagi helyzetét nagyon jól ismerik, azt mondják, hogy tíz esztendővel ezelőtt kétmillió pengő vagyona volt. Ezt a kétmillió pengőt vesztette el, rámentek házai, ingatlanai, ékszerei, bankbetétei, műkincsvásárló szenvedélyére, pedig ez a kétmillió pengő még 1927-ben is évi 70.000 pengőt jövedelmezett neki.
És az a csodálatos ízlésű ember, aki lakásában, múzeumában, irodájában műkincsekkel vette körül magát, most már három napja egy olyan vályogputriban fekszik kiterítve, amelynek minden bútordarabja egy durva kézzel összeácsolt szentmihálylova és két kopott gyertyatartó…

Forrás: Huszadik század, 1937 április

2017. november 9.

Szóljon hozzá!