Szentgyörgyi N. József: Mikulás és centenárium ürügyén

December 6-án kellett jönnie a Mikulásnak a magyar gyerekekhez.

Ha még jön. Ha nem szorította ki teljesen a jenki Santa (a Claus). Mert az csak Karácsonykor jön majd; nem hófehér paripán, hanem szarvas húzta szánon. Északról. Finnországból, pontosabban Lappföldről. A (halszagú) rokonok földjéről.
Akik viszont mindenképpen ünnepelnek ma. Nem (vagy nem csak) Mikulást, hanem a függetlenséget. Amúgy is csupán mi hívjuk csehül (tótul) a pirosruhás egykori püspököt Mikulásnak, aki városából Myrából, ahol Szent Miklós lett, Itáliába került (Nicola di Bari – ez nem a hasonnevű énekes, hanem a Bari-i Szent Miklós). Földrajzi és nyelvi kanyarokkal hozzánk is eljutott: a szokás az osztrák sógoroktól, a név meg a tót atyafiiaktól (ld. pl. Mikuláš Dzurindát, aki a ’visegrádi’ szlovákok orbánja és szíjjártója volt egy időben, egyszemélyben). Emlékeztetek, hogy ideiglenesen (amíg bizonyos testvéri csapatok is nálunk állomásoztak ideiglenesen) Télapó volt (sőt, a vörös strébereknek: Gyed Moróz). A német-fanok hívhatják akár Weihnachtsmann-nak is, a románok meg Moș Crăciun-nak – de ez utóbbiak nem december 6-án vannak műszakban…
A ’magyar’ Mikulás valamikor a mennyekben élt, mint a szintén ajándékosztó Jézuska (jenki hatásra ez is Santa lett; mintegy beleolvadt a vén szakállasba, aki monopolizálta a karácsonyi ajándékozást); pedig a Mikulás egyelőre még fogalom nálunk (úgy is, mint ’nyári Mikulás’). A Santa nevű úr (a szó nőneműnek tűnik…) viszont a földön, méghozzá Lappföldön él. A ’mi’ Mikulásunkat virgácsosztó krampuszok és egyéb manók kísérték – a Santát csak a szarvasok. Megint szegényebbek lettünk egy gyermekkori illúzióval. (A tévében láttam a minap, hogy vadul hirdetik a családi házat – amerikai mintára – giccsesen megvilágító lézereszközt az udvari-utcai karácsonyfával együtt; a bérházakban, különösen a panelokban élők nemigen tudnak mit kezdeni a vonatkozó jótanácsokkal…)

Visszatérve északi rokonainkra (akik lehetnek halszagúak, ahogyan mi kolbász- illetve fohagymaszagúak – de semmiképpen sem szegény rokonok immár: ez a minősítés inkább nekünk jár ki, tőlük) – szóval, a finneknél hatodika mindenképpen nagy ünnepnap, talán a legnagyobb. Finnország ugyanis éppen száz éve, 1917. december 6-án kiáltotta ki függetlenségét.A dátumból kiszámíthatjuk, hogy ez alig egy hónappal a szovjet Nagy Októberi Szocialista Forradalom után következett be, nem véletlenül. Lenin és a bolsevikok ugyanis – a történelemben először – lehetővé tették az orosz cári birodalomban addig csupán főhercegségként létező ’orosz’ országrésznek, hogy Suomiként önállósodjon. Suomi – az ország önelnevezése a finn (rokon)nyelven – jelentése: ’Tavak országa’, hivatalosan is Suomen tasavalta a Finn Köztársaság, melynek három Magyarországnyi területén öt és félmillióan élnek (majdnem kétszázezer tó, tavacska társaságában; vagyis az ’”ezer tó országa’ nem egészen pontos). Kívánjunk hát centenáriumukat ünneplő rokonainknak további jó kedvet, bőséget, békességet !

2017. december 7.

Szóljon hozzá!