“Mihály király egy jobb Romániát érdemelt volna”

A “22” folyóirat interjúja László-Herbert Márkkal

 

2008-ban jelent meg a Pallas-Akadémia könyvkiadónál És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról. Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében című kommentált dokumentumgyűjteménye, amely 2010-ben román nyelven is napvilágot látott, a Humanitas kiadó gondozásában. Ez év december 12-én Sabina Fati interjút készített a Kolozsváron született, fiatal, jelenleg Budapesten élő, a CEU levéltárában dolgozó szerzővel. (A kérdéseket tömörítve, a válaszokat szemelvényesen közöljük.)

Fent említett könyv szerzőjeként osztja-e a monarchista eszméket?

– Nem hinném, hogy monarchista volnék, viszont a kilencvenes évek elején hatással volt rám mindaz, ami Mihály király körül történt. Emlékszem az épületekre festett vagy a királypárti felvonulásokon hordozott szlogenre: “Monarhia salvează România”, vagyis a Királyság Románia megmentője, de érzésem szerint, nagyon sok román ember túl sokat remélt a Királytól és általában a királyságtól. Vagyis, az I. Károly Romániába jövetele óta eltelt másfél évszázad után is még mindig azt hisszük, hogy valaki majd megmenti az országot? Miért nem tesszük ezt meg mi magunk? A romániai, decemberi fordulat utáni királypártiság amellett, hogy egy letűnt világ iránti nosztalgia élteti, egyfajta messianizmust is hirdet. Én viszont a korszerű demokratikus, világi, önálló és erős intézményekben hiszek a karizmatikus vezetők helyett, legyen az akár király is, aki erre vagy arra vezeti az országot.

Milyen szerepe lehet a XXI. században a monarchiának?

– Egyetemista voltam Torontóban, amikor William herceg és Catherine hercegnő Kanadába látogattak. Kanadai barátaim erősen lelkesültek voltak. Bármerre fordultak meg abban a roppant országban, utcára tódult emberek százai, ezrei fogadták a fiatal házaspárt. Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Királyság királyi háza – jelképesen – egyesíti nem csak az Egyesült Királyság állampolgárait, de a Commonwealth valamennyi nemzetét is. 1999-ben az ausztráliai népszavazás elutasította a köztársasági elnöki rendszer bevezetését és II. Erzsébet mellett tette le a voksot. Hollandia és Skandinávia királyi házai is alkalmazkodtak a XXI. századhoz: az uralkodók gyermekei közönséges iskolákban tanulnak, kerékpárral közlekednek a városban, a királyi családok viszonylag normális életet élnek. Politikai szempontból az európai monarchiák szerepe jelképes, ám vitathatatlan, hogy a nemzeti vagy általában az állami egység megtestesítői. A hatalomból kikerült királyi házak iránt bizonyos fajta állampolgári közömbösség tapasztalható, ami az utolsó uralkodó kihalásával még csak növekszik, a száműzetésben születet utódok pedig már képtelenek felszítani az emberek királypárti érzelmeit.

Mihály elhunytával lesz-e még valamilyen jelentősége a román Királyi Háznak, s milyen szerep vár Margit hercegnőre?

– Inkább nem válaszolnék e kérdésre, a következő hetekben-hónapokban még meglátjuk, milyen szerepet vállal a hercegnő és miként próbál annak megfelelni.

Hogyan bukkant /László-Herbert Márk/ a király lemondatására vonatkozó dokumentumokra?

– Teljesen véletlenül. 2005 nyarán a George Washington Tudományegyetem szervezte nyári tanfolyamon vettem részt az Egyesült Államokban. A tanfolyam utolsó napján meghívtak bennünket a marylandi College Park-i állami levéltárba, ahol a helyi levéltárosok segítségével egyénenként szabadon választott történelmi eseményre vonatkozó dokumentumokat tanulmányozhattunk. Már nem emlékszem, miért épp Mihály lemondatása ötlött az eszembe, de meglepett és fellelkesített az a tény, hogy az intézményben megtalálható a témáról (egyebek mellett) az akkori bukaresti amerikai nagykövet levélváltása washingtoni feljebbvalóival. Miután sikerült nagyjából mindent lefényképeznem, amit Mihály király lemondásáról ott találtam, felkerestem Londont és Párizst is, ahol az angol Foreign Office, illetve a francia külügyminisztérium irattárában az amerikaihoz hasonló iratokra bukkantam. Egy kolozsvári hazautazásom alkalmával megmutattam a dokumentumokat Horváth Andor professzornak, aki biztatott, hogy írjak róluk tanulmányt a Korunk folyóiratnak. E tanulmányból nőtt ki aztán a könyv…

Mennyiben igazak a Mihály lemondása kapcsán elterjedő mendemondák a király gazdagságáról?

– Az általam áttanulmányozott iratokból az derül ki, hogy Mihály királynak megengedték – egy 1948. január 9-i amerikai táviratból idézek – “hogy magával hozza minden személyes holmiját, értéktárgyakon, például műtárgyakon kívül.” Meglehet, hogy Mihály királynak külföldi tőkéje is volt: ugyanabban a táviratban említés történik arról, hogy állítólag likvid tőkéje Svájcban 50 ezer dollárra és 200 ezer svájci frankra rúgott. Másokra hagyom, hogy eldöntsék, milyen gazdag lehet egy lemondatott és száműzött király, személyi holmijával együtt, likvid tőkéjével vagy anélkül.

Miért nézte el Moszkva, hogy egyik csatlós országában, mint amilyen Románia, a kommunisták hatalomra jutása után még egy évig fennmaradjon a királyság?

I. Mihály 1946-ban

– …Feltételezem, arra várt, hogy miután a politikai ellenfelek teljesen lejáratják magukat, a kivégzésükig menően leszámoljanak velük… A Maniu-perben 1947. november 11-én hirdettek ítéletet. Mihály király… 1947 november 12-én hagyta el az országot. Ha nem tért volna vissza Londonból, a monarchia akár már akkor megszűnhetett volna. Ám a király, kevéssel karácsony előtt, hazatért. Még néhány napba került, amíg “lemondott”.

Vajon miért fordultak el, száműzetése után Mihály királytól a szövetséges hatalmak – talán mert “a mór megtette a kötelességét”?

– Igy is lehet mondani, de az eseményeket összefüggésükben kell tekinteni: a király lemondása után, amelynek aktáit Mihály látszólag szabályosan aláírta, még milyen hivatalos kapcsolatot tarthattak volna fenn vele a nyugati vezetők, méghozzá a már akkor körvonalazódó Hidegháború körülményei között?

1990 után volt még esély a szocialista tábor országaiban a királyság visszaállítására?

– Romániában semmi esetre sem. A decemberi eseményeket követő politikai elképzelések, amelyeket a Nemzetmentési Front dominált, a lehető leghatározottabban ellenezték a monarchia restaurációját. Bulgáriában Simeon király később visszatért miniszterelnöknek és felesküdött a köztársasági alkotmányra. Az egyetlen ország, ahol népszavazást tartottak a királyság ügyében, Albánia. A szavazás gyanús körülmények között zajlott, s a hivatalos eredmény nyilvánvalóan ellenezte Leka herceg visszatérését a trónra.

Utolsó kérdésében Sabina Fati azt tudakolta, hogy a posztkommunista korszakban felnövekedett kutató szerint vajon másként alakul-e Románia sorsa, amennyiben engedélyezik a király visszatértét?

– Kérdéssel válaszolok: ki engedélyezte volna Mihály visszatértét? A kommunista Ion Iliescu? A királyság 1990-es visszaállításának kérdése olyan történelmi csavar, amelybe nem kívánok belebonyolodni. Mindenesetre úgy hiszem, hogy Mihály királynak csak akkor kellett volna visszatérnie a trónra, amikor ezt az ország megérdemli. Másképpen fogalmazva, Románia azt kapta 1990 után, amit megérdemelt. Számos szabad választás zajlott le azóta és ugyanazzal a típusú politikai osztállyal maradtunk. A mi választásunk volt, megérdemeljük. Mihály király egy jobb Romániát érdemelt volna.

Forrás: a 22 cikke eredetiben itt olvasható

László-Herbert Márkról és könyvéről itt olvashat: Királyi végjáték

2017. december 14.

Szóljon hozzá!