Nagy László Mihály: Sördal

Gyárfást mindenki Gyafinak hívta, sulis korában ragadt rá ez a bece.
A sörgyár szomszédságában lakott, ahol 4,50 helyett 2 lejbe került egy-egy sör, de a szabály az volt, hogy kriglibe töltötték, s ha valaki el akarta vinni, üvegbe vagy edénybe kellett töltenie. Méghozzá személyesen.
Sokan hoztak e célból tejes üveget, korsót, befőttes üveget, vedret. Gyafi az utolsó mellett döntött: vendégeket várt. Buszozott két megállót, tankolt és lábujjhegyen elindult hazafelé. Félúton összefutott Bénivel, volt osztálytársával. Megálltak egy parkírozó hely mellett, rágyújtottak. Béni joghurtért indult, a csereüvegek a neccben kocolódtak egymáshoz.
Megállapították, hogy a Gyafi komlóleve nagyon jól néz ki. Nosza, meg is kóstolták.
Szócseréjük alapmotívuma a hétvégi foci volt, épp egy tizenegyest vitattak, amikor egy emberke beült a leparkolt kocsijába, beindította, a kocsi viszont mordult egyet, majd robbant és kigyúlt a motorháza. A tulaj felnyitotta a morháztetőt, fújt, legyezett. Tisztára pánik.
Béni odafutotta tanáccsal: gyorsan az oltópalackot!
– Nincs nekem olyan, jött a kétségbeesett válasz, most mit csináljunk?
– Hozzon egy pokrócot.
– Nincs pokróc a kocsiban.
– Ide azt a sört – avatkozott közbe Béni, s minden locsolóvers nélkül leöntötték a kocsit.
A tűz egyszer-kétszer még próbálkozott, majd kialudt.
A tulaj hálálkodott, pénztárcájában kotorászott, de Gyafi legyintett, s belekukkantott a vederbe.
– Úgy látom, van még egy-egy slukk mindenkinek, Béni , elő a joghurtos üvegeket!
A pohárköszöntő így hangzott:
– Kocsi megmaradt, reményünket nem veszítjük el, de te most velünk jössz, méghozzá gyalog, a sörgyárig, s teletöltöd a vedremet, majd elmondod mindenkinek, hogy a sör káros az egészségre, de van olyan is, aki nélküle megkrepálna.

2017. december 21.

Szóljon hozzá!