Ki legyen boldog? (nyílt eszmecsere)

B. Tomos Hajnal: Üdvözlet a Káfé olvasóinak

Ne az ünnep, hanem az EMBER legyen boldog!


Cseke Gábor: Mit ad az ég?!

Csakhogy mit ad az Ég?!
Az ember csak akkor döbben igazán
ember-voltára,
amikor boldogtalan.

Akkor már legalább
az ünnepei legyenek
boldogok!


Albert-Lőrincz Márton: Osztályrész

Az embernek egyszer csak elkezd osztályrésze lenni. Ez a születés után nem sokkal jelentkezik, jó lenne, illenék felismerni. És feltenni a kérdést: lenni vagy hogyan lenni? Tulajdonképpen a kérdések kérdése a Shakespeare-i To be or not to be? A kor parancsa (minden koré): Don’t Worry, be Happy! (Bobby McFerrin). De hogyan? A boldogság olyan megfoghatatlan, olyan másvilági. Mégis mindennek a boldogság célkeresztje ad értelmet: lenni! Ehhez térre, időre, dologra és szülőföldre van szükség, ha már megszülettünk.

Egyszer csak szükségét éreztem, hogy megfogalmazzam, amire már korábban rá kellett jönnöm, nyilván másokkal együtt: az embernek idegen hazában van-e, lehet-e szülőföldje? Tehát boldogsága. Tehát otthon. A szülőföld, az csak egy picinyke hely, nagyjából azonos a szülőfaluval, szülővárossal, az tágul ki valamelyest. Nem azonos az országgal, amelyben élsz, és nem azonos a néppel, amelyhez tartozol. Azért mondom, mert a szülőföldön is kihajthat az idegenség érzete, és idegenben is meggyökerezhet a szülőföld-érzés. Amikor negatív vagyok, a folyondár hasonlata ötlik fel bennem, máskor, a pozitívban, a városi parkban tündöklő tearózsáé, amelyet valakik odaültettek. Ott kivirul.

A hely nemcsak kirója az osztályrészt, kijelöli a végzetet is. A sorsot vagy a “sorstalanságot” (Kertész Imre). A szülőföld: osztályrész. Kijelöl és megjelöl, bekerül a CV-dbe, beépül verseidbe, amelyeket olvasni szeretsz, vagy megírsz. Meghatároz. Az osztályrész viszonyítás és viszonyulás. A rész teljessége. Sem nem édes, sem nem keserű, inkább keserédes. Lehet-e szeretni? Az osztályrész keserédes, mint a vallomásos vers. Definiálod és definiál. Rabul ejt és szabaddá tesz. Nos, itt kezdődik el minden: a szabadság, a gond, vagyis a boldogság. Mert ha megmérettettél és könnyűnek találtattál, az is csak viszonylagos. Ha megmarad benned a vágyakozás, ez már a boldogság választása. A választás annyi, mint szabadság. Szabadság annyi, mint boldogság. Sorskérdés, osztályrész-kérdés. Folyamatosan provokál, és te folyamatosan birokra kelsz vele. A küzdelemben résztvevő MÁSIK csak ritkán látható, csak a fuvallat hordozza szagát. Lenni tehát a hiány jelenléte, amelyből kisarjad a vágyakozás és a boldogság. Osztályrész. Ennyit birtokolsz a létből. Vagy az ellenkezőjét, a vágyakozás hiányát és a boldogság hiányát. Ez is osztályrész.

A költői osztályrész valamivel bonyolultabb, mert nagyobb a felelősség, és nagyobb az érzékenység. Az ember ebben a létvalóságban egyszerre áll saját elméje és saját érzései ítélőszéke előtt, egy láthatatlan, rozoga pódiumon, ahol drukkerek és ellendrukkerek figyelnek, civilek és fegyveresek figyelnek, ki-ki a maga osztályrésze szerint. A rendszer éli életét. Figyelnek, nem téged, csak úgy, általános módban.

Osztályrész. Gondoljunk Szilágyi Domokosra, Hervayra, Radnótira, József Attilára. A vers nem boldogít, őket sem tette boldoggá. De nélküle mi lenne? Mert a vers figyelmeztet: ember, emlékezz! Vedd ki a részed! Adakozz! Ne fuss el magad elől! Akár boldog is lehetsz, de a boldogság megfoghatatlan, minduntalan átcsúszik a hiány markába. Megmarkolnád, de meg kell elégedned azzal, hogy képes vagy arra, hogy értelmezni tudod a hiányt. Olvass Rafi Lajost. Olyan emberi a verse: bár jobbítani szeretne, nincs sorsfordító vitamin benne. Táplál, ébreszt, élénkíti az értelmet, de a boldogság kusza értelmére nem találja a választ. Olyan, mint a szélrózsa: ezer irányok.

Kant azon tűnődik, vajon összeférhet-e az emberi haladás a moralitással. 1786-ban ezt írja: “a természet története […] a jóval kezdődik, mert Isten műve, a szabadság története a rosszal, mert emberi mű.” De az osztályrész miféle mű: isteni vagy emberi? Osztályrész az is, hogy idegennek érezd magad a szülőföldön. Az is, hogy otthon. Az ember folyamatosan azon szorgoskodik, hogy legyen, amit enni, ezért aztán képes elvenni azt, ami a másé, amire nincs morális felhatalmazása, és idegenné tenni a szülőföldet. Képes elvenni a másiktól a ligatúrákat, azokat a mély kötéseket, „amelyeknek megléte értelmet ad a választás lehetőségének” (Dahrendorf). A költők ezt tudják, Sartre elméletet alkotott a szabadságról, a döntés szabadságáról. Tényleg totálisan szabad az ember? Tekints el Sartre-tól, más egzisztencialista gondolkodóktól, és próbálj gondolkodni a nagy kérdésen, kihagyva Shakespeare-t: lenni nem annyi, mint enni, hiszen a mesehősök is szomjaznak és éheznek, miközben keresik a hiány értelmét.


Nászta Katalin: A Szentíráshoz folyamodva…

A boldogság hiánya maga a boldogság? Nem ismerjük, nem értjük, összekeverjük jó érzéseinket a boldogság fogalmával. Azt hiszem, amikor rájövünk arra, hogy akkor sem vagyunk kielégítve, amikor minden kívánságunkat kielégítettük, amikor rájövünk arra, hogy tennünk kell valamit, – akkor kezdjük megérteni a boldogság természetét.
A Szentíráshoz folyamodva: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek” (Máté 5:6), meg kell állapítanunk, hogy az igazság ismerete tesz, nemcsak szabaddá, hanem boldoggá is. Olyan ez, mint a gömb, sok apró igazságdarabbal kibélelt, kitömött tökéletes felületű alakzat? valóság? mindegy minek nevezzük. Ha beütöm a keresőbe a biblia.hu oldalon a boldog kifejezést, mindegyik igerész, amelyik ezt a kifejezést tartalmazza – magyarázza, tanítja, megértetni próbálja az emberrel a boldog Istent.
Tetszett Albert-Lőrincz Márton eszmefuttatása, lényegre törő.

 

A boldogság-párbeszéd folytatásának lehetősége nyitva áll minden idelátogató előtt!

2017. december 25.

Szóljon hozzá!