Kölcsönsorok: Ion Barbu

Csigagyűjtés / După melci

Sache Soiculescu nagybátyámnak,
akinek a hangját idézem.

A sok-sok testvérbátyámból:
Sok meghalt,
Sok él még, napszámból.
A sok-sok testvéröcsémből:
Belevalókból,
Pöttömökből, selypekből,
Csak én lettem vadhajtás
Közülük (mily kegyből?),
Csavargó az összesből.

Akkoriban kicsit bután…

Mikor nagyböjt járt a lankán
Méhek bölcs kövével,
Mindenikünk örömével:
A kölyökhad morcosan,
Mezítláb és ázottan,
A leánycsapat,
(Szőke fonat)
Felöltve a katrincákat,
Ment a bamba nyáj,
Hogy majd talál
Új füveket, gombákat, csigákat…
A viskónk nyirkával,
Én is velük kószáltam.

I.

Egyszer egy szent napján,
Valamikor böjtelő haván,
Lehetett Vértanúk ünnepe,
Mikor törpéink serege
pihent fenn a tetőn,
– Nem volt sok erőm,
De felrohanva,
Egy mogyorófa
Tövében, egy csutakra,
Leültem
Én is nyomban…
Ott jutott eszembe,
Leülve és keresve
Lent a nedves avaron,
Friss indákon és sarjakon,
Hogy ráakadok, hátha,
A lassú, buta csigára…
Egy mély gondolat, mi áthat,
Súgja, hogy e jámbor állat,
A levélsírban szinte várja
Az Embert, hogy kiássa.

És amint így számigáltam
(Szerencsére megtaláltam).
Torzalakja rémséges,
Mint gerebcsin, de fehéres:
A bent és a kint között
Egy mészfal őrködött.
– Az ember mit tehet?
Eldobni nem lehet…
Néztem, ahogy kisóvárol
A puha csöppség, kagylójából.
Néztem, mikor újra éled
Zárkájából, ahogy ébred…

És a földön elterülve,
Számra jött e varázsige:
– ,,Csiga, csiga,
Csigabiga,
Csíkos gombolyag,
Megabroncsolva;
Hagyd a héjban az éjt,
Buta csiga nézd a fényt.
Nem maradhatsz elbújva
Egy kemény és szűk lyukba.
Időrostán napfény szitál,
Mező füvét rügybe cibál.
Ismét új rügyek fakadtak,
Az ágakra vesszőt raktak.
Csiga, csiga,
Csigabiga,
Tél a bundáját ledobja,
Te egyedül a kagylóba!
Gyere ki,
A házadból, ide ki!
Dugd ki a négy világos
És reszkető csápod.
Dugd ki, mind a négyet,
Nedves és kis tüskédet;
Kapaszkodj egy lámpabélre,
Jácintoktól összetépve,
Vagy egy gyöngyvirágra
Az ezüstös csigaházzal.

Túl az élő sövényeken
És a szőlőskerteken,
Ha akarod lent a völgyben,
Ott a zöldben
– Nyálcsíkot húzhatsz bőven…

Miután elvarázsoltam
Letettem
És várakoztam.

Éppen jól beesteledett,
Száraz ágak a fejem felett
Dongtak a hamis szélben,
Dorombolva a sötétben.

Az Ördöngös rengeteg,
Kit a fejsze megtizedelt,
Röviden, lopva,
A fényt is ellopta.
A fás szurdokokban,
Gonoszokat
Láttam oldalra, ahogy tátongtak
fakó odúkból, eltaplósodva;

Kelésekkel,
Sodort szemmel,
Tarka kobakokba hálók,
Hajason
És szakállason
Boszorkányok.

S ahogy állok szélben, fagyban
Kétrét roskadtan,
– Éber szemmel még lestem
A gerinc fölött az utat, ahol
Füstszövetből ármányt kohol
Az este;
Az ágak alól, ha jól látom
A nagy csomót a golyváson,
Aki felém tart sebesen.
A Kancsal,
Útnézőben,
Derékövben,
Hol a dombon, hol a völgyben
Kúszva mozgott a karja.
És a golyvás kulacsából,
Anyókásból,
Egy metsző, durva hang: jaj…

Elnyúlt, rekedtes volt hangja,
Mint a vadonban,
Mikor egy kígyó megmarja,
Bőgött durván és hosszan,
Zengett bele az égalja…
– Ijedtemben elfutottam!

 

II

Egész éjjel hóvihar volt…
Még alig értem haza
S máris garmadával jött
A nagyböjt
Elkésett vihara.
Lármát csapott, vihart hozva
A fehér polyva;
Hulltak sűrűn apró pelyhek,
Köles szemek…
(Havazott jól, rendesen).
A tűzhelyen
Makacs láng égette a tuskókat
Sebesen.

Őriztem a házat magamra,
Raktam a tollat halomba…
Ritkán, ráérősen fosztottam:
Iene apóka,
Aki a tisztásokat barangolta,
Mintha a szememet kiforgatta volna.
És kínlódás,
A meggyötört tűzhely mellett
Szemeim az üszköket vigyázták…
Árnyak foltja,
Mint a pávák,
A kéményben körbejárták
Zöld szemeim sűrű vásznát.
És mondtam magamban:
,,Az a csiga,
Buta, lassú csigabiga?
Reszket, mint a nyárfalevél,
Nehogy összetörje egy szél:
Kérd a szelet el ne lopja
Mert ostora nem segél,
Izomszakáll, taplóvezér
A rengetegben.
Kérd a szelet kegyelmezzen”.

A lángok hevétől,
Jó későn,
Álmosan az ablakhoz léptem.
(Magas volt, fel alig értem.)
De a foltos üvegen,
A ráfagyott jegeken,
Mint kegy villogott át,
A kinti rombolás:
Ránk szakadt az ég teteje
S a házfedelekre,
Egészen fel az úton,
Fehéresen
Vagy rétegesen,
Dughagymaszerű hó hullott.

Eszembe jutott nyomban,
Amit régebben hallottam,
Többek között, egy elvarázsolt
Éjszakáról,
Amikor a dombhátról,
Ocsmányak szájából
Fújt a szél,
Hogy elsöpörjön
A földről…
Amikor a jégen, kenyeret törve,
Dochia anyó begöngyölve
Nyolc szokmányba,
Meghajolva,
Áll s harapna,
Ha nem csuklana,
És megfázott,
Azt nyafogja.
Hej, ma éppen ily varázs volt!
Pihenhetnék
Tollak selymén,
De karjaimon elaludtam,
Folyton vele álmodtam,
Suttogtam:
,,Lassú csiga,
Miért nem értél gyorsan célba!
Akkor, sem hóvihar, sem a néma
Az erdőben el nem fognak…
De most, mikor a tűz lelohadt,
A kémény is tele hóval,
Fosztanók a tollat ketten
Kényelmesen,
Ide jönne az öreg Iene
A melegbe,
Hogy lecsukja:
A szememet;
Neked,
Jobb csápjaidat,
Bal csápjaidat,
Ügyesen,
A fáról te is, ha
Lehullnál az ágaival,
Buta csiga,
Buta csiga!”

 

III

Tollak és tollszárak mellől,
A télben,
Nyomban, hogy a nap is feljön
A vidéken,
(A havas tájban
Árvalányhaj,
Küszködve a síkossággal,
Nyomom magam a villával),
Felmásztam a magas dombon,
Ahol állt a mogyoróbokor,…

Az avarban megtaláltam,
A vackában.
Teljesen összeaszott,
Nyelve lila, elcsavarodott,
Egy hóhér vessző tartotta
Pórázon a fagyban, gonoszan!
A hideg kagylót,
Érdes, összekuszált szálak,
Fent a száraz ágakon
Megfogták:
Egy száraz levél sodrában.
Én fölé hajoltamban,
Zúzott testét
Elsirattam.

– ,,Csiga, csiga, mit tettél
Álmodból hogy felkeltél?
Elhitted édes varázsszómat
Mi álnok…Mely csak móka!
Azt hitted a nap kisütött,
S a mezőn már a fű zöld,
A mogyorófa egy ének…
– Ezek szavak s igézések!

Aludtál volna, mint régebb,
Ne csábítson biztatás, ének,
Húztál volna új mészfalat
Bebiztosítsd jól magadat…
– Érted?
Kijöttél egy varázslatra;
Tél a testedet megmarta…
Csábított a völgy, az inda,
De, ballal indultál, biza,
Buta csiga,
Buta csiga!”

Mikor ismét becézni vágytam
Keserű kezet nyújtottam,
Hosszan sírósat…
És fázva,
Két ezüst csápja
Csavarodva, szétzúzódott.
Hogy csonk-e, nem néztem…
Hanem a nyálhólyagjában,
Hazafelé, vigyázva
Tartva,
Ringattam:

A kis selyem hólyag…
Otthon majd
Jól eltettem
Fel, a padlásra
(Ugyancsak mellettem),
Hogy énekeljem néha-néha
Neki, hangosan
Vagy gondolatban:
,,Csiga, csiga,
Csigabiga,
Napsütésben,
Szénákban és mezsgyéken,
Várnak az ágakon a hajtások.

De nincs szarvad
Sem jobb,
Sem bal;
Iene apónál vannak,
A hegy alatt:
A jobb szarv,
A bal szarv…

– Tél a szarvakat kiírtja,
Buta csiga,
Buta csiga!”

 

Csata Ernő fordítása

 

Unchiului meu Sache Soiculescu
al carui glas il imprumut aici.

Dintr-atatia frati mai mari:
Unii morti,
Altii plugari
Dintr-atatia frati mai mici:
Prunci de treaba,
Scunzi, peltici,
Numai eu rasad mai rău
Dintr-atatia (prin ce har?)
Mă brodisem sui, hoinar.

Eram mult mai prost pe-atunci…

Când Paresim da prin lunci
Cu pietrisul de albine,
Ne parea la toti mai bine:
Tanci ursuzi,
Desculti si uzi
Fetiscane
(Cozi plavane)
Infasate-n lungi zavelci
O porneau în turma bleaga
Să culeaga
Ierburi noi, craite, melci…

 

Era umed la bordei
Si tuleam si eu cu ei.

I

Tot asa o data, iar,
La un sfant prin Faurar
Ori la sfintii Mucenici
Tarla noastra de pitici
Odihnea pe creasta, sus,
– Eu voinic prea tare nu-s.
Rupt din fuga
Subt o gluga
De aluni, pe buturuga
Odihnii
Si eu curand..
Vezi, atunci mi-a dat prin gând
Ca tot stand si alegand
Jos pe vraful de foi ude
Prin lastari si vrejuri crude,
S-ar putea să dau de el,
Melcul prost, incetinel…
In ungher adânc, un gând
Imi soptea ca melcul bland
Din mormant de foi, pe-aproape
Cheama Omul să-l dezgroape…

Si pornii la scotocit
(Cu noroc, căci la-m gasit)
Era tot o mogaldeata
Ochi de bou, dar cu albeata:
Intre el si ce-i afar’
Strejuia un zid de var.
-Ce să fac cu el asa?
Să-l arunc nu îmi venea…
Vream să vad cum se dezghioaca
Pui molatic, din ghioaca :
Vream să vad cum iar invie
Somnoros, din colivie…

Si de-a lungul, pe pământ
M-asezai cuacest descant :
– “Melc, melc,
Cotobelc,
Ghem vargat
Si ferecat;
Lasa noaptea din gaoace,
Melc natang si fă-te-ncoace
Nu e bine să te-ascunzi
Sub paretii grei si scunzi
Printre vreacuri cerne soare,
Colti de iarba pe razoare
Au zvacnit iar muguri noi
Pun pe ramura altoi.
Melc, melc,
Cotobelc,
Iarna leapada cojoace
Si tu singur în gaoace!
Hai, iesi,
Din cornoasele camesi!
Scoate patru firisoare
Stravezii, tremuratoare,
Scoate umede si mici
Patru fire de arnici;
Si agata la festile
Ciufulite de zambile
Sau la fir de margarint
Inzauatul tau argint…

Peste gardurile vii
Dinspre vii,
Ori de vrei si mai la vale,
In tarlale
-Tipareste brau de bale…”

Dupa ce l-am descantat
L-am pus jos
Si-am asteptat…

Inserase mai de-a bine
Crengi uscate peste mine,
Bazaind la vantul stramb
Imi ziceau rastiti din dramb…

Nazdravana de padure
Jumulita de secure,
Scurt, furis
Inghitea din luminis.
Din lemnoase vagauni,
Capcauni
Ii vedeam piezisi cum casca
Buze searbade de iasca;

Si intorsi
Ochi bubosi
Innoptau sub frunti pestrite
De parose
Si barboase
Joimarite.

 

Si cum stau sub vant si frig
Strans carlig,
-Iscodind cu ochii treji
Mai de sus de brana, drumul
Unde seara tese fumul
Multor mreji;
De sub vreascuri vazui bine
Repezita inspre mine
O gusata cu gateji.

Chiondoras
Cata la cale:
De pe sale,
Când la deal si când la vale,
Curgeau betele taras.
Iar din plosca ei de gusa
De matusa
Un taios, un aspru: hârrsi..

Plans prelung cum scoate fiara,
Plans dogit,
Când un sarpe-i musca ghiara,
Muget aspru si largit
De vuia din funduri seara…
-Mi-a fost frica, si-am fugit!

II

Toata noaptea viscoli…
Inca bine n-ajunsesem
Ca porni duium, să vie
O vifornita tarzie
De Paresemi.
Vântura, stârnind gâlceava
Alba pleava;
Si cadeau si maruntei
Bobi de mei…
(Ningea bine, cu temei).
In bordei
Foc vârtos mânca napraznic
Retevei.

Pe coliba singur paznic
M-au lasat c-un vraf de pene…
Rar, le culegeam alene:
Mosul Iene
Razbatea de prin poiene
Să-mi dea genele prin gene.
Si trudie,
Langa vatra prigonit
Privegheam prelung tăciunii…
Umbre dese,
Ca paunii,
Imi roteau pe hornul sui
Leasa ochilor verzui.

Si-mi ziceam în gând:
“Dar el,
Melcul, prost, incetinel?
Tremura-în ghioaca, varga,
Nu cumva un vant să-l sparga:
Roagă vantul să nu-l fure
Si să nu mai biciuiasca
Barbi de muschi, obraji de iasca,
Prin padure.
Roaga vantul să se-ndure”

De la jarul straveziu,
Mai tarziu,
Somnoros venii la geam.
(Era-înalt, nu ajungeam.)
Dar prin sticla petecita,
Dar prin ghiata încâlcita,
Fulgera sul lung de har,
Prapadenia de-afar’:
Podul lumii se surpase
Iar pe case,
Pana sus, peste colnic,
Albicioase
Ori foioase
Cadeau cepi de arbagic.

Viu îmi adusei aminte.
Ce-auzisem inainte,
De o noapte intre toate
Urgisita,
Când, pe coate,
Guri spurcate
Suflă vapt
Să dărâme
Din pământ…
Când, pe-un sloi, rupând din pita,
Baba Dochia-învălită
Cu opt sarici
Sta covrig,
Sta, înghite
Si sughite
Si se vaicara
De frig.
– Hei, e noaptea-aceea poate!

Inapoi
La fulgii moi
Cumpenind a somn, pe coate,
Cu tot gandul, sus, la-el,
Soptii:
“Melc incetinel,
Cum n-ai vrut să iesi mai iute!
Nici vifornită, nici mute
Prin paduri nu te-ar fi prins…
Iar acum, când focu-i stins,
Hornul nins,
Am fi doi s-alegem pene
Si alene
Să chemam pe mosul Iene
Din poiene,
Să ne-nchida:
Mie, gene;
Tie,
Cornul drept,
Cel stâng,
Binisor,
Pe când se frâng
Lemne-n crâng,
Melc natâng,
Melc natâng!”

 

III

Dintre pene si cotoare
Gata nins,
Cum mija un pic de soare
Pe întins
(In câmpie
Colilie
Razboind cu lunecusul
Din tăpoi saltând urcusul),
Inaltat la dâmbii prinsi,
Mă-intorsei subt alunis,…

Il zarii langa culcusu-i
De frunzis.
Era, tot, o scorojita
Limba vanata, sucita,
O nuia, ea un hengher
Il tinea în zgarzi de ger!
Zale reci,
Aspre benti ce se-întretaie,
Sus, pe vreascurile seci,
Il prindeau:
O frunza moarta, cu pastaie.
Si pe trupul lui zgarcit
M-am plecat
Si l-am bocit:

– “Melc, melc, ce-ai făcut
Din somn cum te-ai desfacut?
Ai crezut în vorba mea
Prefacuta… Ea glumea!
Ai crezut ca ploua soare,
C-a dat iarba pe razoare,
Ca alunul e un cantec…
– Astea-s vorbe si descantec!

 

Trebuia să dormi ca ieri,
Surd la cânt si imbieri,
Să tragi alt oblon de var
intre trup si ce-i afar’…
– Vezi?
Iesisi la un descantec;
Iarna ti-a muscat din pântec…
Ai pornit spre lunci si crâng,
Dar pornisi cu cornul stâng,
Melc natâng,
Melc natâng!”

Iar când vrui să-l mai alint
Intinsei o mâna-amara
De plans mult….
si, dârdâind,
Doua coarne de argint
Rasucit, se fărâmară.
Ca e ciunt, nu m-am uitat…
Ci, în punga lui cu bale,
Cu-insutite griji, pe cale
L-am purtat
Leganat:

Punga mica de matasa…
Iar acasa
L-am pus bine
Sus, în pod
(Tot langa mine),
Ca să-i cânt din când în când
Fie tare
Fie-n gând:
“Melc, melc,
Cotobelc,
Ploua soare
Prin fâneturi si razoare,
Lujerii te-asteapta-în crâng

Dar n-ai corn
Nici drept,
Nici stâng;
Sunt în sân la mosul Iene
Din poiene:
Cornul drept,
Cornul stâng…

– Iarna coarnele se frâng,
Melc natâng,
Melc natâng!”

2018. január 3.

Szóljon hozzá!