B. Tomos Hajnal: Álomutazás

Halkan csukja rám az ajtót
és ellép puhán az éj –
mély a pince hüllőszeme,
kitárt végtagokkal
süllyedek idő-sötétbe.
Minden bársony,
tárgyak simulnak hozzám,
fák hullnak alá, mint lassitott filmben,
fürdök réghalott szerelemben
s szinte már elhiszem
az augusztusi havazást: csilló halakkal
ússza körbe testem…
aztán tovább, tovább,
hirtelen fehérré hunyt fények
zuhognak rám
valami szűz megérkezés vár
akár melegégövi táj.
Testem most rézvörös homokpad,
te érkezel hozzám
olaj-puha hullámok hátán :
látom összeolvadt magunkat,
akárha kívülálló
egy fölénk magasló szikláról –
nem is a fény ébreszt,
valami párás lehelet hív vissza kábán
s gátlástalanul kínál zajt,
ledér színeket, mint rám törő reklám.
Még várjatok kréták,
nagy, kékszemű nilusok, 
ne menjetek álmok, 
rézvörös partok,
ti hazug-szép látványok
maradjatok, maradjatok …..

2018. január 9.

Szóljon hozzá!