Hargitai böngészde (23): Egy világjáró intelmei

Az elmúlt napokban a Hargita Népe megszólaltatta a honlapunkról jól ismert Berecz Edgárt, Székelyudvarhelyen élő világvándort, aki több utazásáról számolt már be a nagyközönségnek. Japán, Közel- és Közép-kelet, Nyugat-Európa – csak néhány helyszín, ahol megfordult, élettapasztalatot gyűjtött, alulnézetből kóstolt bele távoli embertársaink életmódjába. Ezért érdemes odafigyelni mindarra, ahogyan a jelenlegi európai helyzetről vélekedik. Az alábbiakban ismertetjük a vele készült interjú (riporter: Simó Márton) néhány tanulságos megállapítását.


Az Európa-szerte beszédtémává vált migráns-válsággal kapcsolatban a riporter egyebek között arról érdeklődött, lehet-e Románia s főként Erdély a későbbiekben célország, magyarán: fenyegeti-e Közép-Európát a megnövekedett migrációs hullám?

– Egyelőre nem vagyunk célország. Itt, ahol minimálbéren tartják a lakosságot, s tulajdonképpen az aktív réteg jelentős része – mintegy 4 millió ember – vendégmunkásként dolgozik az Európai Unióban és másutt, nincsenek olyan feltételek, hogy a messziről jöttek számára ígéretes legyen a terület. A négymilliós (román) migránskontingenssel, Románia Szíria mellett jelenleg a legnagyobb kibocsátó ország a világon! A Székelyföld elmaradottsága, elszigeteltsége, gyenge infrastruktúrája sem vonzó. 

– …Hogyan viszonyulhatnak a székelyföldiek a migránsokhoz?

– A legnagyobb probléma az, hogy senki nem készítette fel a lakosságot. A tudatlanság és az álinformációk sokasága rengeteg kárt okozhat, ha a hétköznapi ember egy kalap alá veszi a terroristákat a közel-keleti menekültekkel. Zsigerből utálják a muzulmánt vagy a színes bőrűt, anélkül, hogy különösebben képesek lennének megindokolni, hogy miért. Az információválság diszkriminációs problémákat is okozhat. A migráns és az európai ember közötti óriási nyelvi és kulturális szakadék áthidalása több évtizedes, több generáción át tartó folyamat. Javasolnám a felelősöknek, hogy dolgozzanak ki erre nézve valamiféle stratégiát. Nem ártanak a nyelvi, földrajzi, kulturális és gasztronómiai ismeretek akkor sem, ha az illető más vallású, színes bőrű és turista, vagy egyszerűen csak kapcsolatot kereső üzletember. Nehogy lokálpatriotizmusból, vaskalaposságból nullásra vizsgázzunk…. Szicília kis falvaiban mindennaposak az összetűzések a lakosság és a migránsok között, nem egy verekedés végződik lincseléssel.

– Élnek-e Székelyföldön musz­limok, illetve harmadik világból érkező állampolgárok?

– Igen. Ismereteim szerint török, bangladesi, marokkói, libanoni emberek élnek, közülük többen le is telepedtek. Többségük családos, magyar vagy román nemzetiségű felesége van, mások üzletemberek, de mindannyian az itteni befogadó közösség bizalmát élvezik, több nyelven beszélnek, jól képzettek, akik munkájuk jövedelméből kívánnak megélni.

Hogyan reagálják le a mostani inváziót – például – a németországi másod- vagy harmadgenerációs muszlimok?

– Számukra ez egy csapás, mert a rendezetlen tömeg, amely beáramlik oda, semmilyen törvénynek, szokásnak nem engedelmeskedik. Ahogyan kizárja magát az állam törvényességéből, ugyanúgy nem érzi kötelességének a vallás előírásainak betartását sem. Folyamatosan rontják a letelepedett, adót fizető és szorgalmas iráni, török, kurd, pakisztáni származású polgárok helyzetét. A régi „migránsok” féltik a kenyerüket és a biztonságukat, maguk is azt gondolják, hogy nehéz idők kezdetén járunk az új menekülthullám miatt, amelynek ismeretlenek a játékszabályai, illetve nem hasonlít azokhoz a helyzetekhez, amikor klasszikus módon zajlott egy-egy helyszínről bizonyos csoportok menekülése. Gondoljunk itt a szovjet fennhatóság alá került országokból távozó magas rangú katonatisztekre, polgárokra és arisztokratákra, az 1956-os magyar forradalom utáni helyzetre, amikor több százezer ember lépte át a vasfüggönyt, akiknek körében azonban magas volt az integrálódási hajlandóság, akár Nyugat-Európában, akár Észak-Amerikában vagy Ausztráliában letelepedve, hogy néhány beilleszkedésre fordított év után ők, majd a gyermekeik is hozzájárultak az őket befogadó országok prosperálásához.

– Jelenthet-e számunkra veszélyt a migránsáradat?

– Nem. Közvetlenül nem. Románia nem célország. Ha úgy nézzük, még tranzitzónának sem felelünk meg, mert sok kockázattal jár az idejutás, s ha valahogy bejutott a migráns, még mindig messzire van – a schengeni övezeten kívül, több országhatáron túl – a biztonságosnak remélt osztrák vagy német területtől. Ne fájjon a fejünk, nem nagyon lesznek itt problémák a migránsok miatt, mert a hazai vezetés a megszokott módszereivel, a csűrés-csavarással, a halogatással képes lesz kilábalni a bajból… A közvetett jelenségektől azonban nem menekülhetünk, hiszen több millió állampolgárunk külföldön dolgozik. A Székelyföldön is alig van olyan család, amelynek egy-két tagja ne tartózkodna pénzkereset végett időnként valamelyik nyugat-európai államban. Válságos időket élünk, ma már az 50-60 évesek is elmennek külföldre dolgozni. Legutóbb épp egy olyan hirdetés keltett nagyobb feltűnést, amelyben – felső korhatár nélkül – férfi szobalányokat kerestek német nyelvterületre. A helyi elit azonban nálunk kifejezetten jól él, a hasznot, az „alantas” társadalmi kategóriák révén keresett javakat azonban nem kívánja megosztani. Romániában – láthattuk a nyilvánosságra hozott statisztikák alapján – továbbra is nagy a szakadék a leggazdagabb és a legszegényebb kategóriák között. Ha nem vezetnek be itt konkrét és valóságosan működő lakosságmegtartó intézkedéseket, akkor a jobb élet reménye továbbra is erősebb lesz a hazaszeretetnél, és fiataljaink menni fognak Nyugat felé. Hogy ki veszi át a helyüket? Az biztos, hogy nem valamiféle elit, hanem egy igénytelenebb, képzetlenebb, de alkalmazkodni képes népesség… Itt azonnal elérhető kedvezményes hitelekre lenne szükség, működő első ház programra, biztos munkahelyekkel, megfelelő jövedelmekkel, s a vállalkozók akár azt is megtehetnék, hogy különböző bónuszokkal, hűségprogramokkal keltsék fel a pályakezdőkben az érdeklődést és a ragaszkodást a szülőföldközeli helyekhez.

– A helyzet azonban nem fog olyan gyorsan és látványosan megváltozni. Mit tehet a székelyföldi kisember, hogy átvészelje ezeket a nehéz időket, s még meg is maradjon?

– Első és talán a legfontosabb a helyzetfelismerő képesség. Alkalmazkodjon és alakuljon maga is a megváltozott életkörülményekhez. Tanuljon, fejlessze magát, keressen alternatív megoldásokat, mert a butaság, a tájékozatlanság, a közömbös magatartás a szegénység melegágya. Használjon ki minden lehetőséget, próbáljon tőkét kovácsolni mindenből, ami lehetséges. A megszokott nyakas, merev, konok és fafejű hozzáállás nem túl szerencsés. A nyelvtudás, az új technikák és technológiák ismerete fontos, de igazi tőkét manapság az információ jelent… Ha nem szaporodunk, és nem biztosítunk jó nevelést, akkor mi leszünk az a kontingens, amely Nyugaton kiszolgálja az ottani elitet (is), illetve részt vesz majd abban a logisztikai munkában, a rendfenntartásban, a szociális ellátásban, amely a menekülthullám, s annak be nem illeszkedett következő generációjának kordában tartásához szükséges – olvashatjuk a Hargita Népe terjedelmes interjújában a világutazó Berecz Edgárral.

2018. január 19.

Szóljon hozzá!