Zsigmond Enikő: Volt egyszer egy Jugoszlávia (3.)

Fiumét másnap fedeztük fel, megismerkedve a várral, a barokk stílusú Szt. Vitus dómmal (ép.1638), ahol a gyóntatószéket használtam fotólabornak. Kellett nekem ugyanis egy sötétkamra, ahol a betelt filmet ki tudtam cserélni egy újjal. A templomban áhítatoskodó két idős hölgy nagyot nézett, amikor előlejtettem a gyóntatószékből, és pap sehol! (Jól tudták, hogy ebben az órában nincs papi szolgálat. Ezért szinte látszott, mint fúrta a kíváncsiság az oldalukat, hogy mit kereshettem a szent szekrényben? De tőlem ugyan várhatták a magyarázatot!)
A mocskos vizű kikötőben komphajók rakodtak. Hosszan a hullámtörő mentén régi, 1908-as vasöntvény kobakok sorakoztak, s bár a Monarchiából származtak, ma is hozzájuk kötözték a hajókat! Sokáig néztük „hogy úszik el a dinnyehéj” – és még ki tudja, mi minden Itália felé!
Trsat várába menet zegzugos utcákon kapaszkodtunk felfelé. Csupa kőlépcső volt minden, s az alacsony házak ablakaiban egyre több piros lámpa gyúlt ki, amint esteledett. Feltűnő volt: miért piros? Aztán, amikor sompolygó matrózok, és egyéb rejtőjenői alakok kezdtek szólongatni és félreérthetetlenül adták tudomásunkra szándékukat, rájöttünk: a Piros Lámpás negyedbe tévedtünk, és minket is oda soroltak a prédára lesők. Na, innen tűnés, minél hamarább – mondtam –, és amilyen gyorsan csak lehetett visszatértünk az állomásra. Utólag tudtam meg, hogy nagyon híres lépcsőn jártunk, a Kruzsics Péter által építtetett lépcsősoron.
A vár története maga Fiume története. A várost átszelő Recsina folyó melletti magaslaton fekszik, a hajdani illir-japodok Tarsatica nevű faluja helyén (VI. sz) Legelőször a rómaiak építenek castrumot a dombon, majd bukásuk után a keleti gótok és a bizánciak uralma következik. A horvátok a VII. században foglalják el. Majd, frank hódítás következik a IX. század elején. Ők nevezik először Tersatnak, amit a magyarok Terszat, a horvátok Trsat néven rögzítettek nyelvükben. A név egyébként kelta eredetű, jelentése „folyómenti domb”. A XII – XIII. század fordulóján Trsat Horvátországgal együtt a magyar királyság része lett. II. András királyunk 1223-ban Vinodol tartományát II. Frangepán Vidnek adományozza érdemeiért, amelyet aztán fia, IV. Béla 1251-ben újból megerősít. A XIII: században, a Frangepánok uralma alatt megépül az erődítmény. 1490-ben III. Frigyes német-római császár elfoglalja, de fia, Miksa visszaadja a Frangepánoknak. A harácsolásból a velenceiek sem maradhattak ki, így 1508-ban beveszik a várat, és hogy teljes legyen a pusztítás, a várhoz felcseperedett várost, Fiumét is lerombolják. De a vidék kiskirálya, Frangepán Bernát sem hagyja magát, és hamarosan visszafoglalja, majd haláláig, 1529-ig meg is tartja a várat. Unokája, Frangepán István, és Zrínyi Mikós (a szigetvári hős) 1544-ben egyezséget kötnek, hogy, ha valamelyikük örökös nélkül halna meg, a birtokait a másik örökli. Így kerül később a vár a Zrínyiek kezére. Trsat vára azonban ténylegesen a Habsburg császár kezén van, s mint katonai határőrvidék, a zenggi kapitányságnak van alárendelve, mint a török terjeszkedés megfékezésére fenntartott erődítmény. A veszély elmúltával stratégiai jelentőségét elveszti. 1826-ban a várat Laval Nugent (ír származású, osztrák tábornok, az osztrák tengerpart kormányzója) vásárolja meg, és alakíttatja át a mai formájára, egy kellemes lakókastélyt hozva létre.
1843-ban a várban megnyílt a Nugent múzeum, ami az akkori Horvátország első múzeuma. Az átalakítás után alig marad valami a Frangepánok emlékéből, de annál hivalkodóbb a Nugent családot jelképező kakasfejű sárkány. Az épület ma is múzeumvár. Udvarán nemcsak a római mintára épített Nugent mauzóleum tekinthető meg, hanem kávézó és étterem is működik. Habár a kerek donjont, a Frangepán tornyot tekintik az egyetlen eredeti épületnek, ami a középkori várból megmaradt, ez nem igaz! Szintén tévesen, nevezik „római toronynak” is, mert állítólag a valamikori római castrum ezen a helyen állt. A tornyot kilátóként használják, aminek tetején u.n. „ghibellin pártázat” fut végig, ami nem oda illő, mert soha nem volt semmi köze a 12 – 14. századi itáliai nemesség ghibellin családjaihoz, és városaihoz. Jó tudni, hogy Fiume autósztrádái, az alagutakkal együtt, a vár mögött haladnak el, ami részben az útról is látható.
Fiuméban érdemes meglátogatni a Trsati Szűzanya Templomát, és mellette a ferences kolostort, amit IV. Frangepán Miklós rendeletére és anyagi támogatásával építettek. A templom, mely a legenda szerint a Szűzanya háza helyére épült, és amit az angyalok a szentföldi Akko vára elestekor (1291) felkaptak a földről, és meg se álltak vele Trsatig, ma Horvátország legnagyobb búcsújáró helye. A legenda továbbá arról szól, hogy a Trsat-beliek igen sokat kérkedtek a Szűzanya názáreti házával, amiért az angyalok megharagudtak, és tovább vitték a kunyhót Lorettóba, Itáliába 1294-ben. 1362-ben V. Orbán pápa, hogy megvigasztalja a búsuló Terszatiakat, egy Szűz Mária kegyképet adományozott nekik, amelyiken a házikót cipelő angyalok láthatók, akárcsak Tartod tündérei, akik kilopták Firtos – vára alapkövét, és a levegőben suhanva igyekeztek haza vele. A ház helyén a hívő Nagy Lajos magyar király, egy kis kápolnát építtetett, benne a kegyképpel. Erre épült később a Frangepánok ma is ismert temploma, amely egyben a család temetkezési helye. A város életében jelentős esemény volt II. János Pál pápa zarándoklata a szent helyre, 2006 junius 8-án.

Fiume, Trsat várának maradványai

Vonatunk csak éjfélkor volt. Aztán láttamoztattam szabadjegyemet, Évinek pár dinárért váltottunk jegyet Vrhovinéig – a célállomásig. Közben megismerkedtünk egy Ivo Pavlici nevű vasúti pénztárossal, aki mindenképpen vendégül akart látni. Kért, hogy maradjunk még legalább két napot, van autója és megmutatja nekünk az egész Isztria félszigetet. Engem megint elfogott az álmosság, nem reagáltam a széptevésre, de a felkínált kávét és sört elfogadtuk. Akkor láttam életemben először dobozos sört, amit a nagy melegben – ami este sem enyhült – a kézmosó kagylójában próbált nekünk lehűteni újdonsült lovagunk. Aztán felcihelődtünk a sok csomaggal a helyünkre, s én azon nyomban elaludtam. Ezt Éva mondta, mert Ő még sokáig társalgott Ivóval a lehúzott ablaknál. Mind azt mondta, Ivo velem szeretett volna beszélgetni, de benézve az ablakon látta, mi a helyzet. Tudom, illetlenség volt részemről, hogy nem törődtem vele, de azzal vigasztaltam magam, hogy majd otthonról írok neki a megadott címre. Lehet, hogy elszalasztottunk egy jó kirándulást? Vagy bölcsebb volt nem engedni a csábításnak? Ma már nem tudhatjuk – minden esetre a velünk egykorú, enyhén őszülő pasas, nagyon sármos volt.

(Folytatjuk)


Előzmények: 1. rész, 2. rész, 

2018. január 21.

Szóljon hozzá!