Petrozsényi Nagy Pál: A 3. Antikrisztus (30)

(Kultikus sci-fi regény)

A bemutató

Alig telt el egy nap, közölték Hitlerrel, hogy elfogadták az ötletet, megtarthatják a főpróbát. A lakosság egy része fellélegzett, és őszintén gratulált egyfelől Hitlernek, másfelől Napóleonnak, amiért ilyen zseniális megoldást találtak. Az édeniek másik része azonban hallgatott, vagy éppenséggel szorgalmazta a háborút. Uram, Teremtőm, hogy változhat meg egy egész bolygó ennyire, főként, hogy már a Sátánt is réges-rég száműzték az Édenből? Eszerint a rossz akkor is bennünk van, ha a Sátán nem is létezik?
A teszt színhelyéül egy Édenen kívüli, puszta, 600 000 km2 terület szolgált valahol a tengerparton. Ennek egyik felét Napóleon, másik felét pedig Hitler építtette be karton- és deszkaházakkal. Az embereket szalmabábok és itt-ott egy-egy agyag- vagy viaszfigura jelképezte. Nem kis telekről lévén szó bizony jó időbe beletelt, amíg felépült a hadszíntér, miközben a lakosság és katonák – fegyverszünet ide-oda – hol farkasszemet néztek, hol ölre is mentek egy­mással. Most bezzeg elfogadtam volna egy Ali-szerű pápát, elnököt, bárkit, aki valamilyen módon békét, rendet teremt a bolygónkon. De ezek az idők elmúltak. Akkor még hittek valamiben az É–2-n, és senki sem elégedetlenkedett, forrongott, vagy legalábbis nem mutatta. Most mintha kifordult volna magából, és Istenben sem hisz, miután ilyen csúful hátat fordított az embernek. Vagy mi fordítottunk hátat Istennek? Tulajdonképp egyre megy, a lényeg az, hogy im­már nem érezzük magunk közt, és akit nem érzünk közel magunkhoz, ahhoz, ugye, elég nehéz imádkozni. Bár lenne annyi erő és hit bennem, hogy én vegyem kezembe az irányítást. De hol vagyok én Alitól, Napóleontól, Hitlertől? Bennük van erő, tehetség, még ha amúgy szemét ala­kok. Bevallom, most eszmélek rá először, milyen elhanyagolható kis csavar vagyok egy kütyü­ben. Már csak abban reménykedek, hogy beválik a demonstráció, és lefújják a háborút. Ebben az esetben megmentettem az É–2-t, no és saját magamat. Ha viszont nem válik be, becsapódó aszteroidáktól, gammasugárzástól, jégkorszaktól, globális felmelegedéstől sem kell már féltenünk, ugyanis jóval előtte végzünk mi, emberek magunkkal.
Szóval sok, mérhetetlenül sok múlott a kibontakozóban lévő „szimulációtól”, amit vártam is, meg nem is, aztán egyszer csak megérkezett ez a nagy nap is. A vezérek pompázatos szerkóban érkeztek a helyszínre, és elégedetten mustrálták a megsemmisítésre váró „makettet”.
– Tökéletes kópia – bólogatott Napóleon meg Hitler is.
Csupán akkor futotta el az utóbbit az indulat, amikor Bonaparte viaszbábuiban felismerte önmagát, Erich von Mansteint meg a többi tábornokot.
– Átkozott Kis Káplár! Most rajtam nevet mindenki. Krisztián, Krisztián, neked miért nem jut eszedbe soha ilyesmi, elvégre te vagy a személyi titkárom, és egy személyi titkárnak mindenkinél találékonyabbnak kell lennie.
Erre már nekem is felment a vércukrom. Hálátlan görény – méltatlankodtam magamban. Nem elég, hogy meg sem dicsérsz a fegyverdemonstrációs tippemért, még folyton le is dorongolsz? Méghozzá nem is először, és, nyakamat rá, hogy nem is utoljára. Hacsak nem teszek valamit ellene. Nos, teszek: felmondok – szorítottam ökölbe a kezemet. Megjegyzem, kiszálltam én már máskor is egy-két dologból, aztán valahogy mindig újra meg újra belesodródtam egy másikba. De most mindenből végérvényesen kiszállok. Egyrészt megöregedtem, másrészt amit kellett és tudtam, megtettem, a többit intézzék el a nagyok, okosak.
– Ami igaz, az igaz. Elismerem, hogy nem vagyok elég találékony, következésképp alkalmas sem ahhoz, hogy egy titkári posztot betöltsek, ezért tisztelettel felmondok.
– Felmondás elutasítva. Nálam nem szoktak felmondani, titkár úr. Legfeljebb kirúgni, ha valakit alkalmatlannak találunk. Ja, és még valami: tűntesse el maga mellől a robotjait! Kife­jezetten idegesítenek az ilyen se gép, se emberek. Abtretten! Lelépni!
Nem ellenkeztem, leléptem, mert ki olyan hülye, hogy felülbíráljon egy diktátort. Ali udvara bezzeg nyüzsgött a kiborgoktól, annak ellenére, hogy elvben őt is idegesítették a robotok.
Amint túl voltak a viziten, a vezérek megkísérelték kitűzni a két csodafegyver: Dolfi és Ma­rengó kipróbálásának napját és sorrendjét.
– Minél előbb, annál jobb – mondta Hitler. – De van egy kis probléma. Mint ismeretes nekem az a szokásom, hogy minden csata előtt konzultálok egy asztrológust. Krisztián, hallottad? Kérlek, intézkedj, hogy még ma nálam legyen Karl Leibnitz.
– De hisz ez csak egy teszt, nem igazi háború. Ami pedig azt a kóklert illeti…
Jaj, megint okoskodom ahelyett, hogy kussolnék! Ha így folytatom, nemcsak a titkári állástól, hanem az élettől is el fogok búcsúzni.
– Nem gond, megoldjuk, úgyis aludni akartam rá egyet – legyintett Napóleon, amin azt kellett érteni, hogy ő meg az álmaiból olvassa ki csatáinak jövőjét.
Másnap ismét találkoztak a hadurak.
– Felőlem kezdhetjük, jöhet a demonstráció – jelentette be Hitler derűsen; annál levertebbnek látszott a Kis Káplár.
– Felőlem nem: fekete macskával álmodtam, ami, ugyebár, a legrosszabb ómenek egyike.
– Attól függ. Kinek rossz, kinek jó. De megértem, mert én magam is hiszek az álmokban. Akkor hát, mi legyen? Várjunk még egy éjszakát?
Vártak. Udvariasan, türelmesen. Lám-lám, milyen hatással lehet egyesekre a babona.
A következő nap már Hitlernek, azaz Karl Leibniznak nem kedvezett.

A harmadik napon minden akadály elhárult, vagyis győzelmet jósolt az álom az egyiknek, a horoszkóp meg a másiknak. Mamám, de hisz ez irracionális badarság! Azon túlmenően, hogy a demó és tényleges csata közt ég és föld a különbség, hogy várnak győzelmet mindketten, ha egymás ellen harcolnak – vetődött fel bennem a gondolat. De ezt a kérdést most megtartottam magamnak. Az eredményt tüstént ki is hirdették, és picit közelebb engedték a hadszíntér körül lebzselő tö­meget. Életemben sok tumultust láttam már, hanem a mostani mindegyiket felülmúlta. Mint az őrültek, egymást taposva rohantak be az emberek, mialatt mások tévén és egyéb audiovizuális eszközön figyelték minden idők legizgalmasabb show-ját. Hitler zenekara, melyet ő vezényelt valaha, Wagner operájából játszott valamit.
– Nem kívánsz néhány szót szólni, mielőtt bemutatod, mit tud a Dolfika? – kérdezte Napóleon a díszemelvényen Hitlertől.
– De még mennyire, hogy kívánok – állt mikrofon elé a leendő Negyedik Birodalom vezére, leintette a zenekart, és elkezdett beszélni. – Éden népe, felséges császári testvérem!
No, ez eltart egy darabig, mert ha Hitler egyszer belelendül…
– Mint mindig, most is rövid, de velős leszek. 1. Miután mindenki előtt ismert, miért gyűltünk itt össze, erre most nem térek ki. Csupán azt hangsúlyozom, hogy a tét sokkal nagyobb, mint egyesek gondolják. Az, ugye, világos, hogyha a bemutatott fegyverek elpusztíthatnák a bolygónkat, már nem csak egyszerű háború és béke, hanem lét és nemlét közül kell választanunk. Ahogy Shakespeare mondta a Hamletben: to bee or not to bee, that is the question – utánozott engem pimaszul. – Nos, ez percek múlva elválik, és ha beigazolódik a sejtelmünk, akkor bizony már korántsem katonai erő alapon kell folytatnunk a tárgyalást.
A tömegbe meg a bolygó összes lakosságába, mely figyelemmel kísérte a beszédet, szinte belefagyott a lélegzet.
– Akkor vége lesz a háborúnak? – dadogta a kamerák előtt egy ősz hajú öregasszony.
– Abban a minutumban. Tudom, hogy sokan sajnálják, különösen azok, akik a SZIRP–had­seregnek drukkolnak, de hát nekik is be kell látniuk, hogy egy háborúnak csak akkor van értelme, ha azt meg is lehet nyerni, meine Damen und Herren1.
– Valóban? Tehát a Dolfi is ugyanolyan humbug, mint a 2. világháború Wunderwaffeja – nyugtázta kiábrándultan egy SZIRP-szimpatizáns.
– Nono, nem volt az humbug, csak pechünk volt. Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy képzeltük. Most igen, de ha a Marengó ütőereje semmivel sem lesz kisebb, vagy akár meg is haladja a Dolfiét, nem próbálkozunk tovább, mert ezt a háborút már nem lehet megnyerni – vallotta be Hitler józanul.
Azért mégsem annyira vasfejű a főnököm – méltányoltam a Führer józanságát. Kicsit babonás, ettől eltekintve normális, sőt, kivételesen őszinte.
– Hála istennek! – vetett keresztet az öregasszony, és még sokan mások a tömegben.
Az É-lakok zöme azonban… Legyek én is őszinte? Legfeljebb csak megzavarodott, hezitál, mert ahogy mostanában érez, cselekszik, abból én, személy szerint nem sok jót jósolok.
– Hála, nem hála, ez a tény, jó asszony: a világ immár olyan pontra érkezett, amikor minden fontos problémánk csak zöldasztal mellett, hosszú tárgyalások során dőlhet el. Látom, örülsz neki, pedig ezzel még az is összekuszálódik majd, amit az én időmben egy csapással megoldották a tábornokok, vezérek. Szívesen folytatnám, akár kérdezhetnétek is egyet-mást, de, mint mondtam, rövid leszek, ezért hadd beszéljen helyettünk Dolfi és Marengó – intett egy szálas, szőke hajú férfinak, aki méltóságteljesen, germán szerelésben sétált egy pap elé.
– Sieg, Heil! – tisztelgett a diktátornak, és letérdelt Dolfikát a magasba emelve.
A püspök megáldotta a pisztolyszerű harceszközt. Ezután felcsendült az Éden, majd Német­ország nemzeti himnusza:

Einigkeit und Recht und Freiheit
Für das deutsche Vaterland!
Danach lasst uns alle streben
Brüderlich mit Herz und Hand!
Einigkeit und Recht und Freiheit
Sind des Glückes Unterpfand;
|: Blüh’ im Glanze dieses Glückes,
Blühe, deutsches Vaterland! :|

Egységet, jogot és szabadságot
a német hazának!
Erre igyekezzünk mindnyájan
testvériesen, szívvel és kézzel!
Egyetértés és jog és szabadság
Záloga a boldogulásnak.
|: Virágozz a boldogság csillogásában,
virágozz, német haza! :|

(Dr. Mayer Zoltán György nyersfordításában)

– Katona, semmisítsd meg őfelsége táborát!
A férfi megfordult, és célba vette az objektumot. 10, 9, 8 – villantak fel a számok az óriásvetítőn. 0-nál lenyomta a ravaszt, és… semmi. Már abban az értelemben, hogy semmiféle robbanás sem reszkettette meg a levegőt. Egyedül az emberek tűntek el a makettről.
– Volt célpont, nincs célpont – kommentálta Hitler büszkén az eredményt. – 300 000 km2-es körzetben. Ha valakinek ez semmi, közölje nyugodtan, és mutasson be nekünk ennél haté­konyabb tűzerőt!
Az É–2 lakói és jómagam is megkövülten bámultunk a nemrég szalma- és agyagbábuktól hemzsegő képernyőre. Nem kétséges, hogy ekkora tűzerőt eddig még csak sci-fi filmekben láthattunk. Tehát a Dolfi valóban nem blöff, létezik, és már néhány lövéssel országnyi területeken változtathat hamuvá mindenféle emberi entitást. Mindössze a tárgyak, épületek maradnak épségben, nyilván azzal a meggondolással, hogy utóbb megspórolja a győztesnek az újjáépítések fáradalmát, költségét.
– Most nézzétek meg a Marengót! – hirdette ki ünnepélyesen Napóleon. – Katona, semmisítsd meg a Führer modelljét!
Zene, fegyveráldás, himnusz, visszaszámlálás, tűz, és… megint csak volt célpont, nincs cél­pont azzal a különbséggel, hogy ezúttal semmi sem maradt a makettből. Ijesztő még csak el­gondolni is, mi történt volna, ha ezt a két fegyvert igazi emberek és épületek ellen vetik be! – fogott el az iszonyat, és áldottam az eszemet, hogy mindennek sikerült elejét venni ezzel a fél­perces demóval. De vajon csakugyan sikerült? – próbáltam kitalálni, miről tanácskozik Hitler és Napóleon odafenn a tribünön. Mindent egybevetve az most már ezer százalék, hogy itt nem­csak kő kövön, de vas vason sem marad, ha a két kakaskodó testvér nem köt békét egymással. Úgy jó fél órát tárgyalhattak, miközben a bolygó egész népe szívszorongva várta, milyen ered­ményre jutnak nagyhatalmú uraik.
– Éden népe, drága testvéreim! – lépett Napóleon a mikrofonhoz először. – A kísérletnek vége. Most már nyugodtan hazamehettek, beleértve valamennyi katonát. Tegyétek le a fegyvert, és próbáljátok elfelejteni az átélt borzalmakat, dühöt, szenvedést, mert egyúttal a háborúnak is vége. Hadd beszéljen a fegyverek helyett ezentúl a sarló, kalapács ugyanúgy, mint a régi boldog időkben. Szólottam.
– Megerősítem őfelsége szavait: békét kötöttünk! – vette át a szót Hitler leverten. – Hogy ezután mi lesz, ki, és milyen elvek szerint vezeti majd az É–2-t? Ez még a jövő zenéje. Majd megvitatjuk a zöldasztal mellett, mást egyelőre nem is igen tehetünk. De hát ez már a mi dolgunk, őfelségéé és az enyém, ti csak imádkozzatok és dogozzatok, mert az viszont a tiétek.

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)


Előzmények1. rész2. rész, 3. rész4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész8. rész9. rész10. rész11. rész12. rész13. rész, 14. rész15. rész16. rész17. rész, 18. rész19. rész, 20. rész21. rész  22. rész , 23. rész, 24. rész25. rész26. rész,  27. rész,  28. rész, 29. rész, 

2018. január 21.

Szóljon hozzá!