Vitorla-ének “újratöltve”, 1967–2017

Az „újratöltött” Vitorla-ének nem kíván szokványos emlékkönyv lenni. Eredeti formájában újraközli ugyan a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál 1967-ben megjelent antológia teljes szövegét – beleértve Lászlóffy Aladár szerkesztői bevezetőjét és a szerzőket ismertető életrajzi adatokat is –, de egyszersmind továbbköveti az ötven évvel ezelőtti szerzők életpályáját, munkásságát, és – ahol ez lehetséges – jellegzetes mutatványt kínál fel az olvasónak az illetők későbbi irodalmi/tudományos alkotásaiból.
A könyv gyakorlatilag választ kíván adni arra az akkoriban megfogalmazott, logikus következtetésre, hogy egy hasonló jellegű antológia nem jelent törvényszerűen belépőjegyet szerzőinek az irodalomba. A szerzőnkénti szembesítés, a pályaívek esetenkénti meghosszabbítása a fél évszázad elteltét jelző újabb antológiában némileg igazolni látszik a könyv valamikori fogadtatását köszöntő optimista hangokat, mintegy jelezve, hogy a fiatal költők elé állított mesterséges zsilipek felemelése adott korszakban törvényszerűen hozzájárult az erdélyi irodalom megújulásához, az ekként jelentkező irodalmi utánpótlás megméretkezéséhez.


A kolozsvári Polis könyvkiadó által 2017 végén megjelentetett kötetet szerkesztette, előszóval ellátta, a szövegeket válogatta és a jegyzeteket írta Cseke Gábor.

2018. január 23.

4 hozzászólás érkezett

  1. B.Tomos Hajnal:

    Ahhoz a generációhoz tartozok, amely szem-és fültanúja volt ennek a “vitorlaéneknek” szinte már a kezdetek óta. (’67-ben tiz éves voltam). Örömmel üdvözlöm az “újratöltött” változat (gyűjtemény ?)megjelenését, nagy hiányt pótol az erdélyi irodalomban. Sajnos kevés annak a lehetősége, hogy valaha is kézbe vehetem……ha csak meg nem jelenik a M.E.K.-en is, hogy letölthessem.

  2. CSELÉNYI Béla:

    Tizenkét éves voltam, amikor édesapám megvette ezt a könyvet. Verset még nem írtam, tehát jobban csodáltam a verselni tudókat és a költőket. Fogékony voltam az érzéki képekre, amelyek már kezdték bizsergetni a véremet és titkos reménycsírát ültetett belém a szabad vers, hogy — elvileg — akár én is lehetnék költő. Igazából akkor kezdtem e könyv jelentőségét felmérni, amikor 1974-ben megjelent a Varázslataink antológia, amelynek társszerzőit már új nemzedék jelentkezéseként értelmezték. A fiatalok szeretnek különbözni az idősebbektől, azért nem tudtam máig átérezni, hogy a “harmadik Forrás-nemzedék” több tagja miért érezte erőltetettnek ezt a “beskatulyázást”. Jó lenne, ha a Vitorlaéneket Budapesten (vagy máshol Magyarországon) is megjelentetnék, mert irodalomtörténeti jelentősége megkerülhetetlen.

  3. Klein Ágnes:

    Gratulálok a Vtorlaének “újratöltött” változatának kiadásáért, Cseke Gábornak és a Polis Könyvkiadónak!

    Kivánom, hogy újra dagadt vitorlákkal széles olvasókörökre találjon most már Erdályen kivül is a Nagy Világban.

  4. Nászta Katalin:

    Gondolom, Kolozsváron a Polis kiadó gondoskodik róla, hogy a könyvesboltba kerüljön. Vannak és lesznek érdeklődők, vásárlók!

Szóljon hozzá!