Zsigmond Enikő: Volt egyszer egy Jugoszlávia (8)

A hegytetőn álló mauzóleumnak nem mindennapi a története. II. Petar Njegos (1813 – 1851) nyugszik itt, végakarata szerint, a Lovcsen hegyen. Alig volt 17 éves, amikor hatalomra került, és alig volt 38 éves, amikor eljött számára az elmúlás. Jelentősen kiterjesztette és megerősítette a pénzügyi, oktatási és politikai vezetési rendszert, és megvalósította Montenegro Ausztriától való különválását. Emellett zseniális irodalmi vénával rendelkezett. S habár őmaga püspök is volt, országában 1834-ben megalapította az első világi iskolát.
Kezdetben a hegycsúcson csak egy kis kápolna állt a síremlék fölött. Az első világháború idején az osztrákok lerombolták, de a szarkofágot sikerült Cetinjébe menekíteni. A királyi Jugoszlávia idején (a két világháború közötti időszak) a kápolna romjaiból egy kis, fehér mauzóleumot építettek, és ide hozták vissza Njegos koporsóját. Halálának 100. évfordulóján nemzetközi pályázatot írtak ki egy új, reprezentatív emlékhely megépítésére, amelynek megalkotását az Amerikában élő Ivan Mestrovics világhírű, horvát szobrász (1883-1962) nyerte meg. Fizetség fejében nem kért egyebet, csak egy Crna Gorai (montenegrói) lepényt és egy gombolyag sajtot. A mauzóleum 1951-1971 között épült. A több ezer tonna követ és a két népviseletben ábrázolt kariatida szobrait, egy külön erre a célra vágott alagúton húzták fel csörlőkkel 1660 m magasra. A lányok szobrai egyenként 7, 5 tonnásak, míg a Njegos szobor súlya 28 tonna. A költő – politikust ülő helyzetben van, ölében nyitott könyv, feje felett a montenegróiak totem madara, a kiterjesztett szárnyú szirti sas látható. A mauzóleum többféle márványból épült. A központi terem boltíves mennyezetét (4,5 m magas) a meghívott velencei mesterek, 18 kg 14 karátos arannyal borították. Alatta van a fehér márvány szarkofág, rajta az eredeti montenegrói címerrel Njegos úgy alussza itt örök álmát, mint ahogy azt a „Hegyek koszorúja” c. versében megírta, szeretett bércei és népe körében, velük egyesülve, elválaszthatatlanul.

Mauzóleum a hegytetőn

A különleges helyen jeles íróink közül is megfordult egy néhány. Így 1935-ben Kosztolányi Dezső, 1937-ben Fejtő Ferenc. Mindketten őszinte elragadtatással írnak a Lovcsen hegyről, a mesés Kotori öbölről, Njegos síremlékéről, de a legfrappánsabban, egyetlen mondatba sűrítve elragadtatását, George Bernard Shaw szólott: „Emberek, vagy a Paradicsomban, vagy a Holdon vagyok!” Az erdélyi írók közül Méhes György utazta be családjával együtt az adriai partokat 1965-ben, eljutva Njegos emlékművéhez is. (Ő keltette fel érdeklődésemet Jugoszlávia iránt, neki köszönhetem, hogy meglátogattam a Kotori-öblöt.)
Kotor főutcáján sovány, toprongyos asszony álldogált nagy halom, igen szépen gravírozott, díszített lopótök mellett. A kacskaringós mintákat beégették a tök héjába. Szerettem volna egyet venni, de megszámolva szűkös dinárjaimat, lemondtam a vásárlásról. Azóta is bánom. Sehol ilyen szép és eredeti fali díszeket nem láttam, azóta sem…
Hamar beszüntettük a morbid városnézést, és elpucoltunk a már előbb kinézett strandra, az egész napi izzadtságot lemosni.
Rajtunk kívül nem járt senki, csak a közeli kerthelyiségből szűrődött be némi nyekergős zene. Megvártuk, míg teljesen besötétedik, aztán gyorsan fürödtünk, és az autóbusz indulásáig még egy picit pihentünk, kinyújtózva a kemény padokon.
Az éjféli autóbusszal már robogtunk is visszafelé Plocéba (Kardeljevo), mert már 2 napja a csomagmegőrzőben várakoztak a csomagjaink, ideje volt utánuk nézni.

(Folytatjuk)


Előzmények: 1. rész2. rész, 3. rész, 4. rész5. rész, 6. rész, 7. rész, 

2018. január 28.

Szóljon hozzá!