Románia – többnyelvű állam?

Az alábbiakban megkísérlem két személyre „dramatizálni” a Vatrában ( 2017/11-12. sz.)  megjelent, Dan Culcer által írt Statul roman, stat national poliglot című szöveget, amelynek egy korábbi változata 2011-ben bukkant fel a szerző Asymetria c. internetes portálján…

*
Dan Culcer (DC): Állhatatosan és vehemensen vissza kell verni azt a tételt, mi szerint Románia több nemzetiségű állam. Mindenek előtt azért, mert ez egy kominternista, kommunista, leninista tétel, amit a Román Kommunista Párt tett a magáévá. Ez a párt idegen ügynökség volt, amely az orosz gyarmatosítás kiviteli politikájának – amelyet a forradalom exportjának álcáztak – nyugati, előretolt élcsapata volt. A romániai KP nem volt a munkásosztály élcsapata, ahogy azt hirdették. Ennek az aktivistákból és politikai tisztviselőkből álló hadseregnek az egész fejlődését, a proletariátus újratermelésétől és a paraszttalanítástól az elpoláriasodásig most a romániai kapitalista restauráció koronázza meg, s hasonló folyamat játszódik le valamennyi „volt-szocialista”, keleteurópai országban.
Romániában nincsen más nemzet, csak a román. A kisebbségi etnikai csoportok az eredeti etnikai tömbökkel többé-kevésbé közeli, hasonlatos vagy érintőleges kapcsolatban álló szórványos etnikai közösség-töredékek, amelyeknek egymáshoz és a románhoz viszonyítva saját kulturális hagyományai és nyelveik vannak. A nem-románok kisebbségek Romániában.
Az egységes román államot, amely a román nép bölcsője, olyan államként határozhatjuk meg, amelyben létezik és törvény által védett a többnyelvűség: ennyi.


(Cseke Gábor – CsG: Tiszta beszéd, bár minden illúziót kirekesztően kategorikus. Értsük úgy, hogy ez már nem a párbeszéd hangfekvése, inkább a figyelmeztetésé: eddig és ne tovább! Ez az a hang, amit DC 2015-ben, párbeszédünk során így definiált: „És te azt hiszed, hogy nem létezik elfogultság? Az egyszerűen bele van kódolva az emberbe! Mibennünk is jelen van. Ez az a sajátos valami bennünk, ami miatt azt mondanám, ha szükségét látom, hogy – eddig és ne tovább. Mindent vagy majdnem minden hajlandók vagyunk lenyelni egyik a másiktól, de létezik egy határ, amin túl nincsen pardon!” Tehát a „határon” vagyunk. De olvassuk tovább, miről szól ez a többnyelvűség-elmélet.)


DC: A többnyelvűség területi szabályozását százalékos alapon meg lehet határozni és nem esik föltétlenül egybe a meglévő vagy az azutáni közigazgatási határvonalakkal. Kisebbségi csoportok állhatnak nem-román etnikumokból, de olyan románokból is, akik a többségükben magyarul beszélő vidékekben húzódnak meg, vagyis nem-románokból és elmagyarosított románokból, ahogyan ez Románia két központi megyéjében történik. Természetes tehát megadni, vagyis törvény által támogatni a többnyelvűséget, mint a kulturális identitás hordozóját, ugyanakkor hivatalosan, az állam révén jogilag és szervezetileg támogatni a többnyelvűséget, mint a vállalt és bevallott etnikai azonosság megőrzésének útját.


(CsG: A kategorikus fogalmazás szerencsére, a felvetett javaslatra is kiterjed. DC tudja, hogy ha valami elé kerítést állítunk, akkor egyúttal a szabadság, a lehetőségek határait is kijelöltük. S mivel érzi, hogy a javasolt többnyelvűséggel nyújtott lehetőségek pótlólagos magyarázatra szorulnak – gyanúm szerint nem is a kisebbségek, inkább a többség irányában –, a továbbiakban még jobban lebontja a többnemzetiségű állam mítoszát.)


DC: Elfogadhatatlan a román államot többnemzetiségű államként meghatározni. A demográfia minden érve ebbe az irányba mutat, beleértve a népszámlálásokat is, amelyek során kiderült, milyen nyelvet beszélnek a megkérdezettek, olykor egészen mást, mint amit etnikai önmeghatározásuk alapján vártunk volna. Léteznek cigányok, akik cigányul – anyanyelvükön – beszélnek, vagy magyarul, vagy románul. Léteznek ukrán etnikumúak, akik nem beszélnek ukránul, mint ahogy léteznek németek, akik a Wasser völgyi germán eredetű nyelvváltozatot beszélik, Románia északi részében. Vagy Bukovinába távozott magyar székelyek.


(CSG: – A nyelvek ismerete, különösen szomszédsági viszonylatban, barátom kedvenc témája. Kissé vesszőparipája is… De igaza van! Fölösleges is megzavarni – hadd fejtse ki a többnyelvűség elfogadásának megannyi argumentumát.)


DC: Ami engem illet, Románia állampolgárait arra biztatnám, hogy ismerjék a belső és külső szomszédság nyelveit. Vagyis, bátorítanám a románokat, hogy tanuljanak meg bolgárul, magyarul, ukránul, oroszul, németül, szerbhorvátul. Több érv is szól e mellett: hogy példát mutassanak, hogy ne lehessen őket „eladni” vagy „megvásárolni” végletes vagy mindennapi helyzetekben, hogy a kölcsönös tisztelet jeleként, párbeszédet folytassanak a szomszéddal, az ő nyelvükön. Az így szerzett erkölcsi haszon nevetségessé teszi azt az ostoba felfogást, miszerint e nyelvek ismerete fölösleges, mivel hogy úgymond kívül esnek a nemzetközi nyelvek körén. Tiszán túli őseim, a kárpátaljai Tiszafejéregyházán (Biserica Alba) beszéltek ukránul és lengyelül is, de románok voltak és megmaradtak annak.
A nemzetközi nyelvek, mint például az angol, amely öt évtizede vált uralkodóvá, vagy az orosz, a szovjet birodalom idején, nerm csak a rajtuk keresztül megvalósuló kommunikáció hídjai, de a nagyhatalmak gyarmatosító eszközei is. Ezeket e nyelveket nem kell elvetni, ahogyan nagy ostobán az orosszal tettük, az ötvenes években, középiskolásként, de öncélúan fetisizálni sem szabad. A spanyol, a portugál vagy az olasz, az arab nyelv egyfajta klasszikus változata vagy a kínai ismerete olyan erények lesznek a románok esetében (akik az 1990 óta bekövetkezett Restauráció éveiben migránsokká lettek), amelyekre szükségük lesz, párhuzamosan az érintkezési területeken beszélt orosszal, szerbbel, bolgárral vagy magyarral egyetemben.


(CSG: – Félő, hogy ez a megközelítés csak a magam fajta embert nyugtatja meg, és nem azt, kait én szeretnék, ha megnyugtatja. Kíváncsi vagyok, hányan állnak majd az elképzelés mögé azok közül, akik mostanig alé és fölérendeltségi viszonyt képzeltek a nyelvek világába, s ennek megfelelően rendezték be az életüket. A következő passzus pedig, mivel címzettje a magyar kisebbség, elaltathatja a korábban esetlegesen fölébresztett érdeklődést.)


DC: Egyes erdélyi magyarok és magyar ajkú székelyek elvakultsága megdöbbentő. Úgynevezett egységes etnikai, homályosan megfogalmazott, s az etnikumközpontú propagandában éppen ezért hatásos. faji érdekek nevében megfeledkeznek az osztálykülönbségekről. Egyesek a közösségi gettóba zárást tűzik ki célul és történelmi gyökerű agresszivitással viszonyulnak a románokhoz mint homogén tömeghez, akiket a dualista birodalom fő ellenségeinek, haszonélvezőinek és felszámolóinak tartanak, minden egyéb geopolitikai témát a végső irredenta célnak rendelve alá.


(CSG: – Vitapartnerem érvként szolgáló illusztrációval is szolgál, s előadja azt a történetet a Húsvét-szigetek lakosságáról, amely párbeszédünkben ekként szerepel: „Mielőtt fölfedezték volna őket, a sziget lakossága két táborra oszolva ellenségeskedett egymással. Majd a semmiből felbukkanó európaiak járványokat, idegen szokásokat és minden egyéb bajt hoztak a szigetlakókra, nyomukban csak úgy hullottak, mint a legyek. Függetlenül attól, hogy azelőtt melyik táborba tartoztak…” A történet egyben apropó kíván lenni a jelenkori balkáni fegyveres harcok, az ukrajnai és a szíriai helyzetre.)


DC: Amikor a cigány etnikai csoport, amely jelenleg megosztott, odáig jut, hogy gazdasági potenciálja átütővé válik, s vezetői révén majd területi autonómiát kér Magyarországon, ahol e közösség sűrűsége és agresszivitása jelentékeny, vagy éppen Románia északi és – miért is ne? – déli részén, és ennek nagy a kockázata, a magyarok, valamennyi magyar felébred majd jóvátételi álmából, s visszanyerve szellemi-társadalmi éberségét, valós érdekeihez illően együttműködik a szomszédokkal, csillapítja a most felszított tüzet. Remélem…
Magyarország jelenlegi politikája, megnyitott frontjaival Szerbia, Szlovákia és Románia felé, öngyilkos vállalkozásnak tűnik a szememben.


(CSG: – Fenyegetés lenne a fenti vízió? Gondolatilag meghosszabbítva jövőképként is elképzelhető a következő évtizedekre. Szerencsére, DC nem folytatja a meggyőzésnek ezt a formáját s a továbbiakban a többnyelvű állam gondolatával kapcsolatos történelmi előzményekhez, dokumentumokhoz folyamodik. George Baritiu fia, I.G. Baritiu – Camil álnéven – írja 1883-ban a nagyszebeni Observatorul hasábjain…)


DC: „Amiként a szabadság és a civilizáció nevében sok bűnt követtek el, amiként az igazság nevében sok törvénytelenséget követtek s követnek még el, , ugyanúgy sok bűnt és számtalan igazságtalanságot követtek s követnek el mind a mai napig a nem-magyar nemzetiségek számlájára, a magyar állam és a politikailag egységes magyar nemzet eszméinek nevében. E két fogalom a magyar kormány és politikusok friss találmánya…”; „Annak dacára, hogy a régi osztrák állam történelmi alapja a föderáció, s annak ellenére, hogy Szent István királysága szövetségi állam, annak dacára, hogy maga a dualizmus nem egyéb két, többnyelvű állam közötti kétoldalú szövetségnél, mégis keserűen látjuk és érezzük, hogy a magyar állami jog korszerű elmélete nem kívánja elismerni annak többnyelvű mivoltát, s meghirdeti viszont a magyar állam és a magyar politikai nemzet egységét.”; „Az Ausztria és Magyarország közötti dualista egyezmény, a sadovai katasztrófa után, nem szüntette meg az osztrák állam régi egységét, mert akkor föl kellett volna számolnia a dinasztia és a hadsereg egységét is, következésképpen akik azt a szerencsétlen paktumot megkötötték, vagyis Beust báró és Deák Ferenc nem az osztrák és a magyar politikai nemzet nevében tették, hanem Ausztria és Magyarország mint többnyelvű országok nevében.”


(CsG: – Következik tehát az elképzelés kifejtése, amely akár az eddigi okfejtés kulcsa is lehet. Partnerem hangvétele ezúttal is érezhetően kategorikusra vált: „eddig, és ne tovább!”)


DC: A többnyelvű állam elképzelése érdekesnek tűnik a számomra, és ebben az összefüggésben még nem találkoztam vele.
A többnyelvű állam nem azonos a több nemzetiségű állammal. Ez számomra nyilvánvaló. Elfogadható, mint feszültségoldó, stabil megoldás, hogy elkerülhető legyen, példának okáért, a beolvadástól tartó magyarok identitásválsága, konkrét szervezési meghatározásként alkalmazható romániai viszonylatban, a többnyelvű állam fogalma alapján, mint a belső szomszédságok egyes kisebbségei célkitűzése. De nem fogadhatók el az erőszakolt, súlyos bomlasztó következményekkel járó a többnyelvű államtól a soknemzetiségű államig terjedő formája, beleértve a határok és az államiság megváltoztatásának lehetőségeit is. Még akkor sem, ha ez az Európai Unió konstruktívan integráló, de egyenlőtlenséget teremtő útján megy végbe, hát még, ha destruktív módon, vidéki államocskákra szakítva, kívülről vezényelt erőszakos módon; ami szétverte Jugoszláviát, készen áll, hogy megsemmisítse Belgiumot, Spanyolországot. Ez a törekvés erőelvonással járt, geopolitikai űrt teremtve, amit a nagyhatalmak sietősen igyekeznek betölteni, gazdaságilag és stratégiailag uralni.
Elmagyaráztam és ezután is megpróbálom még elmagyarázni magyar beszélgetőtársaimnak, akik még megmaradtak…


(CsG: – Ami ezután következik, abban szó szerint is érintve érzem magam, s minden ezutáni szavát kétszeresen is magamra veszem, elraktározom, de már nem kommentálom; elfogadom olyannak, amilyennek DC szánta: kijelentésnek, imperatívusznak, ki nem mondott, burkolt figyelmeztetésnek.)


DC: A széthullás szerencsétlenséggel jár, egy megoldás úgy is születhet, ha más szintre emeljük a vitát, ha elvetjük a visszahúzó mintákat és magasabb szintű, vitában egyeztetett megoldásokat vetítünk magunk elé. Ám ez a feltétel Romániára is érvényes, Erdélyhez, Bukovinához és Besszarábiához fűződő viszonyrendszerében. Románia, még ha egyesülne is Moldovával vagy Bukovinával, nem válik olyan állammá, aki egyedül ellenállhatna a birodalmi nyomásoknak, annak tudatában, hogy a szocialista tábor volt államai közül valamennyi hasonló birodalmi nyomástól szenvedett és szenved.
A saját magunk naiv túlértékelését, a megoldások önfejű keresését meg kell haladnunk, a helyzet ma már nem az, mint 1920-ban volt. Miután a kommunizmus félbe szakította, a nemzeti kiteljesedés nem teremthető meg ugyanazokkal az eszközökkel. Valamennyi említett állam esetében, az önazonosság kiépítése nem valósulhat meg, csak ha kiküszöbölik a potenciális ellenségeskedések maradékát. Amennyiben képtelenek vagyunk egyenlő partnerekként tárgyalni, külön-külön és együttesen is, a birodalmi politikák szorgalmazói felfalnak bennünket, a „kominternista kapitalisták” segítségével, akikről tudjuk, hogy nem a javunkat akarják, hogy csak a behódolást, a vak engedelmességet várják tőlünk, azt, hogy globalizált entrópia révén agyatlan fogyasztók egynemű tömegévé váljunk, az identitás nélküli termékek nagy felvevőpiacán. Az identitás entropikus beolvasztása nem az egyedüli megoldás. Egyesülve szembeszállhatunk vele.


Előzmények: 1. rész 2. rész3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész8. rész, 9. rész

2018. február 1.

1 hozzászólás érkezett

  1. Klein Ágnes:

    Többnyelvű lenne Románia igazából, ha megfelelő tankönyvek is léteznének a nemzetikisebbségek oktatási intézményeiben: ovódától elkezdve főiskoláig az állam nyelvének, a román-nyelv magasfokú elsajátításának érdekében …

    Nem elég egy nyelvet fűlután “beszélni”. Csak annyira elegendő hogy a kerítésen keresztül traccsoljál a kedves szomszédoddal. :-)

    http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=575

Szóljon hozzá!