Ágoston Hugó: Milyen évünk lesz?

Tegnap, január 31-én azt álmodtam, hogy még nem vagyok túlkoros, és a neves erdélyi hírportálnál épp jóslat-összeállítást szervezünk az új évről, a publicisták – a sok jóska, teljes állományban! – egymást licitálják túl, hogy olvasóinknak kapaszkodót nyújtsanak az új évhez…. Aztán felébredtem.

Immár ébren olvastam egy világhírű tudós vízióját: ez év májusában az emberiség végre találkozik a földönkívüliekkel, és nem sok köszönet lesz benne. Annak mindenképpen örülnünk kell, hogy ez az invázió – számomra születésnapi ajándék – a magyarországi választások után következik be, mert ugyebár a kozmikus migránsok befolyásolnák a szavazás eredményét, veszélyeztetve a parlamenti kilenctizedet.

Szerintem azonban lesznek ennél fontosabb események is. Donald Trump, az USA elnöke évértékelőjének megtartása után végül megteheti, amit már jósoltam: tanácsadójának és veszekedőtársának nevezi ki Traian Basescut és Gigi Becalit, miután rájön, hogy nincs más, akitől tanácsot kérnie és akivel veszekednie. A román antikorrupciós modell és a telemea túró vámmentesen kerül a Fehér Házba és a New York-i piacokra. A két nevezett román nemzeti hős Deveselura költözik, rakétákkal doppingol, majd egy betonbunkerbe vonul, akkor a kapcsolat megszakad.

Fontos lesz, hogy a román-magyar határon végighúzódó kerítésnek csak az odaáti oldala készül el, megakadályozandó a Magyarországra titokban már betelepített migránsok Romániába menekülését.

Ugyanakkor bejön a kétmilliárd eurós magyar támogatás az erdélyi magyar egyházaknak és médiának, minek nyomán a budapesti sajtó is átköltözik Erdélybe, Mészáros Lőrinc pedig átveszi Teszári Zoltántól a Digi Tévét.

Bukarestben letartóztatják Liviu Dragneát, a kabinet a vészbukon próbál menekülni, hiába. Ezzel befejezettnek nyilvánítják a korrupcióellenes harcot. Kormányt Monica Macovei és a civil szervezetek, vagyis Alina Mungiu-Pippidi alakítanak. Ezzel „három a kislány”, ugyanis megkezdődik LCK szentté avatása, a nagy kérdés, hogy ezt kövesse-e vagy előzze-e meg jelölése az államelnöki tisztségre. A DNA ugyanis előszedi KWI – a dossziékban „Kiwi” – korrupciós ügyeit, mire a néma levantei államelnök húszperces nyilatkozatban jelenti ki, hogy „a pönálisoknak nincs mit keresniük se itt, se ott, se hol”, és felszívódik a történelem ködében. (A nyilatkozatot egészében, szöveghűen idéztük.)

Fészbukos kommentelők Mutyiland és Árdéj több városában békemenetet szerveznek az Európa Tanács (ET), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Emberi Jogok Irodája (ODIHR) és az Európai Parlament, további világszervezetek, a római pápa és más liberálbolsevik vélemény(de)formálók ellen, közben iránymutató jelszavakat skandálnak a VP-t (a vörös pestis) szidva, az SS-t (Stop Soros) éltetve.

Miközben ezeket a jóslatokat varázsgömböm segítségével kigyöngyöztem, kezembe akadt egy brit próféta vérkomoly jóslatairól szóló anyag – ő az, aki korábban előrelátott olyan abszurd fejleményeket, mint a Brexit vagy Donald Trump győzelme. Craig Hamilton-Parker (ez a neve az úriembernek) olyasmiket vett fel a listájára, amiket én bizony nem vettem volna fel, mert túl gyászos közeljövőt jósolnak. (Ráadásul a migránsokat, a fő veszélyt, ami miatt falvainkban az emberek már ki sem mernek menni az utcára, meg sem említi.) Íme CHP néhány feleslegesen pánikkeltő fenyegetése: – amerikai egységek csapást mérnek Észak-Koreára egy fontos kereskedelmi útvonal felrobbantásával; – Kim Dzsong Un hatalmát megdönti a saját népe; – kísérlet történik Donald Trump vád alá helyezésére; – elsüllyed egy amerikai hadihajó; – Theresa May brit kormányfő hatalmon marad; – terrorakció egy Nagy-Britannia-i autosztrádán; – Nápoly közelében, a Pozzuoli-öbölben óriási vulkánkitörés (a Campi Flegrei szupervulkán utoljára 1538-ban tört ki.); – egy biológiai terrortámadás nyomán világméretű influenzajárvány pusztít; – vegyi terrortámadás Londonban vagy Berlinben; – az euró összeroppanása miatt sztrájkok az egész Európai Unióban, különben is rossz éve lesz a világgazdaságnak. Befejezésül, most látom, álmomban volt egy jövendölésünk, amit szinte elfelejtettem: 2018-ban mind jobbak leszünk.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása / Vélemény rovat, 2018. február 1.

2018. február 2.

Szóljon hozzá!