Félpercesek margójára

Vannak emberek, akik – kezdeném a mondandómat, de lehanyatlik a tollam. Mindjárt mentséget, magyarázatot keresek annak, akiről-amiről írni szeretnék. Hogy abszurd világban az a normális, aki úgy gondolkozik, ahogy lehet. Abszurdisztánban normális az abszurd. Mégis, úgy nézem innen, az országhatár széléről, mint aki abszurdot olvas. Nem normális, aki ilyet ír. És azon gondolkozom, miért is van bennünk ez az elferdült gondolkozás. Mármint, hogy abszurdnak látom, ami természetes abban az országban.
Gergely Tamás írói világáról beszélek.
Vadmalac-félperceseit olvasva egyre jobban értem, mit mondanak. Én is abszurdizálódom? Humor ez, de nem a normális fajtából. Nem is akasztófa. De Hofi sem. Olyan Tamásos. Vannak ráhajazó ismerőseim, például Székely Szabó Zoltán humora – de mégis teljesen más. Viszont értem kettejük egymás iránti rokonszenvét. Ebből fakadhat.
Ha benne vagy a sűrűjében, nehezebb látni, mert tele a szemed. El kell menni messzebbre, hogy ráláss arra, miből jöttél. Miből vagy. Mintha azt, ami piszkált, amíg benne voltál, akkor foghatod fel igazán, amikor kijössz belőle. Megértheted, hogy miért nem értheted. Minimum ezért van szükség a szabadságra. Hogy ne üljenek rá a füledre, meg a szemedre. (Kívül már a kutya se törődik veled, szabadon pusztulhatsz bele a honvágyba, amit Abszurdisztán után érzel.)
Nemrég hallottam azt a kifejezést: elemelés. Nem a lopás irodalmi változata értelmében, hanem amikor a témát az őt megszülő térből-időből elemeli, kiemeli, megmutatja, foglalkozik vele az alkotó. Az értelmező, a vizsgálgató, az olvasó. A gondolkozó.
Ezt a furcsa költői elemelést érzem Gergely Tamás Vadmalac félperceseiben is. Mint a legszigorúbb, filozófiai kánon illetékeseinek beszélgetésébe belekottyintó, az adott témát egy emberibb szférába átemelő attitűd, hogy ezzel a kifejezéssel éljek. Mert ez esetben tényleg erről van szó. Egy magatartásforma, hozzáállás-projekt, túlélési tervezet, más látószög. Olyan fénytörés, amiben az emberi csillan meg, Abszurdisztán abszurdizálódott egyedei között. És ehhez a fókuszáláshoz csak kívülről, alulról, felülről, oldalról lehet jogot szerezni.
Sokat gondolkozom az elvándorlás problémáján, a maradás nyomorán, a menekülés stratégiáján, a hűség Kőműves Kelemen szindrómáján, honnan hogyan fest, változik-e a lényeg. Az ember. Mi a fontos. Hogy lehet elviselni, el kell e viselni, el lehet e ítélni, meg kell e ítélni mindent.
Gergely Tamás Vadmalac családja egyszerre lázad, elszenved, átél, átgondol, átröhög, átsír és felülemelkedik a életen. Ez a helyzet. Ítéljétek meg – mondja.
Nemsokára megjelennek Vadmalac félpercesei.

2018-02-03
Nászta Katalin

2018. február 4.

1 hozzászólás érkezett

  1. Marianna:

    Örülök, hogy olvashattam.

Szóljon hozzá!