Két vers egy témára – Hadnagy József és Albert-Lőrincz Márton

Hadnagy József: Égen és földön

Rengeteg mindent tettem én,
fehéret, színest, feketét,
és mind élnek, jönnek-mennek…
Ők vagyok én, mindaz, ami voltam;
s vagyok még, mint leltár a fiókban.

Egy pohár víz! Ennél többet adtam.
Talán ezért lesz az egyetlen jutalmam.
Mi és mennyi, nem firtatom,
én itt a földön szomjazom.

Sok ingből egyet sem adtam oda
(esetleg a használtat, rongyosat) –
ezért biztos nem jár örömóda
sem égen, sem földön.

Sok széken nem ülhetek egyszerre,
magam ülök mindegyiken szerre,
nem legyőzötten, sem diadallal,
szemben hol az egyik, hol a másik fallal,
égen és földön.

A szükségesnél több az ágyam
is, álmaimért sorban állnak,
és mindegyikben azt álmodom,
ilyen leltárral elkárhozom,
égen és földön…


Albert-Lőrincz Márton: (Tettem-vettem)

Tettem vettem, lót-futottam,
sorompókat átugortam,
kertdeszkákat félretoltam,
félig égve, félig holtan,
kerekekre láncot fűztem,
ostort fontam kíngyötörten.
És mind megvan, amit bőszen
fába, vasba, kőbe véstem,
vagy éppen a hópernyére,
félig holtan, félig égve.

2018. február 8.

Szóljon hozzá!