A férfiúság asszonyi mása

Áprilisban lett volna 83 éves VITÁLYOS ILDIKÓ.
Ha életében nem, halálában üzeni most már örökké: a színésznek játszani kell!
Egyszer csak elküldték nyugdíjba. Attól kezdve nem járt színházba. Otthonról figyelte vérző szívvel, mit művelnek imádott színházával.
Mikor beszélgettem vele, az akkor nemrég elhunyt kollégái felett is úgy szomorkodott, akkor hasított belém, milyen véges az élet. És ez a pálya. De azok a pályatársak a halálukkal búcsúztak a színpadtól. Péterffy Gyula, Pásztor János, Horváth Béla, Nagy Dezső – hirtelen egyszerre sokan. Ildikó még játszott.
Most pedig meghalt. Évtizedekig élt egyedül lepusztult, egyik többszázados régi épületében Kolozsvárnak. És nem tette be többé a lábát a színházba.
Úgy küldték el nyugdíjba, hogy még ereje teljében, bőven játszhatott volna. De már nem fért bele az új igazgatói koncepcióba.
Most meghalt. Tudtuk, hogy ez jön. Megtettem-e mindent, amit kellett? Ez gyötör. Elmondtam neki az evangéliumot. Imádkozott. Szokott. Templomba is, a közeli Farkas utcaiba, amíg járni tudott egyedül, el-elment. Imádságos szíve volt.
Hűtlen szerető a színház. Mint megunt játékszert, félredob. Nem vádolok. Állapítok. A bánat, mint a rák, kusza szálaival behálózza az áldozatot.
Szomorkás, búgó hangja volt, de teli bájjal. Ha nőt akartál látni, őbenne megláthattad Évát, az örök, gyönyörű társat. A vágyódó, csupa szív, csupa érzés, csupa játék finoman megfestett vásznát. Semmi kiszögellés, durvaság. A megtestesült anyanő, királynő, szűz kurtizán. Elmondhatatlan. Nem láthattam gyakran, Az öreg hölgy látogatásá-ban, Dürrenmatt darabjában szerepelt meghívott vendégként nálunk, Sepsiszentgyörgyön. Kedve, lénye besűrítette a színpadi, színházi, öltözői atmoszférát. Ahogyan létezett, vonult, szenvelgett, fájt – azt a mindig újra meghódítandó nőideált láttatta, akiért odavagyunk. Hogy olyanok legyünk, mert ilyenek vagyunk, ha nem is mutatjuk, ha el is takarjuk. Ő nem titkolta, milyen a nő. Alávetett a férfinak, de épp ezzel egyenlő. Hiszen milyen talapzat nélkül a szobor? Nő nélkül egy férfinak sem hódol senki igazán, ha nincs amin annak megállni büszkén.
Ez volt Vitályos Ildikó. A férfiúság asszonyi mása. A megtestesült légiesség. A hangja, a mozdulatai. Szivárványszépek.

2018-02-09

Nászta Katalin

2018. február 9.

4 hozzászólás érkezett

  1. Demeter Maria:

    Milyen megindító szép írás.

  2. Barta László:

    Méltó megemlékezés A SZÍNÉSZNŐRE! KÖZELRŐL LÁTTAD,TAPASZTALTAD ÉS A LÉLEK, A NŐIESSÉG MÉLYSÉGÉT IS MEGÍRTAD VELE KAPCSOLATBAN.

  3. Botár Endre:

    IGEN ILYEN VOLT … NŐ VOLT!..,SZÍNÉSZNŐ! ILYEN A CSODA… ÖRÜLTÜNK HA A SZÍNPADON VARÁZSLATOS “BŰVKÖRÉBE” KERÜLTÜNK…NEKEM MEGADATOTT,KÖSZÖNÖM,BOLDOG VAGYOK! NYUGODJ BÉKÉBEN ÉS EMLÉKEZŐ SZERETETEMBEN,ÉDES ILDIKÓ.

  4. Para Olga:

    Nagyon szép nekrológ, örülök, hogy olvashattam.

Szóljon hozzá!