Zsigmond Enikő: “Töppet a Hargitán túl deb metyek…” (1)

(E. Vilmos, alias Bélyeg Vili, csíkszerdai túratársunk, avagy egy túranapló 1980 aug. 20 – 31 között)


A csíki Jöjjön velünk túramozgalom keretein belül, minden év nyarán egy több napos túrára került a sor, az ország valamelyik híres turisztikai helyszínére. A 12 napos „Bánáti túra” történéseit nekem kellett megörökítenem a csapat kérésére. Nem tudom, mennyire sikerült úgy megírnom, hogy más is élvezze, ne csak a még élő résztvevők. Most úgy érzem, nyilvánosságra kell hoznom, hadd lássák a mai turisták, milyen is volt hegyeinket járni „in illo tempore” (abban az időben) azaz az „átkosban”.

Augusztus 20, első nap.

Többszöri nekifutással indultunk Csíkszeredából, 9 órakor az autóbusz állomásról. A szomszéd Madéfalvára mentünk, mivel a Galac – Temesvár gyors nem jött be Csíkszeredába, és csak az akkori csicsói állomáson érhettük el. Már-már úgy látszott, egyesek lemaradnak, pedig mennyit készülődtünk, hányszor pakoltuk ki és be csomagjainkat, amíg minden egybe állt, a helyére került. Sok mindent kihagytunk felszerelésünkből. Így például nem vittünk sátrat, csak jó nagy nejlon fóliákat, amiket a túrán sátorként használtunk, de így is elég volt a cipelni való. Nyögve botorkáltunk az óriási hátizsákok alatt, de ez nem, hogy megtörte volna, inkább fokozta jókedvünket.
A lemaradottak is befutottak rendre a madéfalvi állomáson, ahol sikerült a jegyek dolgát simán és kedvezmény nélkül megoldani.
Először nem tudtuk, hányan leszünk. A vonaton túravezetőnk, S. János (a továbbiakban: túravezető Szent János, annyira puritán módon viselkedett) parajdi vegytan tanár végleges népszámlálást tartott. Összesen 23-at számolt össze. Az utazás kényelmesen zajlott, miközben ki nem fogytunk a szívélyes kínálgatásokból. Mindenki így próbált könnyíteni a hátizsákján! S ez a szokás mindvégig megmaradt a túrázások alkalmával.
Este 7 óra felé Lugosra érkeztünk. Egyik túratársunk, a Túrababa becenévre hallgató, szépséges D. K. Maya jóvoltából rövidesen csíkszeredai „házigazdánk” akadt, aki nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátotta a város strandját és egyetlen kerthelyiségét – összes termeivel, medencéivel és bivak helyeivel együtt. Sz. György újságíró, aki a strandra vezetett, a szúnyogokat ráadásnak adta. A kiadós vacsora után el-elszöktünk fürdeni a pompás úszómedencébe. Ezt ki meztelenül, ki fürdőruhában hajtotta végre. Nem botránkozott meg rajtunk senki, csak a békák, akik velünk együtt ugráltak be a langyos, tiszta vízbe. Tisztálkodásunk a „Holdfény szonáta” kíséretében zajlott, amit a szomszédos kerthelyiség unatkozó zongoristája tudtán kívül szolgáltatott. Később jó szívvel aludtunk volna, de a szúnyogok szemtelensége határtalan volt. Így aztán jobbnak láttuk hajnali 4 órakor tovább állni. Indultunk Karánsebesbe, majd átszállással Resicára. A kohászváros kiábrándított. Igen piszkos, rendetlen volt, de nagyon jól ellátott. Csodálkoztunk, hogy itt minden van. Persze, a munkásosztállyal még a Kárpátok Géniusza sem mert újat húzni.

(Folytatjuk)

2018. február 12.

Szóljon hozzá!