Nagy László Mihály: A pisztráng rád vár

„Gombát eszünk vacsorára” – mondta Sándor, amikor a tüzelőt a kályha alá rakta, s felesége épp az érclábosban a sercegő szalonnára ütötte a tojásokat. Hajnali öt óra volt, ezért még morcosan megkérdezte: honnan veszel ilyen hülyeségeket, napok óta nem esett, szárazság van. Nem hogy gomba legyen, de a virágaink, a zöldségek is leszáradnak. Csillagos az ég, ma is dög meleg lesz. Gomba, gomba….
„Berta, ma este gombát eszünk, és kész!”
Sándor erdőpásztor volt, megette a reggelijét, leöblögette egy pohár almaborral, s a pipáját tömte, amikor a hirtelen beborult égen átcikázott a villám és akkorát dörgött, hogy Berta kijött, összecsapta a kezét és azt mondta: te Sándor, honnan tudtad ezt, amikor kiengedtem a majorságot, még csillagos volt az ég! Sándor nem válaszolt, erdőpásztor volt, aki a fákkal, patakokkal, tavakkal, halakkal nem sok szót váltott, de jól kijöttek egymással. Pajtaközepén, ahol laktak, csak annyit mondott mindenki róla: Sándor nem lelkipásztor, ő erdőpásztor. Imádkozni így nem jártak hozzá, de ha kellett valami, gyógynövény, gyógyvíz, kivágható fa, cserje, egy jó kaszáló, máris hozzá fordultak. A falu, csordakihajtástól esti csorda hazajövetelig élte a maga életét, a mezőn, az erdőlésen, egészen az esti padra kiülésig, amikor a férfiak lementek a falu végi kurtára. A kémények füstölögtek, a víz főtt a fazékban, az asszonyok megszitálták a puliszkalisztet, s a Bodrik máris csóválták a farkukat.
Egy ilyen kiülteken a pletyka arról szólt, hogy a Felszegi kút vize olyan rossz lett, se a borsó, se a paszuly nem fő meg benne, olyan kemény marad főzés után, mint a makk. Sokan az Alszegből, vagy a Központi kútból cipelik vedresleg a vizet. Itt tartott a pletyó, amikor megjöttek a férfiak a korcsmából, Sándort kérdezték meg az asszonyok, hogy mit lehet tenni.
Sándor pödört egyet a bajszán és azt mondta: érzte ő is, hogy beteges a víz, de majd ő meggyógyítja. Másnap egy műanyag zacskóval a kúthoz ment, a vederből vizet öntött bele, majd elindult az Ülök patakán felfelé. Délben jött vissza, a zacskóban egy pisztráng fickándozott. A kúthoz ment, s belesuppantotta.
A Felszeg elszörnyülködött, egyre többen mentek a Központi és az Alszegi kutakhoz, egyre többen mosták Sándort, hogy beledobott egy halat a kútjukba. Telt-múlt az idő, s a kiülteken Lenke azt mondta, hogy a kútból mert vizet, mert fáj  lába, s nem járkál a vederrel, le meg fel, s olyan jól megfőtt a fuszulyka, mint a laska. Másnap mindenki onnan merte a vízét, furán néztek a halacskára, de a borsó és a paszuly főzésében remekeltek. Ekkor Sándor érkezett a műanyag zacskójával, s kimerte a pisztrángot. A fél Felszeg körülállta a kutat s úgy figyelték, mit tesz az erdőpásztor. A gazdasszonyok köszönés féléket mondtak, a férfiak  sugallták, hogy egyikük pálinkát hoz, a másikuk bort, roston sütik, vagy kályhán a pisztrángot, mindegy. Sándor nem szólt egy szót sem, elindult az Ülök patak felé, s kérdésre elmagyarázta:
– Megyek, engedjem vissza a pisztrángot a patakba, elvégzett egy olyan munkát, amilyet egyikőtök se tudna elvégezni. Ha nem is tuggyátok neki ezt megköszönni, hadd menjen, hogy még sok ilyen csodát csináljon, ti pedig menjetek le Katihoz, a bótba, s egyetek halpástétomot!

2018. február 13.

Szóljon hozzá!