Kölcsönsorok: Emil Brumaru

Tisztelt Szerkesztő!

Íme, Brumaru Emilnek, akinek a szakmája orvos és sokáig orvosként tevékenykedett, egy tabudöntögető, erotikus verse.
Az emberek többsége (kb. 99%-a) egy szeretkezést elintéz két szóból, amelyek szintén tabuk. Brumaru ugyanezt megpróbálja leírni egy tízszakaszos versben úgy, hogy élvezhető legyen, ugyanakkor ne legyen túlságosan vulgáris.
Az igazság az, hogy egy ilyenszerű verset nagyon nehéz lefordítani (nagyon keskeny a nyelvi ösvény), ideje lenne már ebben a közegben is egy nyelvújításnak. Amíg egy ilyen verset lefordítok, addig Marin Sorescunak legalább tíz versét tudom lefordítani. Sok a tabu és kevés az általánosan elfogadott, használható (esetleg szótárakban is szereplő) szó ebben a témában, az emberek a struccpolitikát alkalmazzák.
Az orvosok megoldották a helyzetet, ők latin szakszavakat használnak, amelyeket az emberek többsége egyáltalán nem ért, de nem is használ a köznapi érintkezésben.
Kíváncsi vagyok hányan dobnak követ erre a versre, pedig ez az egyik legmérsékeltebb az erotikus versei közül.

Csata Ernő


A vidéki bojár története a pajzán csiklójú szűzzel

A vidéki bojár történetét
A pajzán csiklójú szűzzel,
Pókkörömmel, egy poros, szemét
Cigarettapapírra írtam, az egész,
Átitatva vidám csízvérrel.

Élt egy lótetűs kisvárosban,
Szigorban, régi, nagy latrinák alatt,
Egy bojár, ki bújával taposómalomban
Őrlődve, lelkét nagy nyugalomban,
Tormán szűrt harmattal borogatta.

Harangszóra kelt reggeleken,
Finom lájbit, új nadrágot
Öltött és a kedvelt ösvényeken,
Pitypangot s hangyákat leteperve,
Zavart mosollyal alkonyig kóválygott.

De egy napon kék levelet kapott,
Lila bélyeggel, rózsaszín mézpecséttel.
Mit a bojár borotvával felvágott
És az élete vészterhes utakon
Elindult, mint egy tündérmesében.

Merthogy a tört virágú szűz várta,
Egy törökök lakta helységbe,
Kérve, hogy keréken, lóhalálában,
Jöjjön, amíg ő még szűz leányka,
Korban, tizenharmadik évében.

A bojár jegyet vett az állomáson,
Elutazott a vasúton, nehezen,
Ahogy megjött, ó, a gyors hajadon
A lábait szétvetette mókáson,
Hogy látszódjon finom hímenje.

E gyöngéd rímet, urambocsá!
Mint egy derék alabárdos,
Áll a buja csikló tincsek fodrán,
Hosszú fonatát nem nyírták soká,
Féltek, hogy a fodrász belevágjon.

De ő jámbor alázattal térdre
Esve a domború oltár előtt,
Belekóstol a mély csésze édesébe
És férfiassága elszáll, mint réce
A vízen, majd az ajkai között.

És boldogan játszadoztak, távol
A rossz világtól, forogva az ágyban,
Hogy minden rész kéjben úszkáljon,
De ennek külön kötetet szánok,
Bekötve málna hártyájába.

Írok, megingatva nehéz tollnokokat,
És megtudod, ó, olvasóm e mögött,
Azokat a telt és zsenge dolgokat,
Amik az ágyban kitöltik a hajnalokat
Az angyali szerelmesek között.

(Fordította Csata Ernő)


Povestea boiernașului de țară și a fecioarei cu lindic zglobiu

Povestea boiernașului de țară
Și a fecioarei cu lindic zglobiu
Am scris-o pe foiță de țigară,
Trântit în praf, c-o de păianjen ghiară,
Muiată-n sânge vesel de scatiu.

Trăia-ntr-un târgușor cu coropâșniți
Prinse-n țâțâni sub vechi latrine mari
Un boiernaș ce-și da tihnit prin râșniți
Tristețea și-și punea pe suflet prâșniți
De rouă strecurată prin mărar.

El se trezea în zvon de biblice,
Jiletca fină, proaspătul nădrag
Le îmbrăca și pe cărări propice,
La păpădii zdrobind și la furnice,
Până-n amurg umbla c-un zâmbet vag.

Dar într-o zi primi un plic albastru
În timbre mov, peceți de miere roz.
Cu briciul boiernașul cel sihastru
Îl despică și-al vieții lui dezastru
Pornitu-s-a precum un basm frumos.

Căci îl chema fecioara-n flori surpată,
Dintr-un ținut cu iz aliotman,
Rugându-l iute-n orice are roată
Să vină cât mai este încă fată
La vârsta ei de treisprezece ani.

Și boiernașul, luând bilet la gară,
Călători pe-al liniei fier grav
Și-abia ajuns, oh, grabnica fecioară,
Picioarele își desfăcu, sprințară,
Ca să-i arate himenul suav.

Și, Doamne! iartă-mi gingașele rime,
Ca un destoinic halebardier
Lindicul dalb sări-n cârlionțime
De plete lungi ce nu le tunse nime,
Fiindu-i spaimă a-și tocmi frizer.

Ci dânsu-ngenuncheat smerit în fața
Altarului bombat pe dinapoi,
Gustă din ceașcă-ntâi adânc dulceața
Și bărbăția lui trecu ca rața
Pe apă printre buzele-i apoi.

Și fericiți jucatu-s-au, departe
De lumea rea, rostogoliți pe pat,
Lin desfătându-și fiecare parte,
Dar pentru asta un volum aparte,
În pieliță de zmeură legat.

Voi scrie, clătinând condeie grele,
Și-atunci, o, cetitorule, vei ști
Acele lucruri durdulii și frele
Ce se întâmplă-n zori sub păturele
Între îndrăgostiții serafii.

 

2018. március 12.

8 hozzászólás érkezett

  1. B.Tomos Hajnal:

    Nem, követ nem dobok erre a versre, viszont olvasva olyan érzésem támadt, mintha csupasz kézzel ganajban vájkálnék. Nem a prüdéria iratja velem ezeket a sorokat, hanem az sajnálkozás. Miért fundál ki egy mai költő tiz hossszú szakaszt puszta tabudöntögetésből, (ahogy a költő mondja”megingatva nehéz tollnokokat”)hiszen maga a téma már untig ismert a legapróbb részletekig még a tizenhárom éves tinik előtt is, mármint “amik az ágyban kitöltik a hajnalokat”. Egyébként a forditás tényleg embert(forditót)próbáló munka lehetett. Gondolok itt a “lindic” szóra amely meglehetősen pórias a román nyelvben, de magyaritani csak orvosi szakszóval lehet.

  2. Csata Ernő:

    Kedves Hajnal!
    A tabudöntögetés itt, nem magára a témára vonatkozik (ebben a témában az elektronikus- és írott sajtóból is ömlik az információ, trágárabbnál trágárabb megnevezésekkel), legalábbis az orvos-költő szempontjából, hanem a megfelelő szavak pironkodás nélküli használatára. A vers témája egyébként banális, eléggé elkoptatott.
    Egyik interjú alkalmával elmondta, mint orvos, hogy az orvos-páciens találkozókon mennyire kínosak lehetnek a beszélgetések, mert nincsenek általánosan elfogadott (köznyelvi) szavak, amelyek szerepelnének a szótárakban az ilyen helyzetekre, így aztán kezdődik a pironkodás, mutogatás arra felé, vagy a férfiak részéről a nevezgetés, hogy Dezsővel ez van, vagy Gazsival az van. A nyelvi szókincs tisztába tétele helyett homokba dugjuk a fejünket, hátha magától megoldódik, de egyetlen nyelvújítás sem oldódott meg magától. Nagyon sok régi szavunkat, ebben a témában, lejárattuk a családi veszekedések, vagy a fergeteges káromkodások lövészárkaiban, miközben prűdebbeknek akarunk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk.
    Történetesen, ha a régi magyar népmeséinket olvassuk, vagy éppenséggel Janus Pannoniust, akkor nagyon sok erotikus helyzettel találkozunk, amit egyszerű természetességgel kezelnek, semmi szorongás vagy feszültség nélkül (jaj istenem, mit szól majd a világ).

  3. B.Tomos Hajnal:

    Sajnos, nem olvastam azt az interjút, igy aztán nem ismerhettem a költő valós inditékait, sem a vers célját.

  4. Csata Ernő:

    Kedves Hajnal!

    Mindenképpen nagyra értékelendő, és köszönöm, hogy nő létedre, gátlások nélkül szóltál hozzá ehhez, az úgymond, sikamlós témához. Valószínű én sem fogok ebben a témában fordítani, mert rá kellett ébrednem, hogy nincsen meg a szükséges szókincsem, pedig azt hittem, hogy ebben a témában (koromat tekintve) már szinte mindent tudok, pedig dehogy.

  5. Hobbiszakács/Skandikamera:

    ”De rouă strecurată prin mărar.” – ”Tormán szűrt harmattal borogatta.”

    A harmatnak mindegy, de más szövegösszefüggésben – a fordítói szabadság tiszteletben tartása mellett – merészkedem felhívni a figyelmet arra, hogy nem mindegy, hogy kaporral vagy tormával esszük a főtt marhahúst.

    :-)

  6. Klein Ágnes:

    Kedves szerkesztők!
    Elnézést kérek, hogy beleszólok ebbe a tabudöntögető társalgásba mint NŐ és képzőművész.

    Románok között kell élni, a férfiak társaságában dolgozni, ebben az esetben az “ember” megedződik, hogy az ilyen “ganyé” nyelvet megértse és ne “pironkodjon”. Természetes az asszony-ember ilyen fajta társalgásokba nem kapcsolódott be soha és nem is várta el senki.

    A napokban néztem egy pár nagyon nívós “új”, bukaresti Mafia témájú román filmet. Az angol fórdító az amerikai slang-et használta a filmre írt szövegben… de nem éri fel az eredeti románnyelv valódi trágárságát.

    Nagyon furcsa a “me too” revolució hajnalában látni, hogy egy író-társ a másik író-társát megkülömböztetve “megdicséri”, hogy hozzá mert szólni NŐLÉTÉRE ehhez a fordításhoz.

  7. Csata Ernő:

    Teljesen igaza van, a mărar kaprot jelent. Én azért választottam a tormát, mert magányos, savanyú életű, lelkét vizes borogatással gyógyítgató férfiről lévén szó, ideillő csípős növényt akartam választani, amilyen a torma is, hogy összhangban legyen a szövegkörnyezettel és aláhúzza, felerősítse azt. Számomra a kapor valami kellemes, illatra és ízre egyaránt (nagyon szeretem a kapros-ordás palacsintát), de a kapron szűrt harmattal borogatta változatnak is ugyanúgy van értelme, szó szerinti fordításban éppen így helyes.

  8. Csata Ernő:

    Kedves Ágnes!
    Itt egy olyan kortárs, román orvos-költő verséről beszélünk, aki a top 10-ben van az olvasottság alapján. Ahogy Hajnal, úgy én is írtam, hogy nem kedvenc költőnkről van szó, de mert ebben az országban élünk, néha bekukkantunk a hazai, román költészet háza tájára is, csupán azért, hogy adott esetben, ha román értelmiségiekkel beszélgetünk, legalább annyit tudjunk a név után, hogy költő, író, színész vagy egyáltalán ki a személy (én Bukarestben végeztem és nagyon sok román ismerősöm van).
    A nők általában prűdebbek, sokkal inkább palástolják a véleményüket, mint a férfiak, a dicséret Hajnalnak ezért szólt, semmi mást nem érdemes ebből kikerekíteni.
    Mindenképpen Önnek is köszönöm, hogy bekapcsolódott a beszélgetésbe és a káfé főnix állóvizén lassú hullámok ringanak.

Szóljon hozzá!