Somorčík Szombath Rozália: Diák

Már második napja vagyunk együtt: én hordom neki a kávékat, ő dolgozik nekem; fekete cserepeket hord a tetőre. Siet, hogy elkészüljön vele, míg megérkezik az eső.
Sohasem érkezik úgy, ahogy a rádió jelenti, és ebben most sem hiszek.

Kiderül, hogy magyar, de az is már csak az utolsó órában, az itteni egyetemen tanul, az idén végez. Mindez szlovákul történik, itt ez a leggyakoribb nyelvi kommunikációs forma, még a magyarságáról való értekezés is, hogy ki az apja, hogy hívják, honnan származik, mi az anyja neve, és hogy nekem mennyi barátom van ott náluk.
Belefogok egy kalács dagasztásába, abban bízok, marad még egy kicsit, és egy kis hazai ízzel a szájában távozik tőlem.
A tészta nem emelkedik, az eső sem érkezik.
Így, mikor már látom, hogy a cókmókját szedegeti, mert már indulna, kifutok hozzá az udvarra, és most már magyarul szólítom meg:
‒ Holnap van a magyar költészet napja ‒, erre felemeli a fejét, miközben tovább tömködi a cuccait szatyrába ‒, szeretném önt megajándékozni egy verskötettel, az enyémmel.
‒ Köszönöm ‒ mondja szép, férfias hangon.

Forrás: Apám, a program működik

2018. április 14.

Szóljon hozzá!