„Ecsedi, te olyan vagy, mint a vasbeton!” (2)

Ecsedi Erzsébet a Shirley-ben

(Folytatjuk az Ecsedi Erzsébet színésznővel készült beszélgetésünket)

• Példaértékű színésznő vagy számomra, ha leseper a sors a pályáról, nem hagyod abba, ragaszkodsz ehhez a hivatáshoz. Nagyon nehéz volt az életed, ahogy én láttam. Biztos nem láttam eleget. Egyedül maradtál, a párod meghalt…
• Hát, nem volt egyszerű.
• Emlékszem, kiköltöztetek egy birtokra.
• Neki volt Örvényeshegyen egy háza, és ott volt a műterme is. Oda költöztünk, amikor Csengi megszületett. Ott laktunk két évig. De azért egy ideig megvolt itt bent a színészházi lakás is, mert néha bent kellett aludnunk. Meg aztán, amikor már több előadásom volt, akkor már itt rendezkedtünk be. Elég hamar visszajöttem szülés után dolgozni.
• Ki segített?
• Csaba volt a gyerekkel esténként, később meg bébiszitter. Anyuék itt laktak egy darabig, nem messze Gyűrűsön, de hát nem tudott beszaladgálni, hogy vigyázzon a gyerekre.
• Cegléden születtél.
• Egy évet éltem ott. Akkor eljött értünk az édesapám és elhozott bennünket Tiszadorogmára, anyámmal. Borsod megyébe. Apám ott élt, öcsém meg a húgom már ott születtek, Mezőcsáton. Úgyhogy aztán falusi kislány lettem. Nagyon élveztem. Nagy kalandjaim voltak a Tiszával. Hihetetlen volt. Többször bele akartam fulladni, beleestem a gödörbe, árvíz volt, beletaszajtottak a vezérárokba, örvénybe kerültem, egyedül jöttem ki belőle – nagyon sok angyal vigyázott rám. Többször átúsztam a Tiszát, oda-vissza. Pedig veszélyes volt.
• Tehát fiús gyerek voltál.
• Igen. Nagyon. Fociztam is a fiúkkal, nem szerettem a „csön-csön-gyűrűt” a lányokkal. Szinte minden évben voltak fiatalok, akik belefulladtak a folyóba, az örvény miatt. Pont azon a nyáron valaki elmondta, hogy ilyenkor nincs más megoldás, vigyázzba vágod magad, és meg kell várnod, amíg kétszer-háromszor lehúz, és amikor lazul, és kidob a szélére, akkor el kell kezdeni szépen lassan kifele úszni. Megjegyeztem, ez mentett meg. Be akartam úszni egy kis szigetre, hogy én ott majd egyedül napozok. Csak hát nem gondoltam, hogy ekkora örvénybe kerülök. Ráadásul már közel voltam, két méternyire a szigethez…
• Ha ilyeneket túléltél, nem csoda, hogy ennyire szívós vagy.
• Én mindig is ilyen masszív voltam. Ezt még a 25. Színház stúdiójában, Györgyfalvai Kati néni – ő tanított minket, nagyon híres koreográfus volt, ő volt az osztályfőnökünk, – mondta: Ecsedi, te olyan vagy, mint a vasbeton. –nevet. – Csak túlélni lehet téged! – Kacag. – Hát igen, amit én akartam, azt nagyon akartam. Aztán voltak helyzetek, amikor elbizonytalanodtam, már így színészileg, hogy valóban itt van-e az én helyem?
• Mi volt az, ami elbizonytalanított?
• Nem olyan szerepeket kaptam, mint amilyeneket szerettem volna. Hogy én úgy gondoltam, hogy elvégeztem azt a Stúdiót… meg se engedték, hogy onnan valaki a főiskolára jelentkezzék, mert az abszolút kizáró jellegű volt. Én egyszer jelentkeztem a főiskolára, nagyon kellemetlen kudarcélményem volt, túljutottam ugyan az első fordulón, de utána olyan megalázó helyzetbe kerültem, hogy … ugye Ecsedi vagyok, e betűvel az elején, … és behívtak a színpadra, de közben egy zsúrkocsin betolták a kávét. Mindenki mindenkivel foglalkozott, iszogatta a kicsi kávécskáját, csak éppen velem nem. És ugyanez a helyzet megint megtörtént velem, akkor már elvégeztük a Stúdiót, ORI vizsga a színész 3-ért, és akkor is, bementem a színpadra és abban a pillanatban jött a zsúrkocsi… Ránéztem Karcsi bácsira: én kimegyek. Maradsz! hát nem is lett jó, mert én olyan ideges lettem, hogy nem úgy teljesítettem, ahogy szerettem volna… Aztán mégis a pályán maradtam. Még voltak ilyen elbizonytalanodásaim, de például Kecskeméten nem, ott igen jó szerepeket kaptam, főszerepeket is, és aztán ahogy átkerültem Szolnokra… igaz, az is elég furcsa helyzet volt, mert egyszer kaptam egy telefonhívást, hogy szerződtetnek, aztán egy másikat, hogy mégsem, mert rájöttek, hogy túl sok a nő abban a korosztályban, amiben én jelentkeztem. Akkor nagyon elkeseredtem, nem tudtam, mit csináljak. Aztán behívtak a Rádióba, ott találkoztam Fodor Tamással, akivel több évig dolgoztam a Stúdió K-ban. Tudtam, hogy Schwajda az egész társulattal együtt leszerződtette őket. Elmeséltem, milyen kínos helyzetbe kerültem és nem tudom, mitévő legyek. Gondolkodott, aztán szünetben megkérdezte, ha mint Stúdió K-ás oda szerződnél, nyilván sokkal kevesebb pénzért, abba beleegyeznél? mert azt talán el tudnám neked intézni. Tamás, én már annyira kivagyok, hogy mindenbe beleegyezek, mondtam neki. Így kerültem Szolnokra, feleannyi fizetésért, mint a többiek, és onnan kellett föltornázni magam. Ez nem volt annyira jó. Gyakorlatilag mindenhol elölről kellett kezdeni.
• Ez nagyon mostoha sors, ilyen szempontból.
• Igen. Tulajdonképpen az mentett meg, hogy megszületett a gyermekem. Teljesen más sorrendbe kerültek a dolgok. Akkor tudtam, hogy miért dolgozok, hogy igenis van értelme küszködni, végigcsinálni ezt az egészet. És így, hogy kirúgtak, így is sikerült, a gyerekemmel… Reggel bevittem Csengét az óvodába, aztán mentem dolgozni, majd érte mentem, jött velem az irodába, ott még elrajzolgatott, utána beültünk a mellettünk levő moziba, valami rajzfilmet megnéztünk s úgy mentünk haza a kis albérletünkbe.
• Mindenesetre a sok mellőzés, nem komolyan vétel után kiderült, hogy te nem is akármilyen színésznő vagy! Olyan markáns alakokat formálsz, kifejezetten ecsedis, nekem mindig is nagyon tetszettél. Hogy jutott eszedbe első alkalommal, hogy te színész akarsz lenni?
• … Sokszor mondtam verset. Voltak területi, megyei, ilyen-olyan döntők, és valahogy mindig igazságtalannak éreztem, hogy én nem nyertem.
• Szerettél verset mondani?
• Szerettem. Mindig volt egy kötelező és egy szabadon választott. A faluban volt népszínjátszó csoport, az édesanyám is benne volt. Zenés népszínműveket játszottak, meghívták őket a környező falukba, fölültünk a teherautóra, rárakták a lócákat, és dalolva átmentünk a szomszéd faluba. Én is mentem velük, és vagy a szünetben, vagy mikor átépítés volt a színpadon, kiálltam a függöny elé és elmondtam egy hosszabb verset, vagy balladát.
• És tetszett nekik.
• Megríkattam őket, szó szerint. Valószínűleg innen vettem a bátorságot. Mindig mondták, ó, belőled színésznő lesz! De én ezt nem vettem komolyan akkor.
• Azért sokat jelentett, hogy ezt mondják.
• Megragad az emberben, elkezd a kis csíra növekedni. Középiskolában is bennem volt, de kevésnek éreztem hozzá magam…, akik a színművészetire készültek másképpen viselkedtek, nagyképűsködtek, dobálták a hajtűiket. Aztán az első felvételi vizsgán, tudod, mindenki nagyon ki volt öltözve, kotta a hónuk alatt, kotta? azt is kell? meg voltam rémülve, leültek a zongorához, egymást kísérték, jaj, mondom, hát mit keresek én itt, el kellene innen mennem, de aztán gyorsan behívtak, nem volt időm elspurizni. Volt is csodálkozás, hogy ennek ellenére én jutottam tovább, meg egy fiú a 25 főből, nem a nagy kottások.
• Egyéniség voltál.
• Nagyon sokáig bent voltam, sok mindent kértek tőlem, hogy mondjam el ilyen meg olyan variációban. Közben felvettek a 25. Színház stúdiójába. Két csoport volt egy fél évig, utána történt a selejtezés, szórás, és év végére már egy csoport lettünk. Bal Józsival voltunk évfolyamtársak. Miskolcon készítettük a vizsgaelőadásokat, a Csanyikban, és a környéken több helyen be is mutattuk. Jó volt, szerettem a stúdiót. És nem lehetett úgy, hogy ne legyen munkád mellette. Délután voltak a foglalkozások. Heti kétszer-háromszor 4-től 8-9-ig. …2 év után szerződtettek bennünket. Akkor nyílt meg a Várszínház. Rögtön bekerültem, egyből négy darabba. Hármat azonnal elkezdtünk próbálni, kellett a megnyitóra. Mindenhol folytak a próbák, a város minden pontján, HÉV-vel kellett kimenni Csillaghegyre, a HÉV-en ettünk, ittunk, amíg elértünk egyik helyről a másikra… közben az Asbóth utcában is próbáltam, volt mellette egy önkiszolgáló, ott gyorsan be lehetett kapni egy levest, főzeléket, de semmi több! Reggel hétkor elindultam otthonról és kb. este fél egykor értem haza. Volt olyan a főpróbaidőszakban, hogy már annyira elment az idő, és annyira fáradtak voltunk, hogy a kellékes kipakolta az összes matracot a társalgóba, mindenkinek adott egy plédet, na aludjatok! De jó volt! Végre ki tudtuk rendesen aludni magunkat.. Mert hát akkor nagyüzemben ment a dolog. De szerettük nagyon.
• Rendezőként ki alakított inkább, ki volt rád erősebb hatással? Volt ilyen?
• Ruszt Józseffel nagyon jó volt, sokat tanultunk tőle. De Sztarenki Palival is pld. nagyon jól dolgoztam a „Színésznők” alatt.
• És színész? Valahol mélyen nem arra gondol az ember, hogy ő is szeretne ilyen, vagy hasonló, vagy akkora lenni…, volt példád?
• Konkrét példám nem, de szerettem beülni a próbára és nézni, ki hogy dolgozik.
• Mi volt az, ami megragadott, amiért felnéztél valakire?
• Az őszintesége. Én mindig ezt értékeltem a legjobban. Amikor olyan tiszta dolog jött ki egy emberből. Nem színészt játszott el a színpadon, hanem az az ember akart lenni, átminősült abba a szerepbe, amit alakított. Láttam Gábor Miklóst is nagy szerepekben, a nagy emberek mind nagyon egyszerűen játszottak. Fodor Tamás is ilyen nagy hatással volt rám. Nagyon érdekes dolgokat csináltunk a Stúdió K-ban. Nagyon emberi léptékű dolog volt. De konkrétan, nem volt idolom. Sem rendező, sem színész.
• A rendezőkkel hogy jössz ki? Mikor fent vagy a színpadon és azt mondják, hogy ezt vagy azt, így. vagy úgy csináld, vagy nem mondanak semmit.
• Én általában elég jól. Volt olyan, aki felidegesített, vagy olyat mondott, amivel nem értettem egyet, de utána mindig meg lehetett beszélni… Hát igen, van egy-két rendező, akivel nehezebb dolgozni.
• Mikor jó egy rendező? Akivel jó dolgoznod, neked?
• Amikor hagyja, hogy én én legyek. Mindenik rendezőnek van elképzelése, de azon belül nagyon jó lenne, ha egy picit jobban bízna a színészben, ha már rám osztotta a szerepet. Vannak ilyenek. Azért volt nagyon jó dolgozni ebben az utolsó darabban, én ugyanis nagyon szeretem a színészrendezőket. Ők általában a színészből indulnak ki, így egyszerűbb is, könnyebb is. Amikor a rendező elmondja, mit szeretne, és értem, abban a pillanatban kezdem is lefordítani magamnak. Az is jó, hogy hagy annyi időt, hogy átjárjon engem az a gondolat, és én tudjam előhozni magamból, amit kér. Lukács Andorral ezért volt olyan jó együtt dolgozni. Nem is tudtuk volna másképp megcsinálni, ha nincs türelme. Annyira kevés időnk volt, ráadásul iszonyat mennyiségű szöveg van benne, főleg Iginek (Farkas Ignác-Jászai díjas). Az utolsó pillanatban jött össze annyira, hogy na, be lehetett mutatni. Még kellett volna egy hét a finomításokhoz.
• Ez azért a nagyobb szerepek közül való neked is. Az ilyen szerepekhez hogy viszonyulsz? Azonosulsz, vagy eltartod magadtól?
• Én soha nem tudom eltartani magamtól. Vagy magamévá tudom tenni, és jól érzem magam benne, vagy nem. Na, azokat a szerepeket nem szeretem, ahol végrehajtok egy utasítást, mert azt kérte tőlem a rendező.
• Ezt a zsidó asszonyt a Szent Péter esernyőjében szereted?
• Nagyon. Mikor megkaptam, törtem a fejem rajta, mit lehet ebből csinálni. Elmentem az ismerősökhöz, megkérdeztem, hogy kell kiejteni ezeket a szövegeket. Fogalmam nem volt. Elkezdtem a hangsúlyokat, gesztusokat rögzíteni magamban, aztán finomítottam rajtuk… Egyszer rám szólt a rendező, vigyázz, mert ez már nagyon svábos… Jó, akkor ebből visszaveszünk egy kicsit. Én a tájszólásokat hamar beszívom magamba, és élvezem is. Ezt az egyet nem tudtam, hogyan beszélnek a zsidók, hogyan gesztikulálnak, aztán, mikor megéreztem az ízét, onnantól kezdve már flottul ment az egész.


• Játszottad Shirley-t. Már nem játszod?
• De.
• És hol, mikor?
• Ott és amikor hívják. Valakinek eszébe jut és elhívnak. 70 perces most már. Annyira az én gyerekem. Egy asszony élete három képben. Nagyon vicces, nagyon jó, nagyon jó poénok vannak benne, ahhoz képest, hogy férfi írta, baromira ismeri a női lelket.. Két hete játszottam Alsópáhokon.

Kérdezett: Nászta Katalin


(Befejezése következik)

2018. április 24.

Szóljon hozzá!