Elekes Ferenc: Gyűrődés

Megyek valamit kifizetni, mert ugye, mindent ki kell fizetni, jól van, benyúlok a zsebembe, kiveszek egy marék gyűrött papírpénzt, ahogyan szoktam, a pénztáros asszony nagyot nyel, látom rajta, ideges, egyszer megszólal, s azt mondja, maga így tartja a pénzét a zsebében, összegyűrve, miért nem vesz egy szép tárcát magának, s tartaná abban a pénzét, kisimítva, nem tudja, hogy külföldön el sem vennék a gyűrött pénzt magától, lehet, el is zavarnák a kasszától, hogy menjen szépen haza és vasalja ki, ha egyáltalán van magának vasalója, de ha mégis kivasalja, soha ehhez a kasszához vissza ne hozza, mert akármit csinálhat a gyűrött pénzzel, látszik azon a gyűrődés, tudja, hogy milyen a gyűrődés, na, nézzen csak szét a világban, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek, amit egyszer összegyűrtek, az össze van gyűrve, hiába tuszkolja zsebébe az összegyűrt emberi lelket, ugye, látszik rajtam az idegesség, ez is a maga gyűrött pénzétől van, hát megéri nekem ez a semmi kis pénz, hogy a tenyeremmel kivasaljam, hát tudja meg tőlem, nem éri meg, nincs az a pénz, hogy megérje, ha nem hiszi, menjen el külföldre, vegye elő a zsebéből azt a nyavalyás gyűrött pénzét, majd meglátja, mit szólnak hozzá, hát azt szólják hozzá, hogy el sem veszik, ehelyett megvetően néznek magára, s a kijáratra mutatnak, maga meg szépen kimegy onnan, ha megtalálja a forgóajtót, kint aztán tűnődhet a világ folyásán, most az egyszer elnézem magának ezt a nagy hanyagságát, mert ha nem veszem el a maga gyűrött pénzét, akkor csak a bajomat gyűjtöm meg, hogy miért nem vettem el, kevés a pénz a kasszában, ki is rúghatnak a maga pénze miatt, ugye, megértett engem, látja a gyűrött arcomat, látja a gyűrött tenyeremet, ilyen vagyok most belül is, a lelkem is ilyen, csupa gyűrődés vagyok, menjen csak el külföldre, vigyen nekik egy kis gyűrött pénzt, s ha kirúgják magát emiatt valahonnan, üljön le egy padra, s gondolja végig, amit magának mondtam, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek.

Forrás: Feriforma

2018. május 8.

Szóljon hozzá!