Farkas József György: „Kitántorgó” magyarok – Pennsylvania

Magyarok a Földön mindenütt  megtalálhatók. Népes emigrációról azonban csak a Rákóczi-felkelés bukása, illetve az 1848–49-i forradalom és szabadságharc leverése után beszélhetünk. A 19. század második felétől aztán százezreket megmozgató, útnak indító kivándorlási hullám zajlott le, amelynek úti célja elsősorban az amerikai kontinens, az Egyesült Államok volt. 
A kivándorlók többnyire nyomorúságukon kívántak enyhíteni, vállalva akár a legnehezebb munkákat, a legembertelenebb körülményeket is, abban a reményben, hogy majd hazatérnek, és itthon jobbra fordul a sorsuk a kint megtakarított pénz által. A Felvidéken például egész falvak néptelenedtek el. József Attila így írt erről az időszakról a Hazám című szonettciklusában:

“Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.”

Az akkori szájhagyomány szerint az Amerikába kivándorolt honfitársaink tizede meggazdagodott, negyven valahogyan megélt, ötven pedig nyomorultul elpusztult. Végeredményben ez utóbbiak közé tartozott az a 116 magyar is, aki a Pittsburgtól délkeletre fekvő Darr bányában 1907-ben sújtólégrobbanásban lelte a halálát, további 123 más nemzetiségű bányásszal együtt.

Ez volt az amerikai bányaipar második legnagyobb katasztrófája, egyben a szénbányászat legtöbb magyar áldozatot követelő tragédiája. A közeli Olajág (Olive Branch) temetőben, ahol többségük nyugszik, 1909-ben az ottani magyarság legrégebbi szervezete, a ma is működő Amerikai Magyar Szövetség sírkövet állított, emellett a temető szélén emléktábla is utal a magyar bányászáldozatokra.


Az I. világháború végén újabb kivándorlási hullám indult el, a Tanácsköztársaság bukása után többnyire baloldali érzelműek hagyták el az országot. Csaknem 360 ezren vándoroltak ki 1919–45 között, a Trianon után szomszédossá vált országok magyarsága is nagy számban választotta ezt az utat. A legutóbbi két nagy hullám kiindulópontja 1945 és 1956 volt; a forradalom után mintegy kétszázezren futottak szét a világban.
A magyar emigránsok általában megállták a helyüket, esetenként fontos szerepet játszottak egyes országok fejlődésében. Olykor már-már legendásan híresek voltak tehetségükről, de legalábbis ügyességükről. Amerikai a mondás: „Egy magyar, ha mögötted lép be a forgóajtón, előtted jön ki…”


Köszönet Horváth Gábor kollégámnak, aki washingtoni tudósítóként cikket írt a darri katasztrófa 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésről (Népszabadság, 2007.12.16., „Az Olajág temető magyarjai”).

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2018. május 11.

Szóljon hozzá!