Gergely Tamás: AZ ÉN KOREÁM/2018. május 14.

Napoleoni

Olvasom Loretta Napoleoni könyvét Észak-Koreáról (North Korea. The country we love to hate. Én svéd fordításban veszem kézbe: Nordkorea. Landet vi älskar att hata; magyarra talán így fordítható: Az ország, amit gyűlölni imádunk.) Érdekes könyv, felmondja, amit száz könyvből összeolvasott, vannak számomra ismeretlen, főleg történelmi részletek. Viszont amit hiányolok: egy nyugati ember írja, Napoleoni olasz, és Londonban él, az ismeretek mellől hiányzik a ”beleélés”. Jó, nem tartózkodhatott évekig közöttük, mert az lehetetlen, de nincs más tapasztalata sem az olyanszerű világról. Amikor én írok Koreáról, abban ott van harminc diktatúrában letöltött évem. Érzem a dezorientált tömegeket a hátam mögött. A pusztítást, amit a diktatúra az emberek lelkében elvégzett, a tömegek gondolkozásának a kaotikusságát. Ha nagyon akarnám, még az alcímbe is beleköthetnék: mi nem a koreai népet, vagyis az országot gyűlöljük, hanem a rezsimet. Mi értjük a történelmi szituációt – mi szerint a Szovjetunió, majd Kína, valamint Amerika szorításában alakult ki, az, ami a mai Észak-Korea, és híreket olvastunk főleg Dzsong Un uralkodásának az elején arról, hogy reformokat akar, szeretne, de attól még a diktatúra, akár kommunista, akár dzsucse, diktatúra marad.


Trump meg az észak-koreai jólét

Valahol az áll, hogy Trump ajánlata ez: Amerika anyagilag segíti Északot, hogy az a társadalom anyagiakban Dél jólétét utolérje, cserébe az atomfegyverek leszereléséért. Na most: az egyenlet legalább két helyen hibádzik. Láttuk Németország esetében, hogy egy ország vagy országresz nem egyik napról a másikra zárkózik fel. Láttuk, hogy oriási összegekbe kerül a kiegyenlítés. Láttuk – ez az én generációmnak a tanulsága -, hogy a társadalom morálja sem automatikusan változik. Az a gyanúm, hogy Trumpnak semmiféle konkrét elképzelése nincs a ”hogyan”-ról. Amerikai jelenség – Száddám katonai legyőzése után sem volt tervük arra, hogy építik fel az új Irakot.
A Trump által megálmodott módszer azért sem elfogadható Kimék számára, mert a ”nyugati jólét” vagy a ”délkoreai” a Kim rezsim bukását, a Kim Dzsong Un és körének az eltűnését jelenti. Ez viszont automatikusan bekövetkezne. Ezt Kimék és főképp a Tábornok a bőrükön érzik (a diktatúra által kifejlesztett extra érzék segítségéval). Úgyhogy valamiféle Marshall-tervet elfogadni nem akarnak. Ha Amerika bőkezű, szánja meg őket rizstonnákkal, amit ők majd kiosztanak a maguk nevében a népnek.
S ami ugyanolyan fontos: itt már rég nem Kimről és az atombombájáról van szó, itt Amerika Kínával áll szemben, Kim mindössze egy pokhasú törpe marionett, Kínának viszont egyáltalán nem érdeke, hogy a ”délkoreai jólét” országa határáig érjen…

2018. május 14.

5 hozzászólás érkezett

  1. frici:

    Szívesebben olvasnék tőled hiteles beszámolókat annak az országnak a mindennapjairól, ahol éppen élsz. A távoli világokról írjanak azok, akik a távoli világokban élnek vagy utazgatnak. Minden találgatás és feltételezés megtalálható az interneten bárki számára. És bárki akármit feltételezhet, találgathat egy távoli országról. Egy beszámoló akkor igazi, ha éppen ott vagy, ahol valami történik, amit a szemeddel látsz, amit átélsz. Minden más esemény újságokból van összeszedve. Milyen haditudósító az, aki íróasztala mellől írja jelentéseit? Idős asszonyoktól tudom: kitalált tojáson meg nem ül a tyúk!
    A görögök is tudták, nem kell elhinni mindazt amit egy idegen mesél, mert mondhat amit éppen akar…

  2. Gergely Tamás:

    Nézd, Ferenc úr, frici: ami régen távoli volt, az egyre közelebbi, éppen az általad említett internet által. Földrajzilag, hírek szempontjából. Van viszont egy másik közeliség is, ami Az én Koreám sorozatot illeti: minthogy én (veled együtt) egy, a mai észak-koreaihoz igencsak hasonlító diktatúrát átszenvedtem, igencsak közel érzem magamhoz azokat az embereket. Az õ megalázásuk az enyém is. Leírtam ezt többször több helyen, ezzel kezdõdik nemrég megjelent Az én Koreám címû kötetem. Azt is tisztáztam, hogy ez nem hadi- egyáltalán semmilyen tudósítás, ez egy írói napló, ha úgy tetszik, még ebben a kurta szövegben is, amelyikre reagáltál, benne van, hogyan érzek, miként viszonyulok. Tulajdonképpen lekezlése a szövegnek, ha tudósításnak veszed. Ez az átélt diktatúra kapcsolatba hozva az észak-koreaival, az az én országom, még ha Svédországban élek is, amirõl különben évekig tudósítottam a Brassói Lapokban meg még esetenként a Káfé oldalán is. Arról nem is beszélve, hogy Amerika viszonya Koreával jelenünk egyik nehéz politikai háborús góca, ha világháború nem is, de regionális igen könnyen kialakulhat. Értjük most már egymást?

  3. frici:

    “Értjük most már egymást?”
    Tökéletesen.

  4. Csata Ernő:

    Kedves Tamás!
    Csatlakozom Fricihez, azzal az óhajommal, hogy örömmel olvasnék én is Gergely Tamástól hiteles beszámolókat a jelenlegi svédországi helyzetről, ahova a Ceaușescu rezsim idején nagyon sokan kimenekültek az én szülőfalumból, Csomafalváról is, többen a közeli rokonaim vagy ismerőseim közül. Mára közülük többen visszajönnének, de szégyenletükben, vagy egyéb okok miatt, nem teszik, pedig a jóléti Svédországban is nagyon megváltozott mára a helyzet, de erről nem ,,píszí’’ (polkorrekt) vagy éppenséggel tilos beszélni, csupán szűkebb körben beszélnek róla, ha nyáron néha hazalátogatnak. Lehet, hogy az ott élő magyarnak (főleg, ha ő maga is kivándorolt) jobb, ha nem avatkozik a ,,nagyok dolgába’’, mert még megütheti a bokáját, mint a híres német újságíró, Udo Ulfkotte, aki a Megvásárolt újságírók és A menekültipar könyveinek megjelenése és budapesti bemutatása után (makkegészségesen), 57 éves korában, hirtelen meghalt (értsd: eltették láb alól).

  5. Gergely Tamás:

    Jó, írok nemsokára a magam tapasztalatairól ebbõl a különös világból

Szóljon hozzá!