“Nem tudok felelni” (2)

Műhelybeszélgetés Pap Lujzával
a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Domján Edit-díjas színművésznőjével


• Hát mért színész az ember? Te miért vagy éppen színész?
• 25 éves voltam, amikor először végig mertem menni Ajkán, a sétáló utcán egyedül, lassan. Addig nem mertem. Mindig kerülő utakon jártam, mert féltem, hogy kinevetnek, megszólnak. Ugyanakkor, azt korán éreztem, hogy van valamim, amit kaptam valahonnan, amit aztán tovább kell valahogyan adnom. És szerintem innen alakult ki bennem, hogy alázatos, szolgáló lelkületű… de ez sincs teljesen a helyén bennem, mert mikor ezzel visszaél valaki, az nagyon tud bántani, és nem tudom, hogy ez egy rossz önérzet, vagy mi…
• Ezért vagy te ilyen különleges a többi között – nem minősítve ezzel őket, – ahogy hozzáállsz… És az igazán jó színészek ilyenek, hogy odaállnak, lélekben meztelenül, hogy ilyen vagyok, ez a szerep, de ebben a szerepben én is benne vagyok, és akkor, amit tudok, magammal együtt odaadom nektek. Egyétek. Ahogy Pilinszky írta. Nem is érdemes másként. Te ezt nagyon tudod. De azért, ha anyukád volnék, arra intenélek, vigyázz magadra, ne fogyjál el teljesen, mert akkor ki adja át ezeket a kis csodákat? És mindig más is tudsz lenni, a kezdeti lelkes perióduson túl, színeid vannak a különféle alakításaidban, felírtam csak az utolsó párat. Pld. a Makrancos hölgyben. Néztem, hogy ilyen is tudsz lenni? Ilyen hideg és számító? Nagyon ütős volt különben az egész előadás. Vagy ott volt a Bagira. Nahát! csodálkoztam. Meg a Sen Te, az is nagyon érdekes alakításod volt, vagy Masakó, a VIHAR KAPU-jában. Többféle figurád, többféle élet van benned, ezeket te jól ki tudod adni, szinte attól függetlenül, hogy ki rendez.

Pap Lujza és Mihály Péter (A vihar kapuja)

• Valahogy mindig ráérzek, mi a rendező víziója, rá tudok hangolódni. Azért nem szeretek előre tanulni, mert ha a saját kis elképzeléseimet venném előre, akkor azt nehéz lenne kiverni a fejemből, a hangsúlyokat… Az egyik kolléganő csinálta mindig ezt, előre megtanulta, megvolt a maga kis koncepciója, és amikor jött az olvasópróba, elmondta a rendező, hogy mi köré akarja az egészet rendezni, mi az elképzelése, milyen a játékstílus, a lány meg ellene játszott. Ekkor elkezdi a rendező irányítani, de ha mindig ellenállásba ütközik, s akkor egy idő után kezdi eltartani magától a színészt, aki meg sír az öltözőben, hogy nem tudja, mit csináljon. Mondom neki, fogadj szót neki. Megint ugyanazt csinálod, mint tavaly, tavalyelőtt. Nem lehet. Ő a főnök. Egymáshoz rendez, igazít minket. Nem lóghatsz ki a sorból, mert azzal, igen, ki fogsz tűnni, de lehet, hogy rontod, szétesik az a vár.
• Nem végeztél főiskolát?
• Voltam felvételizni, de annyira izgultam, végig így beszéltem, – levegősen, vékonyka hangon mondja – biztos, felcsúszott a hangom. Amikor másodszor voltam, akkor Fehér György be akart protezsálni, fel akart készíteni, de direkt nem készültem, nehogy fölvegyenek így, mert ismerve magamat, biztos, évtizedekig cipeltem volna magamban, hogy csak azért lettem színész, mert protekcióm volt. … Megmondom őszintén, hogy elsős voltam, és kezdtek elfogyni a csodák. Akkor még nem értettem, mi történik velem, másodévben értettem meg.
• Hol voltál elsős?
• Itt, a stúdióban. Nagyon megvisel az intrika, nem tudtam ezzel mit kezdeni, el is akartam menni. És akkor apukám írt nekem egy levelet, hogy ezt nem tehetem meg. Örülök, mert kijózanított. De azért a felvételire nem készültem. És második évben éreztem meg, hogy eltűnt a varázs. Tucsni András nyugtatott meg, hogy ez természetes. Elsőévesen minden új volt, mindenre rácsodálkozott az ember, de a másodikban már tudta nagyjából, hogy milyen lesz, már eltűnt az újdonságérzés. Máshogy kell felfedezni. Aztán voltam harmadszor is felvételizni, akkor már voltak kisebb szerepeim. S akkor ott azt kérdezték, hogy maga már ilyeneket játszik? kissé fitymálva. Mondtam, igen. Akkor minek jött ide? … Azért mondhatok valamit? kérdeztem. Húsz percet kínoztak. Akkor már kezdtem kialakulni, már nem a szűz gyermek ment oda.
• Térjünk vissza a szerepeidhez. Verebes. Mit szóltál ahhoz az elképzeléshez?
• Ó, nagyon meglepődtem, nagyon izgatott, hogy milyen Kata lesz. Igen! nagyon kíváncsi voltam a hatásra, amikor már kezdett összeállni az előadás. De nagyon megosztotta a közönséget…
• Ez egy nagyon jó hatás, különben. Én úgy éreztem magam, mint akit pofon vágnak, de női mivoltomban, és ez bár nem esett jól, de ébresztő volt mindenképpen. Nagyon jó volt a Verebes elképzelése, ilyen szempontból.
• A nemtetszést az is kiválthatta, hogy van egy Makrancos Kata a fejekben, a film alapján, aki hisztérika, kiabál, ő meg most máshonnan akarta megzabolázni, másmilyenül makrancos.
Petruchio is egy megveszekedetten kegyetlen férfi.
• De az a nász jelenet nagyon szép volt, de csak ennyi volt a szép, ami tetszhetett, amire vágyik az ember. A többi, az arról szólt, hogy így nézünk ki. Az ilyen előadások általában arra kényszerítik a nézőt, hogy nézzen magába, az meg nem kellemes dolog, nem esik jól. És ez siker.
• Egy orvos asszisztensével beszélgettem a Don Juan kapcsán, aki mondta, hogy ez a Don Juan milyen sértő! Inkább el kellene gondolkodni rajta, sértődés helyett. Kegyetlenül őszintének kellene lenni. Az előadás segít abban, hogy önmagunkra ismerjünk, magunkra szóljunk bizonyos dolgokban, bizonyos tekintetben… A doktor úr bólogatott, ő nagyon szerette Bagó Berci színházát, de az asszisztense nem… Nekem olyan izgalmas utazások ezek az előadások, alakítások, szerepek…
• Hogy érzed magad itt a társulatban?
• Most már talán egy kicsit felül tudok emelkedni azon a szomorúságon, amit a politika okozott, okoz.
• Voltál máshol vendégszerepelni. Milyen volt itt játszani és milyen ott?
• Először a Stúdió K-ban voltam, egy nagyon családias, pici színház, kis társulattal. A próbák előtt, nyáron, Koltai Gábor ajánlott be Fodor Tamásnál, volt egy workshop-hetük, mondták, mehetek. Tök egyedül, én! Nagyon, nagyon izgalmas hét volt, jó kis helyzetgyakorlatok, remek volt az ismerkedés, ahogy befogadtak. Olyanok voltak, mint egy kisgyerekkel, hogy gyere, gyere! Biztonságban éreztem magam köztük, szeretetben. S amikor fölhívott Fodor Tamás, hogy felkér a Szonjácska szerepére, akkor remegtem a boldogságtól… Örültek nekem. Ők már tudták, hogy alakul a szereposztás és olyan szeretettel fogadtak, vártak! Figyelmesek voltak, kedvesek.
• Melyik darab volt az?
• A Ványa bácsi, Jelenetek egy vidéki életből címen ment – 2011-ben volt. Nagyon nagy öröm volt. Két próba között nem volt kedve senkinek hazamenni, mindenki talált magának egy zugot, és ott aludtunk. A büfés töltötte fel a pultot, halkan közlekedett, tudta, hogy alszunk…
Mostanában azt veszem észre, hogy megint ilyen kis álmodozásaim vannak, hogy megint jó lenne, idegenben.. Régen is az hajtott, nagyon kíváncsi voltam magamra, hogy emberileg, szakmailag hol tartok, hogy tudok kiállni magamért, hogy tudom képviselni magam, milyenek az eszközeim, hogy be tudok-e illeszkedni egy idegen társulatban is, fel lehet-e úgy venni a fonalat, alkalmas vagyok-e rá? Frissülni. Pár éve éreztem, hogy megrekedtem, valami összekuszálódott bennem. Ezért volt jó. És most is kezdtem ilyesmiről álmodozni. Nem végleg elmenni, csak úgy felmérni, hogy most hol tartok. Egy kicsit vendégeskedni, aztán hazajönni, a biztonságba, az otthonba.
• Ezt jó, hogy itt meg lehet tenni.
• Igen. Besenczi Árpádék nagyok együttműködők, készek elengedni, csak idejében kell szólni, hogy egyeztetni lehessen.

A Dzsungel könyve (Ticz András, Pap Lujza, Bellus Attila)

• A Bagira nem volt egészen más, mint a többi? Párducnak, állatnak milyen volt lenni?
• Igazából az anyai szerepet kellett, a gondoskodót, törődőt megmutatni. Állandóan azt vártam magamtól, hogy a következő próbán tuti, hogy állat leszek, s akkor közben a farkamat tudom majd mozgatni, annyira vágytam erre!
• Azért ezt meg lehetett volna oldani…

Nagyot nevetünk.

• Dehogy ezt én tudjam, az idegrendszeremmel, a füleimet, farkamat mozgatni! Az énekléstől féltem ott is…
Pedig volt egy Karádi műsorod. Énekeltél más darabban is.
• Mégis. Zenés vígjátékban is énekeltem, musicalekben. Az általános iskolai énektanárnő azt mondta, inkább tátogjak, se hangom, se semmim. Pedig torkom szakadtából fújtam. És annyi emberrel találkozom, akik ugyanilyen pedagógiai visszafojtásban éltek. Egy mondattal egy életre elveszik a bátorságát a gyereknek.
• Ezért lettél te színésznő. Úgy elnyomtak gyerekkorodban, hogy elhatároztad, megmutatom én a világnak!Nagy kacagás.Aki szeretni fog és elismer!

(Befejezése következik)

Kérdezett: Nászta Katalin


Előzmények: 1. rész

2018. május 18.

Szóljon hozzá!