Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek (22)

Hogy össze ne zavarjuk a dolgokat, térjünk vissza egy kicsit oda, amikor Réti beszámolt arról, amit odakint látott.
Mi történt akkor, és kik fogták el a három kalandort? Ami a legfontosabb, miért?
A zöldszárnyúak az erdő tiszteletére rendezett ünnepségüket tartották éppen, a maguk fura és egyben varázslatos szokásaival, amikor megjelent a három kobold. A kis szárnyas manók békés lények voltak, nem féltek, de nem is gyanítottak semmi rosszat a koboldok érkeztekor. Csakhogy azok különös mesével álltak elő. Azt mondták, három félelmetesen gonosz szerzet tartózkodik a területükön, akiknek feltett szándékuk, hogy elpusztítsák a falut.
Ha nem fogják el őket, nem ejtik csapdába mindhármukat még azon éjszakán, rettenetes dolgok fognak bekövetkezni. – így a koboldok. A zöldszárnyúak jól ismerik meséiket, legendáikat, azokban valóban vannak kellemetlen eseménysorozatok. Megismételni egyet is közülük, a törzs vesztével járna. Az Öregek szerint egyszer még eljön egy nap, amikor olyan csúnya dolgok történnek majd, hogy emlékezni sem igen akarnak rá többé. De hát ki tudja, mikor következik be a jóslat? Miközben ősi történeteket elevenített fel a koboldok hazugsága, a zöldszárnyúak egyike sem sejthette, hogy becsapják őket. Hittek a koboldoknak, így aztán ősi erőket felhasználva segítettek tőrbe csalni a három állítólagos bajhozót…
Igy történt tehát, de arra senki nem számított, hogy az utolsó pillanatban megszöknek a foglyok.
Réti nem repült messze a barátaival. Elég késő volt már, az ellenség megtévesztése érdekében egyenest a legsűrűbb fakoronák fele vette útját. Igaz, ez csak csel volt. Réti hatalmas szárnyakkal büszkélkedhetett, azokkal pedig nem vághatott volna át semmiképp a lombkoronán. Főleg este nem. Így hát pontosan azt tette, amit az éjszaka madarai. A törzsek között kacskaringózott addig, mígnem rátalált egy tisztásra. Még errefele jövet pillantotta volt meg.
– Ismét nagy szolgálatot tettél nekünk, Réti! – sóhajtott Tücsök, amint földet értek. Abban a pillanatban rettenetes éhséget érzett. Nem bírt várni, leszakított néhány növényt, a szájába gyúrta.
– Pihenni kellene egy keveset, aztán reggel meglátjuk, mit tehetünk – indítványozta Réti.
– Igen -, bólintott Picur, és végigsimított elgémberedett lábain. – Sok dolgunk lesz még. Úgy tudom, nincs innen messze Kerek Mező. Most már közel vagyunk otthonodhoz, Tücsök barátom.
– Igen. Igen. – suttogta Tücsök. – Igen,… majd holnap… – És elnyúlt a földön. Réti és a kis zöld manó egymás tekintetét keresték. Szavak nélkül is megértették egymást. Kétfelöl felkarolták Tücsök barátjukat, és botladozva megindultak egy sűrű bokorcsoport felé. Réti összekapart néhány falevelet, amit derékaljnak szánva kényelmesen elrendeztek maguk alatt. Itt Erdőhonban is hidegek az éjszakák. Takarók híján most a falevelek is sokat számítottak.
Valahol bagoly huhogott, Tekerős Csiga pedig a szomszéd gyökér alatt az ajtaját zárta.
Aznap este ennyi volt, amire emlékeztek, aztán álomba zuhant az egész társaság.
Azon az éjjelen Fátyolka még sokáig ott kuksolt az erdőben. Fájdalmát, mely hol a bokájából, hol szárnyából tört elő szinte meghatározott időközönként, varázsszavakkal tompította ugyan, ám az egyedülléttől való félelmét semmivel sem tudta elűzni. Pitymallott, mire felfedezte, hogy a világító Kő, amit markában szorongatott, melegséggel tölti fel. így hát nem fázott. Ám ettől a melegségtől bágyadozni kezdett, le-lekoppantak szemei is. Elaludni pedig rettentően félt. Aztán mégis megtörtént.

(Folytatjuk)


Előzmények: 1. rész2. rész , 3. rész 4. rész, 5. rész, 6. rész7. rész8. rész, 9. rész10. rész11. rész, 12. rész13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész18. rész19. rész, 20. rész, 21. rész, 

2018. május 18.

Szóljon hozzá!