Szent könnyek Ciorantól

Cioran-t nem ismerni nem lehet. De ismerni sem, s ehhez is olvasni kell! (Ámbár, meglehet, épp aki olvassa, tudhatja jól, mennyire reménytelen azt hinnie: mert lapozgatja, hát már ismeri is – s erről Cioran maga is tudatosan tesz többnyire.) A Qadmon Kiadónál megjelent kötete Könnyek és szentek címen élő és égő bizonyság erre. Fiatalkori műve, eredetileg románul írta, de kiadói sem adták ki, mondván: ha „Páratlan perverzió a szentség”, akkor ezt a tanítások, súlyos nyelvi erő és kifinomultan magabiztos stílus tömörítette aforisztikusságot nem lehet vállalni a végletes szkepszis, a provokatív és elragadtatott hit elleni küzdelem okán. A Könnyek és szentek valamiféle közlésdramaturgiai magabiztosságát és provokatív esszéisztikus félelmességét még későbbi, francia kiadója is csak a szerzői engedéllyel eszközölt húzások révén merészelte közreadni. A szkepszissel átitatott „egyperces szentenciák” műfaja olyan lélekküzdelmekről vall, melyekben nyelvi testcselek, logikai paradoxonok, szkeptikus túlhangoltságok végtelen tengere terjengőzik, talán legerősebb hullámzással a hitért folyó küzdelem mindvégig képtelenségéről szólóan. Ezt az 1937 óta csak csonkolt változatban vergődő munkát most a román eredeti alapján kapja meg az Olvasó, elsőként magyar verzióban, s mindama súlyos nihilekkel teljes sűrűségben, ahogyan az eredeti, 1937-es magánkiadásból (Lacrimi şi sfiņti) 2007-ben Bukarestben újra megjelent, s amelyet barátai (köztük Mircea Eliade) és még családja is vehemensen bíráltak. Akkor Cioran válasza visszafogottan túlzott önteltséggel csak annyi volt: kétségkívül mélységesen vallásos műről van szó, sőt, az egyetlen vallásos könyvről, amelyet valaha is a Balkánon írtak. „Túlzás volt ez a javából – emlékszik vissza később –, bár, ha jobban belegondolunk…”. És belegondoltunk, ahogyan a számos francia kiadás verzióiban is tették ezt.

(A. Gergely András recenziójának teljes szövege a Periszkópon – itt)

2018. május 27.

Szóljon hozzá!