Nagy László Mihály: A sor-kosztnál nem kell sorba állni

Végeztél.
Megkaptad a kihelyezést, 10 kilométerre a szülővárosodtól. Jobbat álmodni sem lehet. Ágasfalva: nagy község, szinte mezőváros. Hű bele Balázs, hű bele Mihály Laci! Az iskola szép, nemrég épült, az igazgató, Ernő őszülő, de azért fiatalos. Aláírt minden papírt, odaadta a titkárnőnek, s mondta, mentetek a gyűlésterembe.
A gyűlésterem a szemközti kocsma volt, pertut ittatok, köményessel.
–        Figyelj ide, alapvető probléma, te angol tanár vagy, nincs annyi óra, hogy katedrád legyen, de nekünk szükségünk van egy tanítóra az egyik kis falunkban, ha bevállalod akkor az a tied lesz, az órákat úgy osztjuk majd el, hogy amikor ott végzel,s haza mennél, itt leszállsz és megtartod az óráidat. Többet keresel majd, nehéz lesz, de bírni fogod.
–        Vágjunk bele, megcsináljuk!
–        Ne hamarkodd el. Kilenc gyereked lesz az I-IV –ben, ezért szimultán kell őket tanítanod, csoportosítva, két elsős a három harmadikossal, két másodikos a két negyedikessel. Fog ez menni?
–        Szűz Máriám, miket mondassz.
–        Gondold át, nagyon nem könnyű, de nagyon szép, majd átjössz a nagyokhoz, s “megszpájkoljátok” az angolt is. Aludj egyet rá!
Ráaludni nem tudtál, a lepedőd nem a hattyúk tavára emlékeztetett, inkább a feltámadt tengerre, de döntöttél: bevállalod, berúgtad  a Mobrádat, rágázoltál, s illa berek Ágasfalva – máris megyek. ..
Ernő díjazta, hogy van kismotorod, amit letettél a kapus szoba mellé, s az ő kocsijával mentetek ki Sóvérdre.
A suli a falu központjában volt, a papipalakkal szemben, az erdő alatt. Új épület, egy osztályterem, egy tanári, egy óvoda és egy raktár, hosszú folyosósóval. Az osztályba ültetek le, Ernő a táskájából kivett egy paksaméta papírt, egy üveg pálinkát, majd hátrament az üveges szekrényhez, hozott két poharat, töltött, majd táskájából kikotorászott egy pecsétet, eléd tette.
–        Isten éltessen, igazgató úr. Mostantól te vagy a sóvérdi iskola igazgatója. Mindenért te felelsz, a papírok az ingatlanra és az ingóságokra vonatkoznak, a pecsét e perctől a te aláírásoddal érvényes, ha valamia falun kívül történik, azt én is ellenjegyzem, ha kell rápecsételek, de előtte megdumáljuk…
Bólintottál, csak lesz valahogy, majd az Isten megsegít.
A mennyek főnöke maris visszajelzett: kopogatattak és az ajtón – Csont Tamás, a falu lelkésze jött, bemutatkozott és azt mondta, hogy a tiszteletes asszony egy kis harapnivalót készített, szívesen látja az urakat. Ernő kért még egy percet. Visszaterelt a tanáriba, ami egy kicsi szoba volt, még kisebb előtérrel.
– Nézd, Tibi, az előtted kinevezett tanító itt lakott, a feleségével, aki az óvónéni volt, a nagyszoba volt a nappali-háló, ez az előtér a konyha, tanárira nem volt szükség, te vagy az igazgató, te döntöd el, mire használod.
Nesze neked, az egyetem emellett piperpurc volt, s mindez egy délelőtt , még nem is harangoztak, hisz a pap veletek van. Lementetek a kúriára, a lugasban már terítve volt, egy fiatalos tiszteletes asszonnyal, Editnek hívták, ő fogadott. Ittatok, sört, bor, pálinkát pertut és kávét, volt előétel, leves, második, harmadik, negyedik…Mindenki előjött valamivel. Bel-,kül-, közélet, politika terítékre került. Edit hallgatott. Rád került a sor. Ernő úgy feldícsért mintha évek óta ismerne, azt állította, ilyen tanító bácsija Sóvérdnek még nem volt, csak még az óvónénit kell felcserkészni. Ekkor megkérdezted:.
–        Mi lenne, ha Editet kérnénk fel, legyen óvónéni?
–        Te, én látom jó igazgató vagy, nekem, hogy a fenébe nem jutott ez az eszembe?
Edit először zavarba jött, aztán bólintott.
Ernő szavát adta, hogy elintézi a kinevezést, ezután elénekeltétek, hogy zavaros a Nyárád, Edit is énekelt. Amikor csend lett, kijelentette, hogy csak akkor lesz óvónéni, ha te kiköltözöl, oda ahol Tibiék laktak. Döntened kellett. Egy hónap gondolkodási idő. Ott volt neked Ani, meg kellett neki magyarázni. Egy hónapot megéltetek úgy, hogy te ötkor mentél a buszhoz, ki Sóvérdre, délben fel a Mobrára, majd angol órák. Ha kiköltözöl, akkor nem haza mész, hanem vissza, de reggel hétig alszol. Anié volt a döntés. Ő azt mondta, költözz ki, ő úgyis délután négyig dolgozik, s te innen, vagy onnan, ha van közös program hazaugorhatsz, telefon is van.
Beindult a tanítás, a gyerekek édesek voltak, szerettek téged, te is őket. Az első szülői értekezleten elmondtad, hogy kiköltözöl, csak kell egy kis segítség, átalakítani a tanárit, Jóformán ki sem ejtetted a szádon, máris fehérre volt meszelve a tanári, került egy surgyés ágy, egy komód tömve mindennel, ami bele jár, egy ruhás szekrény, konyhaszekrény, tányér, kanál, villa, bor, pálinka, kenyér.
(Éjszaka az ablakodon bekacsingató róka is csodálkozott…)
Anti, az iskolaszolga egy pohár borért, reggel nálad gyújtott be először. A szobádba festő barátod, a frissen meszelt falra felfestette:
“Ha nekem munkakedvem támad , leülök egy csendes sarokba és addig várok amíg elmúlik.” Egy vigyorgó majommal. S munkakedved volt, csak ebéded nem, újabb szülői értekezleten elmondtad, kell neked valaki, aki ebédet készít, természetesen kifizeted.
– Tantó bácsi, ez nem fog így menni. Mindenki mezőn van, ha ebédelünk, azt este tesszük, magának délben kellene, ez nem jön össze. De megoldás van, a kosztos csésze. Vesz egyet Madarastól, a bótostól, az ő gyereke másodikos, s mindennap valaki megtölti ebéddel, leves, második, harmadik. Ki ért egyet?
Mindenki egyetértett. Sorkoszt.
Tamás lehívott a pincébe, a misebor nagyon finom volt, de Tamás öt percenként felállt, s a seprűnyéllel megütötte a plafont, kérdő tekintetedre megmagyarázta, hogy ez szabály, mert egyszer egy ilyen pincézés alatt berúgtak, s a misebor a szívóslagból mind kifolyt, azóta ez a szabály, de a sorkoszt régi magyar szokás, mindenki készít ebédet, egy porcióval több nem számit, s nem minden nap, hanem amikor jön a sora. Ekkor döntöttél, mondtad Tamásnak, menjetek Madarashoz, kosztos csécséért.
Madaras levette a herkentyűt, három lábos-szerűség, egy fedővel, s vele a szöveg: – Tanítóbácsi, ezt nem kell kifizetni, az én ajándékom. Más valamit? Ha jól látom az egy öt éves Havanna Club. Igen, azt írja rajta, de tíz éve itt van, tehát tízenöt éves, csak drága, azért van itt tíz éve.
A rummal felmentetek a lakásodba, s Tamás nem kellett verje a plafont, a róka meg kimeredt villogó szemmel nézett rátok, aztán vonyított egyet és elment…
Antal Emuska volt az első, aki hazavitte a kosztos csészét, mindenki írigyelte, Barabás Sanyika máris hozzád jött és mondta, igaz-e tanító bácsi, hogy holnap én viszem. Másnap jött az első sor-ebéded, köménymag leves, borsó főzelék, négy tükörtojással, s négy híg palacsintával. Ekkorát rég nem ebédeltél. Sanyika paszuly levest hozott, füstolt csülökkel, mákos-diós laskával és almás pitét, Benkő Ibike húslevest, krumpli pürével, sült kolbásszal, s egy nagy műanyag bidont, s azt mondta, az édesanyja azt üzeni, hogy ebbe kell tenni, ami megmarad, ez a moslékos. A kaják minősége és mennyisége egyre magasabb szintre hágott, mert a szülők a hazajövő gyerektől azt kérdezték, mit kapott ma a tanítóbácsi s utána, hogy felelt-e valamiből.
Te pedig azon gondolkodtál, mit egyél, és hogy ne töltsd túl teli a moslékos bidont. Hazamentél, édesanyád magához szorított.
–        Édes kicsi fiam, de jó, hogy itthon vagy. Mit kérsz ebédre?
–        Fokhagymás pirítóst, édesanyám.

2018. május 29.

Szóljon hozzá!