Bölöni Domokos: Mikamura

(Nyekrológ)

Megmorrant az óceán, de nem úgy, hanem senki sem tudná. Mikamura Nyikatúra, akit a fél telepen Bukla Mukla névvel illettek az egyesek, de a másik félen semmiképpen a barkacok, de azok sem tudták, hogy őneki a Szergej Nyekezolovics Nyekezolov totál névi nevezés setétlik a papírján.
Néha műszereket kezel, sajnálja a technikát.
Eszi a só.
Titkosan sóhajtott.
Mi legyen, hogy két év múlva, amikor tölti majd a százat, megemlékezzenek róla a Fészbukon?!…
Írjak verset?, tépelődött.
Nyuvasszak meg valakit? Itt?! Mire eljut a tág létbe, rég vége mint világvége.
Odakiált egy másik orosz, aki talán szintén japán.
„Tekerjed, Mikamúra!”
Mikamúra Nyikatúra, Bukla Mukla (hiszen tán némi burját vagy más, ismeretlen vér is hajszálazhat az ereiben): megtette.
Némileg későn facsarta, a bálna csónakostul, halászostul mindeneket fölborogatva, mennyei tölcséréből örök világosságot ígérve: a végtelen óceáni árokba dirigálta a végsőkig szigonyozó derék cetvadászokat.
Idiótaság volna hírnökségelni, hogy nem maradt utánuk semmi.
Mert mi.
Well, a Fészbuk, ha nem tud valamiről, valakikről; minek strapálná magát.
Két év bizony nagy idő.

2018. június 15.

Szóljon hozzá!