A hír-telen dunai karmesterversenyről

Vakremény, de nem kizárt, hogy csöppet sem képtelenség egy szinte „egyenes adásban” közvetített karmesterverseny, melyet nem a képernyő torzít, hanem az emlékező szó fancsalít el. Az érdemi koncert-beszámolóhoz „kapcsolás” itt több mint közvetlen élményválasz ténye inkább, semmint valamely fizetős csatornához kalauzolás. E helyszín és esemény ugyanis épp kalauzok nélkül, gyaloglós vagy folyóparti sétaútra indulás közbeni családi piknik-látomás, napesti órába veszően, mégpedig kettős mutatkozásról, duplázott élménykészletről és lelemény-pillanatképről tudósítás alakját ölti, ugyanakkor mégsem a ritualizált-uniformizált zenei műfajok, nyári koncerthajcihő történése.

Mint eseményről leginkább a kísérleti műfajteremtés elismeréseként lehetne szólni, de legalább ennyire a zúzósan komolyan vett party-kultúra korszakos leleményeként: karmesterversenyt hirdetett – a tavaly ősszel már éppen tíz éves – Bélaműhely ütős-zenei csoport az idei Workship Majálison (Valyo Kikötő, 2018. május 13.).1)

Van-e ki e nevet nem ismeri…? Vagy netán egyiket sem, sem Valyót, sem Bélát…? Esetleg még a dunai karmesterversenyt sem…

Hát van. De ez még nem indok arra, hogy bölcsen vagy finnyásan elkerüljük. Maga a Workship kezdeményezés mint keret önmagáról a visszafogott narratívák, episztolák és drámaszínházi fohászok stílusrétegében csupán ennyit árul el: „Két éve fejlődik egy új, alkotókat és városlakókat egymáshoz közelebb hozó kezdeményezés. A Workship műhelymunkákkal, rezidenciaprogramokkal, workshopokkal vagy például szívésségbankkal nyitna új tereket művészetre fogékony emberek és művészek között. Május 12-én és 13-án koncertekkel, kerekasztallal és sok közösségi műhellyel most először mutatja meg magát a projekt”. Ennek mint kedvező körülménynek ellazult mélyén a zenekereső hallgató a kontemplációs és hangterápiás feelinget találhatja föl/meg/el, melyben kinyilatkoztatásra kerül, hogy „a Workship rokonszenves víziójában az alkotás nem kevesek kiváltsága, és nem is szakad el a társadalomtól. Ennek jegyében lesznek műhelyek, zenélés a hétvégén: szombaton több helyen a városban, vasárnap a Valyo Kikötőben.
A koncepció szerint lesz majd egy tényleges hajó is (lásd a videót alább), egyelőre a város különböző pontjain tartanak workshopokat szombaton, vasárnap pedig a Valyo Kikötőben lesz vasárnapi ebéd, aztán műhelyek, köztük a Bélaműhely tagjával, Rimóczi Istvánnal lehet egyedi hangszereket építeni. Hattól a workshopok eredményeit mutatják be, majd beszélgetés lesz művészet és társadalom viszonyáról. Végül nyolctól zene, ebben is lesz közös: a Bélaműhely karmesterjátéka, Afrobreakz, KoeKoe. Valamint DJ CargoBlaster, aki kargobicikliről szolgáltat zenét nappal a lazuláshoz, éjszaka a bulizáshoz. És még sok minden egyéb is, részletesebben a Facebookon…

A Workship a művészeti szcénában tevékenykedő alkotókat és a művészetre/alkotásra fogékony, de egyébként más szférában dolgozó embereket szeretné egymáshoz közelebb hozni. És mindezt – hosszú távon – egy hajón, amely akár útra is kelhet majd a Dunán.
A Workship a buborékon túli találkozások létrejöttét ösztönzi. Egy alkotófolyamaton belül kapcsolódási pontokat hoz létre művészek és más társadalmi szereplők közt. A kapcsolódási pontoknak számos formája létezik: műhelyek, művészeti kutatás, kérdőív, közös ebéd, csapatépítés, ötletelés, rezidenciaprogramok, nyilvános próba, tesztközönség, tudásmegosztás, spontán találkozások, szívesség bank, flashmob, zenei jam. A találkozások során a sztereotípiák elhalványulnak, a valóságérzékelés élesedik, a változatos közösségek kialakulása pedig erősítheti a társadalom szövetét. Még a magányos szabadúszók is közösségre lelhetnek. A Workship ezentúl nyilvánosságot teremt a már létező kezdeményezéseknek”.

Érző léleknek persze ennyi csábító invitáció, megérintő közlés, elbeszélt buborék-tartalom talán lehet indíttatás alapja…, de a koncertkedvelő közönség bizonnyal kitart a maga-választotta helyszínek, Óbudai Társaskör, Zeneakadémia, Duna Palota, Müpa és más moderáltabb budapesti helyszínek mellett. Ámde, talán nem direkten a zenei nevelés, a jövő nemzedékek kreativitása, vagy az alternatív műfajok alternatív tereinek garantált megőrzése kívánja meg, hogy mondjuk a keszthelyi Festetics-kastély mellett az amúgy egész napos strandélmény mögötti zenei-akusztikai-élménykörnyezeti hatásegyüttes is számításba vehető legyen. Egy Balaton Sound fesztivál Zamárdiban talán ötször annyi „lájkolót” mozgat meg, mint a földvári Babel Sound, ahol azonban az etnozenei, világzenei és jazz-közeli műfajokban igen sodró produkciók jelennek meg görög, spanyol, indonéz, afro-kubai, izraeli, székelyföldi, hindi vagy nyugat-afrikai muzsikusok lenyűgöző szereplése révén. E két – látszólag elkülönülő vagy elkülöníthető – élményvilág valójában ugyanabban a turisztikai vagy koncert-naptári szertartásrendben kap helyet, ahol legtöbbször nem kérdés, hogy valami klasszikus-e, populáris-e, magazin-képes és sikerdíjas-e vagy sem. A hír-telen dunai karmesterverseny persze garantáltan reklámmentes légkörű, még csak nem is sznob élménykedvelő nemzedékek találkahelye lett idén is. Egyszerűen csak zene, jó zene, elbeszélt és eljátszott közlés, mozgás, hangkulissza és „élménycunami”… – pont olyan, mint egy Haydn-tombitaverseny, zongorára strukturált Boulez-mű vagy Marain Marais gamba-szonáta, amit értő füleknek szólaltatnak meg, csak éppenséggel a budapesti városcentrum alsó peremén egy hajdanvolt kikötőfelszínen jelenik meg, s nincs hozzá központi reflektorközpont meg hangárnyi erősítő…

Persze, mintegy előre látható is, itt nem a klasszikus „szórakozató/komoly” zene avíttas vitájából idéznék föl szentenciákat a fellépők, csupán a zene mint teljesség kapuja felé vezető utak egyik érdekes kísérletére lehet hivatkozni. A Bélaműhely alternatív vagy „öko-hangszereken” játszó kísérleti csoport, saját gyártású, elnevezésű és megszólaltatású hangszerekkel és kompozíciókkal. Ezáltal nemcsak a zenei rögtönzés, programzenén túli kötetlen formanyelv, vers-zenei improvizáció és míves akusztikai performansz egyik legjelesebb hazai alkotóműhelye is, hanem e szcénában nemzetközi ismertségű zenekar. Egyáltalán nem kottahű képleteket játszanak, s nem írott alkotásokban fejezik ki üzeneteiket, hanem míves kísérleti műzenében, mely éppenséggel (vagy jobbára) ütőhangszereken és olykor húrokon szólal meg. Végtelen leleménnyel ötlik ki és jelenítik meg a ritmikai beszédmódok roppant széles skáláját, ugyanakkor folytonos öniróniával kezelik magát az előadást, a hangképzés mások által ki nem használt eszköztárát, az akusztikai diszharmóniák és egybezengések hihetetlen skáláját. A visszafoghatatlan érdeklődés magabiztosan terelhető e dodekafon dadogás helyett a világháló megfelelő felületére, ahol a kísérleti hangképzés nehezen utánozható leleményeit hallhatja-láthatja bárki.2)

Az első körös csalódás garantálható. Ám a műhely misszióját, a hangszerkészítés és rögtönzés riasztóan gazdag eszköztárának használatát mint opciót akkor is fölveti a hangélmények széles skálája, ha a kivitelezés nem a professzionális zenedei képzést konvencióit kívánja követni. Kicsit távolságtartóan jellemezve, valamiképp „a hangnak essen jól” tónusban interpretálják saját műveiket, kölcsönvett impressziókat, plebejus tónusú átiratokat, kísérleti vagy kifejezetten kísérő szándékú akusztikai bravúrokat, hangászati packázásokat, zeneesztétikai bűvöleteket formálnak. Ez alkalommal pedig a tradicionális „karmesterverseny” hangulatával, de próba nélküli rögtönzés révén folyt küzdés a mindegyiknél kevésbé hiteles, viszont annál leleményesebb dirigálás-művészet területén. A serpenyő-papírdoboz dobszerkó, a hordóból készült „Hordonka”, a „Papírkutya” dobozdob, a gázcső-marimba, a biciklikormány-síp, a hajlított felmosó-nyél és terelősáv-bólya társításából formált szopránkürt, a vaslécekből vagy ipari rugóból alakított hangkeltő eszközök, bicikli-hajtókar-marimba, a Földgolyót szimbolizáló „Nagybubik”, vagy a hol dobszekrény, hol bőgőtest funkciójú kasztlik megszólaltatása nemcsak egyenként is alkotói-rögtönzői-performeri szerepkört, hanem hangszerkészítői leleményt is igényel. Mármost a hangszerpark gazdasága is (mely hovatovább egy decens kamarazenekar eszközkészlete is lehetne) lélekszorongató alkotói rutint igényel, s tán még nehezebb mindennek karmesteri vezetése, mely további speciális azonosulást is megkíván az alkalmi vezénylőtől.3) Példaképpen: egy pizzásdoboz-shaker, egy számítógép-klaviatúra shekere, egy mosóteknő-résdob szólókapacitása persze ugyanúgy elmegy talán intim kölcsönhatásban/interakcióban, ha nem is vezénylik akár… – de a funkcionalitásban kiteljesedő színtereken (pl. film-tónusteret adó, vígszínházi Miller-darab-kíséreti, Parti Nagy-felolvasás-aláfestő, stb.) egyedi alkotóműhelyi gyártmányok és szertartásos felvezetések kellő harmóniába koordinálása épp oly kísérleti karmesterséget igényel, mint a hagyományos szimfonikus koncerteké.

A Bélaműhely karmester jam-produkciója nem bizonyosan lesz zeneakadémiai tantárgy része. De bár lenne… – kizárt dolog, hogy előre tudjuk, mennyi kreativitás-próba, hangszerismereti alapozó tudás, akusztikai narratíva-képesség gyarapodik általa, s egyetlen komponista, ütőhangszeres vagy vonós képességéből sem von le semmit, ha „hang drum”-ként használja a nagynéni vájdlingját, csettegőként a nagypapa sámfáit vagy didgeridoo-ként a Józsi néni gázcsövét. A Workship ezt a leleményt, a nyári hangverseny-szezon alternatív-öko-pszicho-filo-akusztiko attrakcióját a hagyományos karmesterversengés jegyében hozta.4) A zenecsinálás élménye, a hangtörés és hangépítés posztmodernitás utáni játéklehetősége jóval több, mint „puszta játék”. Kísérlet a bánat ellen, erősítés a partnerségben, érzékenyítés a reflexiókban, megértésben, közlésformálási kódrendszerben. Talán itt meg ott, ekkor meg akkor éppen ezt nevezték meg a zene alapjaként ősök vagy esztéták, lélekgyógyászok vagy hangversenymesterek. S alapnak alap is, a ráépülő humor, irónia, hangszertudás, kamarazenei rutin mellett pedig az élményhajó újabb sétaútjainak biztos áradása előtt és alatt is… A karmesterverseny, melyre tán összesen öt „nevező” volt, mindemellett (hírekből is kimaradva, de annál intimebb hatásmódban) kiteljesíthette a maga kreatív lehetőségeit. A „küzdelem” nem kompozicionális, hanem improvizionális volt inkább, győztes pedig az lehetett, aki együtt alkotott. A hír-telen dunai karmesterverseny így lesz az anti-kodályi módszertan dacára is mindenkié…

A. Gergely András


1) https://phenomenon.hu/ketnapos-programsorozattal-mutatkozik-be-a-hetkoznapi-kreativitas-es-a-professzionalis-muveszet-talalkozohelye-a-workship/ ; https://www.facebook.com/events/172040240164409/; http://recorder.blog.hu/2018/05/10/hangszerkeszites_kozos_zeneles_biciklis_dj-zes_a_hetvegen_workship_majalis

2) https://www.youtube.com/results?search_query=B%C3%A9lam%C5%B1hely

3) https://www.youtube.com/watch?v=xyxb546yxcg

4) Az előzményekből lásd pl. https://www.youtube.com/watch?v=Uf2MCGTCuZc

2018. július 9.

Szóljon hozzá!