Szente B. Levente: Ember, legalább vedd le a kalapod…

(látomások a tollbamondókról, érinthetetlenekről)

Manapság betanítva érkezik,
jön a népakarat.
Halkan kattan a térdkalács,
távoli a konc, délibáb.
Kígyózik a gerinc, egy szeme
a tömegnek a hályogon átlátva
nézi boldog önmagának legjobbikát.

 

De ígéretet tenni, aztán ígérni
amennyit kell! Ez most a tét!
Ennyit csupán a térdre kényszerítetteknek,
s ha az látta már, mennyire
hajolt a tömeg, de mégis, szálegyenest,
ha állva maradva egyetlen,
árulót, boszorkányt kiáltani rá,
rögvest.

 

Mily kegyes a nép, s az akarat.
Elvégzi dolgát önmaga, megbélyegez, kitagad, fel is akaszt.
Ha tévedtek volna, bánják bűneiket,
ami a legszebb hazugság, hogy beteljesítik
kelletlenül szent végzeted.
Hisz hőst akartál, ne tagadd!
Meg kapod.
Utoljára halkan szól, hallod még, mondja
majd valaki: ember, legalább
vedd le a kalapod…

2018. július 12.

Szóljon hozzá!