Oláh István: A könyökcső

Szerencsém volt, pontosan akkor érkeztem a kúthoz, amikor már kibontották a szakemberek. Két férfi dolgozott, az egyik a máskor elfödött kávára terítette a munkaköpenyt, derékig behajolva működtek egy csőfogóval. Na így na, most már nem ereszt, mondta abban a pillanatban az idősebbik, mire lenyugodtak, én pedig megkértem, engedjék meg, hogy belenézzek a kútba. Ki tudja, mikor lesz még erre lehetőségem, lesz-e egyáltalán? Csak tessék. Ha azt mondom, hogy csalódtam, ez kevés. Miért, mire vártam? Tán hogy a mélybe pillantva egy valódi borvíztengert látok majd – míg nem felejtem, a Szejke útmenti csorgójánál történik mindez – és ennek a tengernek nincs széle és nincs hossza, annyira végtelen. Vagy legalábbis akkora, hogy belőle telnek meg Csík és Háromszék összes kútjai, a borvizek Csíksomlyótól, Csíkszentkirályon, Tusnádon át Málnásig, Bodokig. De nem, belepillantva lépésnyi tócsát látok, ami eddig ülepítő volt, és nagyon úgy néz ki, minden korábbi baj ősforrása. Időről időre épp mi kellett bejelentsük, az újság, hogy már megint nem iható a Szejke vize, kóli- vagy egyéb bacilussal fertőződött, csak így, személytelenül, amire aztán rögvest kezdődött az össznépi bűnbakkeresés: ki nem fér el a kúttól, illetve hogyan kerülhet emberi-állatri szemét a vízbe, ha a malomkő nagyságú fedelet két, de három ember is csak üggyel-bajjal tudja elmozdítani. És akkor fertőtleníteni kell, s ha az újabb vízvizsgálat eredménye nem megnyugtató, akkor megint és újból, mindaddig, míg a közegészségügyi szabványok szerint megfelelők lesznek az eredmények. A művelet miatt néha egy teljes hónapon át kerülni kellett a kutat, de volt úgy is, hogy kevésnek bizonyult ez az idő. Kivárta vagy sem, esetleg kilépett Homoródra a városlakó, az ő dolga. Most ha igaz, a két kutász abszolút biztos technikát alkalmazott. Egy könyökcsöves vezetékkel magából a kútból kapja a borvizet a csorgó ezentúl, ülepítő kizárva. Ezzel nem lesz baj többé, mondja egy férfi, aki feleségével együtt már csak arra vár, hogy tölthessen. Elég hosszas volt ez a legutóbbi töltésszünet, de ha igaz, a kút, a víz tiszta lesz ezentúl. És akkor megint élni kezdenek azok a történetek, amelyek szerint bezzeg Ferenc Jóskának, aki osztrák császár és magyar király volt, ha tudott volna a mi Szejkénkről, akkor nem vesztegeti nyarait Bad Ischlben meg Karlsbadban, hanem egészen biztos, hogy ideszokik. Akkor pedig fellendül a turizmus, és nem csak a tranzitturizmus. Ami itt, ugyancsak össznépi értelmezésben azt jelenti, ezentúl nemcsak a kamionsofőrök állnak meg palackot tölteni, és azzal el is húztak, hanem mondjuk Merkel asszony vagy Donald Tusk is megérkezik egy rövid szabadságra, mert a mi levegőnktől, vízünktől, hagyományokat éltető és abból élő világunktól valósággal újjászületik az ember. Igen, fantáziánk is parttalan. Lám, milyen magasságokba röptet egy kék műanyag könyökcső, amiért érdemes, sőt, újra kell gondolnunk helyünk és szerepünk a mai Európában.

2018. július 13.

Szóljon hozzá!