M. Simon Katalin: Kánikula

A nap zenitben pihen, majd
folytatja útját, s bár nyúlik
az árnyék, enyhülést nem ad,
testedre inged csípősen tapad,
szellő se rebben, mi szárítaná,
csalfán az égbolt délibábost játszik,
sehol egy felhő, hogy megállítaná.

De rezzen a bokor, hajlik az ág,
déli álmukból ébrednek a fák,
zendül az ég is, itt a játék vége,
felhők gyűlnek, s végre, mint
manna, hull a zápor a földre.

2018. augusztus 8.

Szóljon hozzá!