Gyerekeskedünk, ez már a világvége!

Hargita megye északi felében töltöttem a szabadságot – Maroshévízen és Borszéken. Borszéken jelen lehettem egy találkozón is, a pár hónap múlva elkészülő nagy kezelőközpont csarnokában tartották. Roppant érdekes és szép hely lesz ez a kezelőközpont, ha elkészül. Nagyon sok rászorulót kezelhetnek majd itt – csakhogy az elszállásolásukra alig lesz hely Borszéken. Emiatt aggódnak… Maroshévízen viszont, a Borszékhez közeli városkában évek óta zárva áll egy nagy, modern, őt szintes épület – egy elhagyott szálloda, az utca felőli homlokzatán emeletenként tíz—tíz ablakkal. Szálloda, melynek az ajtajához vezető betonlépcsőn kinőtt a gaz. A gyomnak éveken át kellett dolgoznia ahhoz, hogy ilyen jól megvesse ott a lábát. Ez a tetszhalált élő szálloda 24 kilométerre van a szálláshiány miatt aggódó új kezelőközponttól. Hogy lehetünk ennyire fejetlenek?
Mindezt Kovács Boglárka juttatja eszembe. Arról értesülünk tőle, hogy „Nincs pénz az ökológiai katasztrófa megelőzésére Hargitafürdőn”. Az egykori kaolinbánya két zagytározója összesen 5,3 millió köbméter szennyező anyagot zúdíthat a Vargyas-patakba, és a környező vidék nyakába. Nem semmi! A bánya csődbe jutott gazdája nem erősítette meg a tározók lábánál lévő védelmi rendszert, és most a Hargita megyei prefekus azt várja, hogy állami összefogással – igen, jól hallották: állami összefogással, hát van ilyen egyáltalán? – azzal kell hozzájussanak a védelmi rendszer megerősítéséhez szükséges pénzhez. A prefektus úr három minisztériumtól várja ezt az összefogást: a gazdasági minisztériumtól, a környezetvédelmi minisztériumtól és, nyilván, a pénzügyminisztériumtól. Azért lát rá esélyt, mert a magánvállalat csődbementével a bánya egy állami szervnek, a Converminnek a gondnoksága alá tartozik, tehát állami pénzt fogadhat… És akkor fölébredtünk.
Szóval a világ attól retteg, hogy a környezetszennyezés folytán megváltozik az éghajlat: nagy meleg lesz, kiszárad a föld. De megérjük mi egyáltalán ezt? Vagy elpusztítjuk magunkat már azelőtt? Előbbre hozzuk a világvégét? – nem rosszindulatból, csupán felelőtlenségből. Gyerekeskedünk, ugye? De hol van a tanítónéni, aki gatyába ráz bennünket? – immár százévesen… Ha már gyerekeskedünk – akkor legyünk is gyermekek! Tegyük a dolgunkat hittel és őszintén. Ne húzzuk sokat az időt! Mert nyakunkba zúdul a meddőhányó anyaga – az, amivé a földet tettük.

Zsehránszky István


Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása / Vélemény rovat, 2018. augusztus 8.

2018. augusztus 10.

Szóljon hozzá!