Oláh István: A székelyudvarhelyi kódex

A fiatal lány a klastrom cellájából nem láthatta a tornyot, amit Hunyadi János, a törökverő építtetett csaknem nyolcvan évvel korábban. Ez a torony még sokáig állni fog még azután is, hogy az oszmán porba gázolja a sereget, a királyt, az országot. Kis idő múlva a kertben látni, kezében egy imakönyvnél nem nagyobb, de vastagabb könyvecske. Belepillant olykor, csak hogy megállapítsa, a bátyjától kapott ajándék kétszeresen is Judit könyve, őt ugyanis úgy hívják, Nyújtódi Judit, s a kézzel írott munka is a Judit könyve a Bibliából. Amit a katolikusok deuterokanonikusnak mondanak, a protestánsok pedig apokrifnak, de csak majd jóval később. Erről most kár és vétek bölcselkedni, a reformátor vitairatát röpke tíz éve hogy kiszegezték a wittenbergi templom főkapujára. Judit a tövisi ferences kolostorban apáca, ami pedig Erdélyben van, távol a világtól, értelemszerűen még távolabb Luthertől. És egyébként akitől e nyelvbotlasztó elnevezés származik, Sziénai Sixtus, amikor Judit testvérbátyja kijelöli az első oldal tükrét és tintába mártja tollát, még csupán hatéves, egészen biztos, még a porban játszott és nem a második kánonhoz tartozó istenes irodalom könyvein agyalt. András viszont Szent Ferenc rendjének frátere Udvarhelyen. Igen, Nyújtódi András fordította, ő másolta és bevallottan húgának ezt a munkát. A liturgikus könyvek, a Szentírás mind latinul íródnak, testvérhúgát a szép magyar nyelvre fogja imígyen.


Mérgezett idők

Nem esik nehezemre bevallani, Szabó Gyula regényfolyamára, A sátán labdáira gondoltam miközben e tizenhatodik század harmadik évtizedére időzített helyzetvázlatot írtam. Amikor Judit apáca kezében először látni a könyvet, nagyjából két év eltelt már a mohácsi vésztől, addigra a középkori regionális nagyhatalom – s ez a magyar királyság – agonizál, majd kimúlik. Igen, a székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a tragédia esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni, s e nem csekély munkára ráment a következő esztendő is. Keletkezésének története tehát fekete évhez kötődik, amire sokszor hivatkoznak mindmáig a hivatásos történészek, sőt, a huszadik meg a huszonegyedik század politikusai. A történelem madárjósai, az írók nemkülönben, és logikus, mind egyetlen jelentésében: hogy ott, akkor és azzal kezdődött a nemzet romlása. A kódex vándorlásának krimibe illő fordulatait igyekszem értelmezni minduntalan, az ezekből adódó lehetséges következtetéseket és következményeket, ám csakhamar rájövök, a bűntény vagy a bűntényszerű helyzetmódosulás az, aminek az elmaradása miatt mégsem krimi a történet. Úgy tudom, senki nem halt meg ezért a bőrkötésű könyvért, bár tagadhatatlan, egész sor érdemtelen vagy hitvány dologért haltak s halnak meg emberek. A krimi tehát elmarad, és marad egy a maga huszadik századiságában jellemző vándorlástörténet. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Kódexünket nagy szerencsénkre Jancsó Ádám, az ottani gimnázium igazgatója találta meg, és látva, hogy régi holmi, beadta a római katolikus plébániára, ahonnan átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba. Tizenöt esztendővel a történtek után megint Udvarhely jön képbe. Mészáros Imre, a katolikus státus egykori európai műveltségű tanára volt akkoriban a gimnázium igazgatója. Igen, akit még ma is Mészi tatának emlegetnek nagy rokonszenvvel az öregek. Honnan, honnan nem, ő tudta, hogy a gimnázium kódexe megvan s hol van. Mészáros Imre elmondta Albert Dávid történelemtanárnak-aligazgatónak a történetet, aki nekiállt, hogy visszaszerezze. Fiatal volt és bátor, teszi hozzá az emlékező, ám a bátorság hamar fogyó valami volt akkoriban, az 1956-ot követő időkben. Kint is, itthon, Erdélyben is. A nemrég még felekezeti iskolában szolgáló tanárokat megfélemlítették, egykettőre reakciós, osztályellenség, ellenforradalmár lett bárki már csak a gyanú okán is. Ebben a mérgezett időben az aligazgató olyat is csinált, hogy meghívta Szabó Dezső húgát, találkozzon a tanulóközösséggel. Az írót, aki az udvarhelyi főreál franciatanára is volt a múlt század elején négy kerek éven át, s aki Budapest ostromának napjaiban halt meg, csak a hetvenes években kezdték úgy-ahogy emlegetni, addig a harmadik utas koncepció (szerintem több, politikai doktrína) kidolgozóját horthyfasisztának mondták. S Albert Dávid, az akkori végzős évfolyamelső mondott díszbeszédet 1956. március 15-én a kolozsvári egyetem aulájában, mire Balogh Edgár, a rektor odalépett hozzá, köszönöm neked, fiam, gyönyörűen beszéltél, mondta neki könnyes szemmel. Mindezt nincs hogyan beleírni a közvetlen kódextörténetbe, ám beszélnünk kell róla, mert ez idő tájt, ilyen s hasonló hangulatú történetek közepette volt a fordulópont. Albert Dávid levelet írt az OSZK-nak, személyesen a könyvtár igazgatójának, dr. Jóború Magdának. Az üzenetváltás protokolluma szerint válaszra vártak, de semmi. Kis idő múlva , minden előzetes bejelentés nélkül, diplomáciai postán, kísérőlevéllel

megérkezett a kódex.

Amit Albert Dávid annyi idő teltén elmond, hogy a történet végére jó darabig még nem lehet pontot tenni. Mert igaz, hogy kalandosan hazakerült a ritkábban Nyújtódinak, máskor meg Székelyudvarhelyinek mondott kódex, de a mindenható állam is közbeszólt ám, szokása szerint rendelkezett.
–Betettük a páncélszekrénybe a könyvet, de most más veszély környékezte. A levéltári törvényre hivatkozva ezt is be akarták gyűjteni, mire meggyőztem Boar Liviut, a megyei levéltár akkori igazgatóját, hogy változatlanul iskolánkban a helye, mert a mű nem levéltári műfaj. Sikerült megmentenünk a központosítástól, az album gymnasiit, a jezsuita iskola legrégibb anyakönyvét sajnos, be kellett szolgáltatnunk. Az így szabadított kódexszel lesétáltam Hubbes Évához, a dokumentációs könyvtár akkori vezetőjéhez, papírt írtunk, betettük a páncélszekrénybe. Aztán jött a rendszerváltás.
Derzsi András, a római katolikus plébánia gondnoka ezen a ponton folytatja: Attól tartottunk, valami baja eshet a kódexnek. Azokban az időkben történt ez is, az is. Megbeszéltük Kovács Sándor főesperes úrral, kikértük a könyvtári állományból, itt, a plébánián helyeztük el. Egészen 2015 tavaszáig őriztük, akkor az iskola visszakérte.
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója megerősíti, valóban így, konfliktus-, de nem érzelemmentesen zajlott le a visszakérés, előtte a múzeum gyakran és hosszasan kikölcsönözte, kiállításokra hordozták. Visszakérték, visszakapták. Úgy tervezi, idővel közszemlére kerül, ám hogy így legyen, a nagy könyvtárakéhoz-kiállításokéhoz hasonlóan megteremtik azt a sajátos mikroklímát, ami minden kockázati tényezőt kiszűrve óvja a becses nyelvemléket.


Amit tudunk és amit nem

A vázolt vándorlástörténet természetesen nem teljes. Az is érdekelne, csak létező források híján nincs honnan megtudnom, hogyan került az udvarhelyi gimnázium könyvtárába, ahol aztán tiszta véletlenül Szabó Sámuel kolozsvári kollégiumi tanár fedezte fel 1876-ban, egy értekezlet napjaiban. Bejegyzés segít, Fancsali Dániel gyergyói plébános, később udvarhelyi tanár és igazgató hozta magával 1810-ben s elhelyezte az iskola könyvtárának polcán. Hogy került hozzá, és egyáltalán ki tulajdona lehetett a tizennyolcadik században, a tizenhetedikben, még találgatni sem lehet. Nyújtódi András személye sem sokkal élesebb, mint a néhány száz évvel korábban élt krónikásé, akit mindmáig úgy hívunk, a Névtelen, mert puszta létezését leszámítva szinte semmi egyebet nem tudni róla. Pedig Nyújtódi fordította le és írta meg könyv kétharmadát, a már említett Judit könyvét és a második részt kitöltő katekizmust, amely tulajdonképpen a magyar nyelv legelső katekizmusa. No igen, tudni róla, hogy Krakkóban tanult. Lukinich Imre gimnáziumi tanár, aki az 1907-es kiadás bevezetőjét írta, kinyomozta, hogy a család a kézdiszéki Nyújtód községből származik. A középkor mozgalmasságában több ágra szakadt, a Székely Oklevéltárban udvarhelyszéki, rugonfalvi, keresztúri, szentdemeteri előnévvel szerepelnek. Lukinich azt is kiderítette, hogy egy keresztúri előnevet használó Istvánnak a fiát Andrásnak, lányát Juditnak hívták, másik fiát meg Demeternek, utóbbi a tizenhatodik század második felében királybíró is volt. Végül pedig Benkő Elek, aki feldolgozta Székelykeresztúr középkori kályhacsempeleleteit, nemesi kúriájuk nyomait Keresztúrfalván találja meg. Ez is a történethez tartozik, még az az epizód is, amely eléggé szubjektív, de hihető: bátyja ösztökélésére annyira megbarátkozhatott a magyar nyelven íródott bibliai történettel, hogy a kódex harmadik részét, ezt a halálról szóló példák gyűjteményét feltehetően Judit apáca másolta. Mindent egybevetve a hat tartalmi rész hat kéz írása, amiből ha igaz, kettőnek sikerült utánanyomozni.


Judit könyve

Judit története egy ókori sztori (emez újkori kifejezés minden értelmében), több ősi nyelven létezik még a Krisztus előtti időkből. A Biblia és az Ezeregyéjszaka bővelkedik a hasonlóan gyönyörű és félelmetes mesékben. Asszíria uralkodója, Nabukonodozor nagy sereget küldött az izraeliek leigázására. Ostromgyűrűbe fogták a várost, Bethuliát, és amikor a védők már-már feladták, a nagyon szép és istenfélő özvegyasszony átment az ellenség táborába, Holofernész hadvezér bizalmába férkőzött. Leitatta, majd fejét levágva visszament övéihez. Az ostromlók szedték a sátorfát és eltakarodtak. Ezt az idők folyamán sokat prédikált epizódot az öregebbik Lucas Cranach is megfestette, és (véletlen egybeesés, persze) nagyjából akkor, amikor a székelyudvarhelyi Kódexet írta és díszítette Nyújtódi András. A kép a bécsi Szépművészeti Múzeumban látható.
Még egy megjegyzés, a kötetnek van legújabb kori kiadása. (Székelyudvarhelyi Kódex 1526–1528. Régi Magyar Kódexek, 15. szám. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta N. Abaffy Csilla. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1993.) Elérhető a mek.oszk.hu/11100/11175/11175.pdf címen.

2018. szeptember 13.

Szóljon hozzá!