Mándy Iván: Mozgóképek

Most aztán összegyűltek. Rendezők, operatőrök, asszisztensek. És hát a színészek. A film szerelmesei. A film rabszolgái. Ott álltak a felvevőgép körül. Maga a felvevőgép egyébként örökké úton. Egyik helyszínről a másikra.
Mindent magába szívott. Hidakat és aluljárókat. Főútvonalakat és szutykos kis mellékutcákat. Kukákat a kapualjakban és az utcasarkon. Hulladékot, amit a kukák kiokádtak. Hegyeken kelt át. Homoksivatagon. És most itt a hómezőben.
Ők meg hozzá akartak kezdeni valamihez? Vagy éppen csak egy kis beszélgetés? A hómező kellős közepén?
Elnyúlt testek sötét vonala a hóban. Széttárt karok. Szétvetett lábak. Az arcok belesüppedve a hókupacokba. Az ujjak belefúródva a hóba. Az arcok
szétáznak. Ottfelejtett statiszták egy régi filmből. Szétvert hadsereg elesett katonái.
A rendezők az eget vizsgálták. A havas tájat. Talán megpróbálnak valamit? Mindegyik a maga filmjét? Filmnovelláját? Vagy éppen egy nagy, közös művet? Müvet, igenis!
Váratlanul hógolyó puffant egy szakállas arcon.
Egy elvékonyodott gyerekarcon.
Egy kötött pulóveres rendező éppenhogy félre tudott ugrani. Ravaszkásan hunyorgott, mint aki várta a támadást.
Röpködtek a hógolyók. Az arcok eltűntek a hólében.
Akadt aki letérdelt. Megadásra emelte a kezét. Hiába, sortüzet kapott.
Egy árny elfutott a hógolyók mellett. Fekete, bokáig érő télikabát. Aprócska, fekete keménykalap. Gunyoros mosoly a bajuszos arcon.
Hógolyót vágtak utána.
Megemelte a kalapját. Mintha megköszönné, hogy egyáltalán észrevették. Hogy foglalkoznak vele. Azzal eltűnt.
Az uszoda szürke homálya. A medence sötét vize.
Mélységes csendben úsztak a rendezők. Szinte mozdulatlanul húztak el egymás mellett. Elnyűtt karok, hátak, lábak. Olykor egy fej kiemelkedett, prüszkölt a víztől, majd megint alábukott.
Egy szakállas rendező a medence korlátjába kapaszkodott. Szakállából csorgott a víz.
Csendes, elveszett bugyborékolás. Elhaló, suttogó hangok. Megint a bugyborékolás. Megint a csend.
Egy fekete télikabát szétterült a medence vizén. A kabát kiázott, kifordult zsebei. Mellette egy keménykalap.
Létrák egy kifagyott, kopár téren. A létrákon rendezők kuporogtak. Terveznek valamit? Tűnődnek valamin? És még meddig gubbasztanak így?
Feketeruhás nő bolyongott a létrák között. Csontfehér arc. Valószerűtlenül nagy szemek. Az egész nőben valami olyan hajszoltság. De hát honnan kergették el? Valamelyik színházból? Vagy éppen a filmgyárból? Felnézett a létrákra, távoli, eszelős tekintettel. Megtántorodott. Térdrezuhant.
A kötött pulóveres rendező leugrott a létráról. Valósággal levetette magát. A nő fölé hajolt. Átölelte. Végigsimított az arcán.
– Ne törődj semmivel! Te az én színésznőm vagy! Az enyém és senki másé!
Odakötözve a kapufához. Úgy ám, bizony. Most aztán elkapták a fekete télikabátos urat. Talán éppen maguk a rendezők. Vagy az asszisztenseknek jutott ez a feladat? Mégis, hogy móresre tanítsák ezt az örökös csínytevőt. Elkapták, gúzsba kötötték.
Lerogyott a kapufa tövéhez. Előtte az üres pálya. Az üres tribünök. Türelmesen térdelt. Talán fel se kel többé. Hiszen oly otthonos ez az egész. Ez az ősrégi pálya a korhadó tribünökkel.
Egy mozdulatot tett a vállával. Csak úgy könnyedén, minden erőlködés nélkül.
A kötél lehullott róla.
De ő még mindig a kapufa mellett.
Hirtelen felállt. Búcsút intett a pályának. Felemelkedett a levegőbe. A kabátszárnyak szétnyíltak ahogy elszállt a pálya felett.
Miféle templom ez?
Rendezők ülnek a padsorokban sötét ruhában. Igen, sötét ruhát öltöttek magukra.
Komor, szürke fény töltötte be a templomot. A falakon képek. Régi rendezők arcmásai. Borús, fájdalmas arcok. Talán felelősségre akarják vonni az utódjaikat?
Ők pedig még mindig hallgattak. Akadt, aki maga elé meredt. Akadt, aki felemelte tekintetét a magasba. Ó, nem volt ebben semmi büszkeség. Inkább valamiféle könyörgés. Egy hangot vártak valahonnan fentről.
De mégis a padsorokból tört fel az a hang.
– Bocsássatok meg nekünk, ti, akik soha meg nem alkudtatok!
A kórus megismételte.
– Soha meg nem alkudtatok!
A karvezető:
– Akik szembeszálltatok az alantas üzletelőkkel! Mindenféle producerekkel és egyéb hatalmakkal!
A kórus rázúgta.
– Mindenféle hatalmakkal!
A karvezető:
– Ellenálltatok az olcsó sikernek! Az üres látványosságnak! Mindenféle csábításnak!
A kórus:
– Mindenféle csábításnak!
A karvezető:
– Nem hagytátok magatokat sürgetni semmiféle szánalmas prémium, meg jutalom miatt.
A kórus :
– Semmiféle jutalom miatt!
A karvezető:
– Tudtatok várni a pillanatra! Várni… várni. .. napokig … hetekig … amíg eljön a pillanat! Az indulásé! A forgatásé! (Szünet) Jaj annak, aki elvéti ezt a pillanatot!
A kórus:
– Jaj annak …!
Elhallgattak.
Majd a karvezető elfulladt hangja.
– Bocsássatok meg nekünk!
A kórus:
– Bocsássatok meg nekünk!
A szavak a semmibe hulltak. És most már csak a csönd.
Egy gyűröttarcú öreg jajongott a templom tövében. – Mit csináljak?! El kell adni az árut! El kell adni!
Mégis mi ez?
A bútorok elhagyják a szobát? Megunták a szobát is, meg egymást is? A nagy komód a szoba közepén. Az asztal arrébb húzódott. (Egy nagy komód azért mégiscsak egy nagy komód!) A székek szétszórva szerte a szobában. Ócska dívány az ajtó előtt. Két hokedli beszemtelenkedett a konyhából.
A felvevőgép a fürdőszobában. Belebámul egy rozsdás, üres kádba. Dolgozik? Vagy csak úgy szemlélődik a maga kedvére? Miért ne? Egyszer megengedheti magának.
Váza egy szerény, kis asztalon. Abban egy szétesett, bomlott agyú virág.
Egy cédula a padlón elkoszolódott, gyerekes írással.

HÜLYE REGGEL
HÜLYE ISKOLA
HÜLYE MINDEN
és
MINDENKI!

Családi fotók a falon.
Egy csipkeblúzos, tornyosfrizurás nő, ahogy odadől egy szék támlájához.
Szakállas, szivarozó úr az asztal mellett. Riadt tekintetű fiú az ajtóban. Kövérkés férfi mellényben.
Fehér terítővel letakart asztal a fal mellett. Gyertyák sorfala végig az asztalon. Kiégett gyertyák. Összetört gyertyák. Gyertyacsonkok.
Rendezők, operatőrök, színészek az asztal körül. Ügy állnak némán, összekulcsolt kézzel.
Fölöttük a falon a fekete télikabátos férfi. Keresztre feszítve. Feje félrecsuklott. Két keze lelógott. Enyhe megvetés az arcán, ahogy lenézett arra a társaságra.


Forrás: Jelenkor, 1986/7

2018. október 10.

Szóljon hozzá!