Dabi István: Mindenütt vagyok, de sehol sem vagyok, itt is vagyok, ott is vagyok (12)

(Kisregény)

János és a lány helyet foglalt a másik lócán. Szótlanul ültek, és csak egymást nézték. Hirtelen mintha áramütés érte volna őket, felismerték egymásban a rokonokat, akik nagyon-nagyon régen váltak el egymástól. Már nem is emlékeztek egymásra, megfeledkeztek egymásról, de tudták, hogy van valahol egy testvérük, unokatestvérük, nagynénjük, nagybátyjuk, de már más nyelven beszélnek. Itt a nagy hegyek alján, és a nagy pusztaságon is.
– Tessék, vegyetek – szólalt meg végül a háziasszony.

János és a lány egymásra nézett, majd az asztalra, de semmihez sem nyúltak hozzá.
– Nagy utazó, te, aki mindent tudsz – nevette el János füle mellett a Láthatatlan. János össze­rezzent, de szerencsére senki sem vette észre.

Mindent elvégzett, gondolta János, úgy, ahogyan kellett, de ez a Láthatatlan szörny nincs vele megelégedve, dühödött fel hirtelen. Felállt, mit sem törődve a háziakkal, kiment a ház elé. A közelben kecskék, arrébb bárányok legeltek, és egy férfi lóháton közeledett. Nagy porfelhő keletkezett. János egy pillanatra lecsukta a szemét. Amikor ismét felnyitotta, ott ült a háza tornácán. Körötte kiscicák szaladgáltak, a szomszédban tyúk kárált. Az égen hirtelen átsuhant nagy zúgással egy repülőgép.
– Itt is vannak repülők? – kérdezte egy kislány.
– Miért ne lennének? – nevette el magát a bátyja.

János felnézett az égre, de a gép már sehol sem volt, csak a lassan feloszló, szétmázolódó csík jelezte az útját.
– Fel akarsz szállni megint? – kiáltott ki a felesége a konyhaablakon.
– Nem.
– Félsz?
– Rengeteg most a gépeltérítés.
– Miért nem térítesz el te egyet? – kérdezte hangosan a Láthatatlan. – Mindenki rólad írna.
– És utána börtönben ülhetnék, ha nem lőnek agyon.
– Legalább nyugodtan megírhatnád az emlékirataidat a börtöncella csendjében.
– Micsoda csendben? Hiszen te mindenütt ott vagy!
– Börtönbe nem akarok menni!
– Beszélsz valakivel? – hallotta ismét a felesége hangját.
– Igen.
– Kivel? – lesett ki a nő, de senkit sem látva értetlenül megrázta a fejét. – Bolond! – jegyezte meg halkan, de a férje meghallotta.

Zizegtek a levelek, a hatalmas gaz-dudvaerdő hullámzott az erős széltől, a fákon pár madár csivitelt, a ház fölött átrepült egy gólya.
– Nézd csak – szólt egy lány az utcán. – Békát visz a csőrében.
– Az nem béka, hanem hal – jegyezte meg egy fiú az utca túloldalán. – A kicsiknek viszi.

János felállt, felnézett az égre, de a gólya már sehol sem volt. Egy újabb repülőgép tűnt fel. Ezüstösen villódzott a déli napfényben.
– Mindjárt felrobban – szólt ki a felesége a konyhaajtón. – Nemrég mondták be a rádióban, hogy eltérítettek egy gépet, és felrobbantásával fenyegetőznek, ha a pilóta nem irányítja más­felé.

János megvonta a vállát.
– A vállad vonogatod? És ha én ülnék benne, vagy valamelyik gyerek?
– De hiszen itt vagytok!
– Csak én.
– Hahaha – kacagott a Láthatatlan. – Mindig ez az apró összeszólalkozás, egymás meg nem értése.
– Mi jól megértjük egymást – mondta János kissé hangosabban, amire a felesége ismét felfigyelt.
– És még azt mondja, hogy nem bolondult meg, állandóan magában beszél!
– Nem magamban beszélek – védekezett a férfi. – Van egy partnerem. Itt van mellettem.
– Hol van? Nem látom.
– Én sem.
– De beszélgetsz vele? Az árnyékokkal? A képzeleted szüleményeivel?
– Nem. A fákkal, a bokrokkal, a levegővel, és ővele.
– Ez aztán az érdekes!
– Sokszor én is beszélgetek a fákkal, bokrokkal, a levegővel és valakivel, akit sohasem láttam – szólt be az utcáról egy fiatalember. – És nem tudom, hogy egyáltalán találkozom-e vele valamikor szemtől szembe.
– Még egy bolond! – jegyezte meg a konyhából a nő, de látva a férje dühös tekintetét, azon nyomban visszahúzódott, sőt a nagy hőség ellenére behúzta maga mögött az ajtót és az ablakot is elfüggönyözte.

János figyelmesebben megnézvén a fiatalembert meglepődött, és hitetlenkedve, kétkedve szólt hozzá:
– Ha nem tévedek, Jánosnak hívják, és…
– Igen, az vagyok, és… – mosolyodott el – …jól tudja, nem kell befejezni a mondatot, mert kitaláltam a gondolatát. Elég volt csak a szemébe néznem.
– Maga is hallotta?
– Még most is gyakran hallom, bár…
– De most már nem ilyen fiatal, mint amilyennek látom, igaz? Úgy érzem, csal a szemem, a látásom. Sem messzelátó, sem rövidlátó nem vagyok, hanem csak múltba-látó…
– Én meg jövőbelátó voltam mindig – szakította félbe a fiatalember. – Éppúgy, mint maga múltba-látó…
– Mint én…
– Maga? Számít is itt az, hogy ki az az én… Lehet, hogy mi egyek vagyunk.
– Egyek?
– Maga ebben a pillanatban fiatalon látja önmagát, én pedig öregebben szintén önmagam.

A Láthatatlan olyan hangosan felkacagott, hogy az ablaküveg is megcsörrent. Megremegtek a tető cserepei, és dülöngélni kezdett a ház melletti hatalmas diófa. Mintha az is nevetne.
– Hallod? – kérdezte János, de azt sem tudta, hogy kitől, hiszen a fiatalember nem volt sehol. Hiába ment ki a kapuba és nézett végig az utcán. Csak pár kacsa totyogott át a kocsiúton az egyik kis tócsához, amiből a víz világosan kivehetően gőzölgött a nap forró sugarai alatt.
– János, hová tűntél? Miért szaladtál el?
– Nem szaladt el. Itt van, tebenned kuncogott a Láthatatlan.

János gyorsan az egyik ablakhoz lépett. Az üvegen visszaverődő képét vizsgálgatta, még a nyelvét is kiöltötte, kimeresztette mindkét szemét, fintorgott, jobbra-balra forgatta a fejét és fel-felnevetett.
– Bennem? Hiszen ez is csak én vagyok!
– De én is – hallott egy hangot, ami azonban nem a Láthatatlan hangja volt, a háta mögül vagy mellőle, hanem egy belőle feltörő vékony, de már‑már férfias hang.
– Ha ott vagy, mondd meg, merre jártunk!
– Sokfelé, itthon is, külföldön is, falvakban és városokban egyaránt.
– Igaz! És ha beszélni kell, ki szólal meg? Ha látni kell, ki néz? Ha hallani kell, ki hallgatózik?
– Mindketten.
– Látod a gólyát?
– Csak a szárnycsapásait hallom.
– Hallod a motorzúgást.
– Csak az autót látom.
– Beszélgetsz a szomszédokkal?
– Csak elgondolom, hogy mit kell mondanod.
– És ha én gondolkodom?
– Én mozgatom a te nyelved, hogy megszólalj.


(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész /

2018. november 4.

Szóljon hozzá!