Lemezelőzetes: Fading Circles

Nemsokára megjelenik a Fading Circles együttes második korongja, amelyről előzetes hallgatható meg mindazok számára, akik szeretik a rockzenét.

Álljon itt az együttes rövid biográfiája.

A Fading Circles együttes 2002-ben alakult, a ’98-ban felbomlott Nikhotynnus folytatásaként.

2003 tavaszán készült el a zenekar bemutatkozó demofelvétele.

2004 áprilisában a sepsiszentgyörgyi Saint-George Rock Night tehetségkutatón a csapat basszusgitárosa – Nagy Hunor – elnyerte a fesztivál legjobb basszusgitárosának járó díját, júliusban felléptek Erdély legnagyobb rockfesztiválján a III. Székelyföldi Rockmaratonon.

2005 március 26-án a zenekar második lett a Kolozsváron megrendezett első Maximum Rock Vetélkedő Fesztiválon, amely a romániai underground támogatásáért jött létre, ahonnan Csiszér István a fesztivál gitárosa díjat is elhozta. Az ősz folyamán az együttes benevezett a Transindex (http://mediabefuto.transindex.ro) által szervezett Médiabefutóra, ahol a marosvásárhelyi országos döntőn megnyerték az ének-zene kategória fődíját. A csapat legnagyobb fesztiválon való szereplése ezidáig 2005 november 26-án volt a marosvásárhelyi Sportcsarnokban, a Monsters Of Transylvania fesztivál keretein belül, ahol olyan nemzetközi csapatok léptek fel mint: Anvil (Kanada), Phantom-X (U.S.A.), Iron Mask (Belgium), Northern Lights (Törökország), Tûzmadár (Magyarország).

A 2006-os esztendő egy kemény feladattal kezdődött, a fiúk nekifogtak az első nagylemez felvételeinek, nem sejtve, hogy ez három évnyi kemény munka lesz. Május 20-án megnyerték Budapesten a Sting Underground Klub és a Magyar Könnyűzenei és Kulturális Alapítvány által szervezett Rockzenei Tehetségkutató Fesztivál fõdíját. Júliusban felléptek Erdély legfontosabb fesztiváljain: 11-én a magyarországi Republic előtt játszottak Tusnádfürdőn a MIÉRT EU táborban; 13-án a magyarországi Auróra előtt léptek fel az V. Székelyföldi Rockmaratonon (Székelyudvarhely-Szejkefürdő); 21-én ismét Tusnádfürdőn játszottak a magyarországi Karthago és az erdélyi TransylMania után, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem keretein belül; majd 26-án a csapat nyitotta a Félsziget Fesztivál Weekend színpad (Nagyszínpad) programját az Altar és a Pokolgép előtt. December 28.-án Tatabányán – TAZ-Mánia fesztivál – zárták az évet.

A 2007-es esztendő többnyire a stúdiómunkával telik, de néhány fellépés is belefért a programba, augusztusban Budapesten, októberben Szászrégenben, novemberben pedig Nagykanizsán és Székelyudvarhelyen játszottak.

2008: szintén stúdiómunka. Az év egyetlen fellépése a Félszigeten zajlott, ahol a főszínpadon nyitottak a Subscribe, Republic és a Kispál és a Borz előtt.

2009 tavasza elhozta a hosszas stúdiómunka gyümölcsét, elkészült a bemutatkozó album, a Soulburn. Augusztus 1.-én, a csapat fellépett a csíkszeredai városnapok alkalmával, György Csongor, az együttes dobosa pedig a hagyományossá vált Dob-ban fesztivál keretein belül is.

2010: a csapat folytatja a Soulburn album élő bemutatását:
I. Székelyföldi rockAréna – március 13., Gyergyószentmiklós, Sportcsarnok,
– ápr. 24 (szombat) Pécs (Hu), IH – Billentyű klub, Perfect Symmetry 15. születésnapi koncert
– május 8. (szombat) Szászrégen, AltStadt club,
– május 22., MetalFest, Budapest,
– augusztus 8., Csíkszereda, V. Dob-ban ritmusfesztivál,
– nov. 13. (szombat) Székelyudvarhely Thunder Rock Club, a Virrasztók társaságában.

2011 január végén stúdióba vonult a zenekar (eRock – Marosvásárhely), hogy elkészítse második albumát, melynek munkálatait egy fontos koncert szakította meg, febr. 18-án Székelyudvarhelyen – Thunder Rock Club: Tim “Ripper” Owens előzenekaraként.
Április végére elkészült a lemez keverése.

Cyber Whirlwind címmel júliusban jelenik meg a második album… Az élő hangzású anyag 8 dalt tartalmaz mindazok számára akik szeretnek igazán elmerülni az értékes zene világába, azoknak akik valami másra vágynak.

Az album elõzetese meghallgatható itt: http://soundcloud.com/fadingcircles

2011. június 21.

Szóljon hozzá!