Magunkról

Ez a kényszerűségből megújult onlájn lap Café Stockholm-Toronto címmel kezdte, és célja az volt, hogy legyen egy hely, ahová beülhetünk ”kávézni”, szétnézni reggelente, mi is történt a világban. Mikor a Stockholm oldal magára maradt, átnevezte magát Káfénak és profilja megváltozott, kibővült: fotók is megjelentek oldalain. Most, hogy a technika ördöge átállásra késztet, és az eredeti honlap elérhetetlenné vált a világhálón, a torontói vendéghelyről a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) védőszárnyai alá költöztünk.

A Káfé Főnix felelős szerkesztője a továbbiakban is Gergely Tamás, a fotókat és verseket Cseke Gábor kezeli; néhai Debreczeni Éva tulajdonképpen a Főnix része volt mostanig a vállakozásnak: nemcsak írt a lapba és szerkesztette, hanem hozzájárult az állandó frissítéshez. Távozása az élők köréből portálunknak pótolhatatlan vesztesége.

Visszatért ellenben a csapathoz IT-védőangyalnak és tanácsadó gondnoknak a legendás Moshu (Sz. Horváth István), aki a korábbi Káfé oldalak mentora és gazdája volt; most vállalta, hogy amíg teheti, a kritikus helyzetekben résen lesz!

Célunk ugyanaz: olyan szövegeket írni, egyedi műveket létrehozni, amelyeknek alkotása, publikálása örömet okoz és elgondolkoztat.

A portál történetéről olvashatják:

KÁFÉ

Webkávéház  A stockholmi Jani Istvánnal kezdődött a folyamat: megtudta, hogy a Brassói Lapoknak van egy stockholmi tudósítója s az nem más, mint a számára addig ismeretlen Gergely Tamás. Szóval hogy brassói-brassói, ráadásul stockholmi-stockholmi, van talán közös témánk alapon találkozzunk. Kilencvenötöt írtunk, s én valóban tudósítottam szülővárosom lapját – ahogy tudtam: kézzel-lábbal.Géppel vagy kézzel írt szövegeket küldözgettem postán(!) vagy mikor a könyvtárba kerültem, faxon, ez utóbbi már nagy fejlődésnek számított. Majd bejött a számítógép, ráadásul Jani István a világhírű Karolinska Intézet számítógéprendszerének a gondozója abban az időben, úgyhogy megszületett az ötlet: Café Brassó-Stockholm címmel honoldalt, webkávéházat készíteni, találkozóhelyet a brassóiaknak a világhálón.


Café Kék Cenk  Ma persze megmosolygom, hogy Aktuális című rovatunk is létezett, brassói aktualitás Stockholmból(!), többnyire Tóásó Áron cikkeit közöltük – másodközlésről van szó, ugyanis Tóásó éppen a Romániai Magyar Szó barcasági képviselője – magyarázatképpen viszont: az erdélyi lapok nincsenek még fent az interneten, a Brassó-Stockholm olvasói ezzel szemben Ausztráliától Norvégiáig elszórtan interneteznek, nem jár nekik a papír-újság… Brassói Panteon rovatunkban megpróbáltam összeszedni a helyi szerzőket, de a lista távolról sem teljes, talán mondanom sem kell: időhiány miatt. Viszont mégis ez a rovat él vagyis található meg a világhálón ma is. A GeoCities, amelyik saját szerverén a helyet szolgáltatta, egy idő után átszervezte önmagát, s mert nem fizettünk, kihulltunk a rostán. Amit igazán sajnálok, hogy elveszett – talán a ”cyber-űrben” kering? – a kortárs brassói szerzők antológiája, többek közt Lendvay Éva késői versei, sőt verses naptára, néhány interjúm brassói szerzőkkel, egy megkezdett ”cyber-happening”: Bordos Annamária az internetes olvasó szeme láttára íródó egzisztencialista drámája. Megszületett első e-könyvünk (!): a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Mikó András verseinek a gyűjteménye. Mit ír?- ankétunk a Brassói Lapok közölte, úgyhogy hírünk kezdett lenni. Képzőművészeket is bemutattunk, hadd mondjak egyetlen nevet: egykori rajztanárom, akit utólag fedeztem fel magamnak festőként: Leiter Artur csendes, ”halk színű” vásznai is bekerültek. Ez a része a honoldalnak a Café Kék Cenk címet viselte: ”café” utalás Méliusz József kávéházkönyveire, a ”Cenk” a mi Ararátunk, a hegy néha s főként festményeken kéknek látszik…


Internetcsinálók. Transylvania.org  Egy idő után nem-brassói szerzőket is közöltünk, túl szűknek bizonyult a brassói keret. Úgyhogy éppen jókor vette fel velem a kapcsolatot  a Korunk egykori szerkesztője, mindannyiunk ”Jocója”, Aradi József. Korábban egy arab emirátusban kamatoztatta IT-szaktudását, akkor Mexikóban élt. Úgy képzeltem el, hogy a vele indított Transylvania.org egy ”többemeletes” netbirodalommá válik, ahol az én részem jobbik esetben az egyik emelet, s ahol dédelgetett álmom, a gömbregény megvalósul, rádásul hogy tető alá hozunk egy ”minem”-fesztivált, amire hivatalos lett volna több hasonló profilú, stílusú honoldal – de végül az Internetcsinálók sorozatnál maradtunk és a Café Stockholmban elkezdett szóbogáncsokat folytattuk, az együttműködésnek hirtelen vége szakadt.


Transycan  Miért?, kérdezte Torontóból Moshu, akit a kolozsváriak a Stúdió 51 egyik alapítójaként ismerhetnek, polgári nevén Horváth Sz. István. Mármint hogy miért állt le a Transylvania.org? Választ nem tudtam adni, viszont felajánlottam neki az együttműdést, így jött létre – 2001-ben – a Café Stockholm-Toronto. Egészen pontosan: a közös fedél alatt a Café Stockholm és a Café Toronto, két egyszemélyes honoldal. Az én részem rám volt méretezve: Dracula és Tífusz rovataimban interjúvoltam – főként a Café Tífusz volt hivatott kellemetlen kérdéseket feltenni. A Dracula lett népszerűbb, erre akkor jöttem rá, mikor Onagy Zoltán az egyik interjút eltulajdonította (vagyis kérdezésem nélkül megjelentette) a Teraszon.  A következménye az lett, hogy több interjút készítettem a Terasznak és egyáltalán, interjúkat kezdtem közölni más fórumokon. ”Kérdezett: Gergely Tamás” címmel talán egy interjúkötetet is össze lehetett volna állítani azokból – csak a régi Cafén ötven van belőlük.


Internetcsinálók, Perforál  És folytatódott az Internetcsinálók, illetve összegyűjtöttük minden egyes darabját. Ezek az interjúk a hőskor néhány ”internetcsinálóját” szólaltatják meg. Erdélyből a következőket: Simon Attilát, aki az első erdélyi magyar oldalt megalkotta, Székely Dénest, aki akkor a http://dmoz.org számára dolgozott, ezáltal rálátása volt az egész erdélyi internetre, Kelemen Attilát, aki a Transindex elindítója, Rédai Attilát és Lázár Csabát, a csíkszeredai Hírek.ro portál szerkesztőit – bár, ugye, téves az, hogy csíkszeredai hírportál, hiszen az interneten mindenki a középpontban áll, senki sem ”röghöz kötött”, Buna Botondot, aki a brassóiakat fogta össze a neten. A sorozat dokumentáris fontosságát érezte meg egy Váradról elszármazott lelkes fiatal, Balázs D. Attila, maga is a meginterjúvoltak közé tartozik, aki szerette volna papírkötet formájában is látni a szövegeket, de az a munka túl nagy erőbefektetést ígényelt, úgyhogy az ő szakdolgozatának a bibliográfiájába kerültek be csupán.

  A Perforál sorozat tulajdonképpen rövid ankétokból áll. A szó (perforál) egy Láng Zsolttal készített interjúmból adódott, s a fájdalomérzést volt hivatott kifejezni. A legszebb talán, s ezért a legszomorúbb az  El vannak csapva az angyalok? című, a legnépszerűbb, amelyikben az akkori magyar miniszterelnököt, Medgyessy Pétert arra kérjük, ajánlja a Csárdáskirálynőt az Európai Unió himnuszának az Örömóda helyett. A legkevésbé sikerült Esterházy Péter nevéhez fűződik. Hamvába holt azért, mert a neves író lekezelően későn válaszolt levelünkre, pedig mi tizennégyen komolyan gondoltuk, amikor azt aláírtuk. Arra kértük, – a Perforál megtalálható a neten, el lehet olvasni – hogy járjon el saját javaslata szerint: Kertész Imréhez intézve a szavait azt hiányolta, hogy a magyarság mint nemzet nem nézett szembe Auschwitz-cal, a hatszázezer áldozattal, akiket a nemzet nevében meggyilkoltak. A késõi válasz ráadásul semmitmondó, a kérdéssel maradtunk.

  Szóval politikusak voltunk, mintha a Café Tífusz céljait szerettük volna megvalósítani. Ma már meg sem próbálkoznék vele, annyira megváltozott a politikai paletta, eluralkodott a félelem: az emberek nem szívesen és nem következmények nélkül nyilatkoznak.


Káfé  Volt nekünk Moshuval egy egyezségünk: a Caféban nem közlünk szépirodalmat. Se sajátot, se másét. Más nem is publikált benne, kivéve, ugye, a Perforálban. Meg a Szóbogáncsokban, amelyek már a Brassó-Stockholmban beindultak. A szóbogáncs olyan szó, vagy kurta szöveg, amelyik bogáncsként kapaszkodik valamilyen más szöveghez, társadalmi jelenséghez, rövid és lehetőleg humoros, ironikus. Az ősszóbogáncs ez volt: “Három molett a múltamat megett.” Szóbogáncsot vagy magam írtam, vagy magam találtam, többek közt a hozzám érkezett levelekben, de jelentkeztek szóbogáncsoló ismerősök vagy ismeretlenek.

  No de Moshu kezdeményezésére kiszélesítettük a munkatársi gárdát, s hát hova nyúl a “kávéházi ember”? Ahol hasonszőrűeket talál. Cseke Gáborral igen jó kapcsolatom volt korábban. Fényképgazda minőségében lépett be a Café körébe, naponta közölt egy fotót Kinder Képek sorozatában, miáltal megváltozott a Café kinézete. Debreczeni Éva eladdig szóbogáncsoló, viszont amikor napilappá fejlődtünk, vagyis megnőtt a volumen, s mert pénzszerző munkájához közel állt a számítógépes szerkesztés, megkértem, gondozza mások szövegét, kezdetben legalábbis a naponta érkező Cselényi Béla-verseket.

  Időközben Moshu leállt a Toronto szerkesztésével, de továbbra is megmaradt a Stockholm webbmesterének – soha nem tudom meghálálni a munkáját. Ha jól emlékszem, egyszer kapta meg a legjobb honoldal díját a Caféval, és blogjából tudom, hogy a Café a kedvenc honoldalai közé tartozott. (Anyagi honor soha semmilyen Caféval kapcsolatosan elő nem fordult, mondanám úgy: “hálistennek” ilyen problémáink nem adódtak.) Mi pedig igyekeztünk megtölteni tartalommal. Nevet változtattunk: a Café Stockholmból Café lett, sőt Káfé, kérdező-számonkérő jellege lassan elkopott, irodalmi és fotóművészeti lappá szelídült. Amikor pedig internetbiztonsági okokból kifolyólag a Transycan (Transylvania + Canada)  szerkezetén strukturálisan változtatni kellett volna, 2010-ben a Káfé befuccsolt.


Káfé Főnix  Ideiglenes megoldások adódtak volna: segítő kezet nyújtott ki felénk például Szabó Csaba Világhírnév című online lapja, meg a  (magyarországi) Spanyolnátha, de pár hétig mégis körlevélben küldtem ki az “anyagot”: a beérkezett irodalmat. Végül Debreczeni Éva szívósságának köszönhetően született megoldás: a lapot átvette és saját szerverén üzemelteti a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation), merem remélni, mindkét fél örömére. Hogy jelezzük, hogy ez az új lap a Káfé folytatása, mindössze újjászülettünk… szavainkból, felvettük a Káfé Főnix címet. Változás az utóbbi évben bizony történt: elveszítettük Debreczeni Évát, aki egy évvel korábban váratlanul és viszonylag fiatalon elhunyt. Cseke Gabi felvállalta az árválkodó részt, sőt, a birtokában lévő anyagokat átmentette a régi Káféból a Káfé Főnixbe. Hogy ezt az összefoglalót megírjam, búvárkodtam a világhálón, s hát enyhe nosztalgiával konstatálom, hogy a korábban említett honoldalak csak jelezésképpen vannak jelen, a legtöbb anyag elveszett a “cibere-űrben”. Ha valaki felvette a Káfé számára készített interjút a saját oldalára, mint például Balla D. Károly a Webutópiát, az megmaradt, a Moldován Istvánnal, a Magyar Elektronikus Könyvtár főmunkatársával készített Erdély is MEK-eg?, melyre mindössze linkeltek (vagyis nem vették át saját szerverre az anyagot) , elveszett. De jól van így: az marad meg, amire igény van.


Ápropó igény  Az igény részemről az volt, hogy jobban és azonnal tudjak hozzászólni a “ közös elbeszéléshez”. A ’89-es fordulat után számíthattam évente átlagosan két-három szépirodalmi szövegem publikálására, többé-kevésbé rendszeresen újságíróként is jelen voltam, elsősorban a Brassói Lapokban, de bogáncsolni, ugye, nem lehet féléves eltéréssel, sem perforálni, olyan lenne az, mint az avas vaj, amit friss kenyérre kennek. Számomra sokat jelentett az ugyancsak volt-Korunkos Szabó Géza Erdélyi Teraszában jelen lenni úgy, hogy a délelőtti kávészünetemben megszületett “zanzibárom” ő ugyanaznap publikálta. Hasonlóan jó kapcsolatom alakult ki a Lenolajjal, mely egyperceseim közli rendszeresen, a Káféban pedig főként publicisztikai írásaim, például Az én Koreám, jelentetjük meg folyamatosan. Ha már a modern technikának köszönhetően ebben az egyénhez még közelebb került “globalizált faluban” megadatott – Bill Gates, Jobs, kinek köszönjem? – hogy a távolság (Stockholm – Erdély) ellenére egyenlő félként jelen lehessek, miért ne használnám ki a lehetőséget?

  A Káfé, vagyis a Káfé Főnix egy működő online műhely az erdélyi netirodalom egén, többéves rendszeres jelenléttel ezt elértük. Amikor ez év tavaszán az Eirodalom.ro beindult, nem ütközött akadályba a lapot erdélyi irodalmi fórumként elfogadtatni. A Káfé emblémája a Korunké, a Helikoné, a Székelyföldé mellett szerepel.


Platform  Hogy mennyire erdélyi a Káfé Főnix, s hogy benne az erdélyiség mennyire platform – tulajdonképpen soha nem volt az. Úgy alakult. És egyáltalán: nem fogalmazgattunk kiáltványokat. Hogy a “magunkról” rovat ne maradjon üresen, időnként ilyeneket írtam: “Célunk olyan szövegeket írni, egyedi műveket létrehozni, amelyeknek alkotása, publikálása örömet okoz és elgondolkoztat.” Ez elég tág keret, megnyugtató nyitottságról árulkodik. Sose kérdeztem, de úgy gondolom, hogy szerkesztő- sőt szerzőtársaim  hasonlóképpen gondolkoznak. Nem tartunk előzetes megegyezéseket, nem elemzünk lapszámokat, a szerkesztők levelezése a kezdetektől máig nem haladja meg jelenlegi írás terjedelmét. A transycanos Káfé megszüntekor elhangzott, hogy nem tudtunk eléggé közösséget alkotni, nem közöltünk például kritikát alkotóinkról. A megfigyelés helyes, a vád viszont kevésbé érvényes. Ugyanis mi – anyagiak, népes szerkesztőség hiányában – „hozott anyagból” dolgozunk, s a kritikusok nem ültek be hozzánk kávézni. Köldöknézésből nálunk interjúvolásra futotta, hogy felfigyeljünk tagtársaink Káfén kívüli eredményeire. Bár néha még az is fölöslegesnek tűnik a szememben – hiszen mi mesélni akarunk, nem „csoportosulni”. Azért jövünk össze internetes kávéházunkba, hogy elmondjuk véleményünk a világról, nem azért, hogy rangsoroljunk. Főként ne idegen szemek értékrendje szerint.


Számok, országok  Olvasóink között valóban a romániaik vezetnek, rájuk a magyarországiak következnek, nagyjából a szerzők aránya alapján. Hogy Hendi Péter be-bekukkint, magyarázza talán a svájci látogatókat. Hogy koreaiak betévednek, valószínűleg Az én Koreám sorozatomra, tévedésből teszik, a “Korea” hívószó csalja be őket, de hogy honnan vannak az angliai, finnországi, japán, brazíliai (!), lengyelországi látogatók a Káfén, ki tudja megmondani? Látogatottságunkat méri a szerver, én nem szoktam vizsgálni, úgyhogy igencsak meglepődtem, amikor jelen cikk írása közben belenéztem: március-április-májusban például az olvasók száma 17 és 24 ezer között volt. Elosztottam ezt a számot harminccal, hatszáz lenne átlagosan naponta. Jól nézem? Ha leszámolom a szövegükre kíváncsi szerzők kattintgatásait, akkor is napi ötszáz, az igencsak szép szám, én legalábbis annak ítélem meg.


Nevek, nevek  Mindig is volt egy tucatnyi irodalmárból és tucatnyi fotósból álló törzsgárdája a lapnak. Ez a törzsgárda állandóan változott, újak jönnek, egyesek elmaradnak, és mindig is akadtak kevésbé szoros pályán keringők. Minthogy nem valószínű, hogy a Korunk olvasói mind a Káfé böngészői, listát írtam számukra az utóbbi félévben gyakran előforduló nevekből. Irodalmárok – nem ábécé-, hanem fordított megjelenési sorrendben: a már említetteken (Cseke, Cselényi, Gergely) kívül: Tánczos G. Károly, Gyárfás András, Somorčík Sz. Rozália, Krebsz János, Keszthelyi György, Demény Péter, Dancs Artur, Ady András, Máriás József. Fotóművészek: Moldvay Katalin, Ádám Gyula, André Zsuzsa, Hegedűs Zsolt, Márton Ildikó, Ilyés Kinga, H. Szabó Sándor.


“Történelmi jelen”  Ha valakit a földrajzi szórás érdekelne: nyitrai Somorčík,  magyarországi Krebsz, Baden-Badenben él Moldvay, Stockholmban Hegedűs. A korábban meg nem nevezettek közül: Kanadában lelt hazára Pusztai Péter, Bécsben Székely-Szabó Tamás és Gyalai István, Marseille-ből küldi magyar és francia szövegeit Agnel Hídvégi Éva, (a magyarországi) Kisecsetrõl Kerekes Tamás, Bilbaoból a fotóit Hajdú Mónika, New Yorkból levelezik Dancs Artur, a svájci határ mellől Hendi Péter. Korán bekerült költőként is az ungvári Balla D. Károly, próbálkozás történt az újvidéki Beszédes István “honosításával”. Vagyis mégis fontos a történelmi szempont. A “történelmi jelen” – hogy hát hadd ”lélegezzünk” együtt. Talán nem beteges nacionalizmus azt állítani, amit az Internetcsinálók sorozat mottójához kölcsön vettünk: “A Trianon-örökség kommunikációval visszavonható.”


Jelenlét  A Káfé nyitott: “be lehet ülni” és “felolvasni” egy saját szöveget. “Meghallgatni” másokat. Véleményt nyilvánítani. Célunk, ha mégis lenne, hallgatólagosan elfogadott: a szó meg a kép tisztelete, vagyis az igazságkeresés. Az alkotás öröme. A jelenlét. Megkeresett nemrég munkahelyemen, a Stockholmi Városi Könyvtár nemzetközi részlegén egy könyvkölcsönző, mint kiderült, olvasóm a Káfé Fõnixen. Nem tudtam, hogy stockholmi olvasóim is vannak, s hogy azok szabadelvűségben hozzám közel állnak. Nos, az illető nemcsak látta Szerződésem Orbán Viktorral című sorozatom, hanem ajánlotta is azt demokrata barátainak, akik a világban elszórtan élnek. Akkor éreztem, hogy értelme volt. Nemcsak megírni a jegyzeteket, hanem felhúzni a “házat”, megteremteni a Káfét, amely lehetővé tette a megjelenésük.

 

 

Gergely Tamás, Stockholm   

/Megjelent a kolozsvári Korunk 2012/10-es számában/